Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-10-07 / 21. szám
PAKSI HÍRNÖK 10 1992. október 7. Tanulmányi kiránduláson az erőműben Ahogyan ők látják... „Aki sohasem álmodik, az nem lehet boldog ember” Tikkasztó szerda délután. Az I. számú műszaki szálló portáján öt fiatal egyetemista nyújt kezet: Nyárfás Károly, Lukács Péter, Szász Róbert, Vajér Norbert és Varga Imre. Nevük alapján akár tősgyökeres paksiak is lehetnének. Ok azonban „csak” alkalmi vendégei a városnak. Mi több: az országnak is. Ahogyan azt mostanság gyakran emlegetjük: „határainkon túl élő magyarok”. Túlesve a bemutatkozáson azonnal tisztázzuk, hogy nem volna sok értelme a mesterkélt magázódásnak Nemcsak a korunk miatt, hanem mert a közvetlen hangvételt is agyonütnénk vele.- Mindenekelőtt arra volnék kíváncsi, honnan és hogyan kerültetek Paksra? Ny. K.: - Mindannyian a pozsonyi műszaki egyetemen tanulunk, villamosmérnöki és gépészmérnöki karon. Egyébként csak három pozsonyi van köztünk, egyikünk prágai én pedig Kassáról jöttem. Létezik nálunk egy diákhálózat amely a magyar nemzetiségű diákok érdekeit védő szervezet Ez kapcsolatokat teremt Magyarországgal - ebben az esetben a Rákóczi Szövetséggel -, s ezáltal nyílt lehetőség erre az szakmai gyakorlatra. Hatvanöt helyet sikerült biztosítani szerte Magyarországon. — Volt választási lehetőségetek arra nézve, hova kerüljetek? Ny. K: - Részben igen. A legtöbben természetesen Budapestre akartak menni, így a létszám ott hamar betelt Számunkra az itteni feltételek is nagyon vonzóak voltak.- Mit tudtatok a városról, mielőtt ideérkeztetek? Sz. R.: - Annyit hogy van itt egy atomerőmű. Semmi többet Ny. K.: - De nekünk ez volt a lényeg. Odahaza nem lett volna lehetőségünk bejutni egy ilyen helyre. Két hete vagyunk itt és rengeteget tanultunk.- Nálunk még mindig sokan tartanak az atomenergiától. Az emberekben ott az ösztönös félelem. Felétek hogyan viszonyulnak ehhez a dologhoz? V. L: - Talán még nagyobb az ellenérzés. Csernobil katasztrófája megrázta az embereket Mert lehet számolgatni az esélyeket hogy hányadik ezer évben valószínű egy tragédia bekövetkezése, valójában a dolog mégiscsak kétesélyes: egy katasztrófa vagy bekövetkezik - és ez történhet bármikor - vagy nem. Más kérdés, hogy az embereken nagyon sok múlik. A paksi erőmű világviszonylatban is biztonságosnak számít Szlovákiában van egy atomerőmű, amely minden tekintetben elavult, korszerűtlen. Biztonsági százaléka körülbelül a csernobilihez hasonló, régi szovjet erőművekével azonos. Nálunk talán ezért is más a megítélés. Szász Róbert mosolyog: - Bevallom, amikor megérkeztünk, először én is a fák tüskéit figyeltem... ugyanis ahol nagyobb a sugárzás, ott abnormálisán megnőnek a tüskék... (A többiek jót derülnek.) Lukács Péter mind ez idáig szótlanul figyelte a társalgást biztatom is, hogy ne tartsa meg magának a véleményét - Nem beszédes alkat - mondják nevetve a társai. Aztán később ő is átveszi a szót: - A kíváncsiság fontos tényező abban, hogy idejöttünk. Szerintem a biztonság szempontjából alapvető feltétel, hogy megbízható, lelkiismeretes és persze hozzáértő munkaerőt alkalmazzanak. Igaz, a kockázat így is mindig megmarad. De az energia kell, s ha már így van, én jónak tartom ezt a megoldást V. L: - Én szintén az atomerőműre szavazok. Azt hiszem, ez a jövő. