Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-01-29 / 3. szám
1992. január 29. 9 PAKSI HÍRNÖK KATONA KLÁRA FESTMÉNYEI Egy tanuló, akitől tanulni lehet(ne) A minap bevásárló körúton voltam a régi városrészben. Utam során a Paks és Vidéke Általános Fogyasztási Szövetkezet nagy áruházába is betértem. Az áruház műszaki osztályán a villanyszerelési alkatrészek között válogattam, amikor mellém lépett egy fiatalember, köpenyén „TANULÓ” felirattal és megkérdezte: „Mit segíthetek?” Mondom, hogy mit szeretnék vásárolni, mire ő készségesen kosaramba teszi a kívánt árut. Majd ismét megszólal: „Segíthetek még valamit?” Közlöm vele, hogy köszönöm, mást nem kérek, fizetek és távozom. A fiatalember magatartása, figyelmessége meglepett. Általános tapasztalatom az ellenkezője. Nagyon sok esetben, ha bemegyek (bemegyünk) egy üzletbe, az eladók egy kupacban állva az előző napi tv-műsort, vagy egy sikeres, vagy sikertelen randevút értékelnek ki, ügyet sem vetve a vásárlóra. Véleményem szerint az effajta eladóknak - akik sajnos nem kevesen vannak - kellene kitenni a „Tanuló” feliratot. Tanulhatnának a tanulótól, hogyan kell a vevőt kiszolgálni, még az önkiszolgáló üzletben is. A nevét nem tudom az ifjú szőke hajú emberkének, de üzenem neki: csak így tovább fiatal barátom! (zerza) Ebadta 2. Első osztályosaim jó fél éve jártak már az iskolába, de még mindig nem tudták a RENDET, folyton beleszóltak mindenbe jelentkezés nélkül; néha akkora lármát csapva, mint a zsibvásáron. Hiába voltam következetesen rendreutasító, az eredmény elmaradt. Elhatároztam, hogy szigorúbb leszek, mert tudtam, ha most nem, akkor soha nem tudom leszoktatni őket erről, és később ez a rossz szokás olyan méreteket ölthet, hogy a tanítás rovására megy. Szóltam tehát rettentő komolyan: Gyerekeim! Még egy hét türelmem lesz, de aztán, aki engedély nélkül szól, annak menthetetlenül a szájára ütök és szerencsésnek mondhatja magát az, akinek nem potyognak ki a fogai. Mindenesetre hozzatok egy kis zacskót, amiben kihullott fogaitokat összegyűjthetitek. Gyerekeim már jól ismerték és pontosan tudták, hogy szörnyű fenyegetéseimből mit kell komolyan venni és mit nem. Láttam igyekezetüket az egy hét próbaidő alatt és magam is reméltem, hogy megszívlelték a mondottakat. Letelt a hét. A következő napon, a notóriusan erőszakoskodó Tamás nem bírt magával és jelentkezés nélkül bekiabálta a megoldást, amit pedig bátortalan társától szerettem volna hallani.- Tamáskám, megszegted a szabályt, és én beváltom az ígéretemet. Gyere ide! Erre a gyerek magasra feltartva két ujját azt kérte:- Tanító néni legyen szíves megengedni, hogy kivegyem a táskámból a kis zacskót!... BANCSIK CSABÁNÉ