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy egyszer majd esetleg egy ilyen helyen fogok dolgozni.- Az imént említettétek, hogy az itt tartózkodásotok afféle szakmai gyakorlat Biztosan nem igaz minden esetben, de általában az ilyen „gyakomokság”-nak az az egyik ismérve, hogy nem veszik túl komolyan az embert. Ny. K.: - Igen, általában ez a „szaladjelaboltba”munkakör. A mi esetünkben akkor inkább nevezzük úgy, hogy tanulmányi kiránduláson vagyunk. Amikor első nap bementünk, rögtön mondták is mosolyogva, hogy ugye, mi már a déli busznál kinn akarunk lenni... Aztán elmagyaráztuk, hogy ide mi önszántunkból jöttünk, azért, mert valóban szeretnénk új dolgokat tanulni. Ezek után egészen más lett a megítélésünk. Szerencsénkre olyan emberek mellé osztottak be, akik nagyon sok ismerettel rendelkeznek és ami fontos: át is tudják adni azokat V. L: - Valóban így van, ezek az emberek szakmailag naprakészek. Kirándulás ide vagy oda, szellemileg komoly igénybevételt jelent ennyi információ befogadása. Olyan dolgokat is megismertünk, amelyekről eddig nem is hallottunk.- Fordítsunk egyet a beszélgetés kerekén! Milyennek találtátok a várost, milyen benyomások értek benneteket Pakson? Sz. R: - Létezik, hogy az erőmű nagyon megváltoztatta a város arculatát Szép ez a lakótelep, mert sok a fa, a zöld, ápoltaka parkok Az új templom gyönyörű. V. N.: - A régi városrészt nem nagyon ismerjük de a különbség igen szembetűnő. Hallottunk is valamit arról, hogy az „őslakosok” és a „bevándorlók” közt ellentétek uralkodtak V. L: — Számomra igen furcsa volt, hogy mindenki azt hangsúlyozta bemutatkozáskor, hogy ő bizony nem paksi, csak idejött innen és innen. Sokszor úgy tűnt, mintha szégyellni valónak lealacsonyítónak számítana helybélinek lenni. Aztán még valami: elmentünk körülnézni itta lakótelepen meg a környéken és csodálkoztunk hogy egy ilyen helyen, ahol annyi az értelmiségi, nincs egy kávéház vagy hasonló, ahol valamiféle kulturális-közösségi élet folyna. Nem azért mondom, mert épp a kávé hiányzik annyira. Itt a tinédzserek elmennek a diszkóba, ők ott szórakoznak és kész. De az ún. középkorosztály nem jön össze sehol. Sőt, az idősebbeket sem láttuk Lehet hogy ez itt természetes, megszokott, de nincs mindenütt így. Úgy érzem, itt az emberek nagy része igencsak technokrata. Maximálisan az anyagi dolgokkal vannak elfoglalva. Most eszembe jut egy eset; meghívtak minket néhány erőműves dolgozó társaságába. Megkérdeztük tőlük milyen hely Szekszárd? Legnagyobb meglepetésünkre a következő választ kaptuk: koszos kisváros, nem is érdemes odamenni, nincs ott semmi... No és Babits szülőháza? Oda talán csak érdemes volna ellátogatni egy magyarnak?... Érdekes, hogy itt néhány kilométernyire Szekszárdtól sokan nem is tudják, hol született Babits Mihály, legfeljebb azt, hogy valami író vagy költőféle volt L P.: - Manapság persze mindenütt általános dolog, hogy a legtöbb ember kizárólag a saját anyagi boldogulásával törődik Ez valahol kényszer is. — A boldogulásról jut eszembe: napjainkban sokan állnak tanácstalanul, zsebükben a friss mérnöki diplomával, s ha még sikerül is elhelyezkedniük, a megélhetés még akkor sem egészen biztosított.. Veletek mi lesz, ha végeztek az egyetemen? Sz. R: - Mehetünk a munkanélküli hivatalba. Ny. K.: - Ez sajnos tényleg nem vicc. Ha itt ilyen problémák vannak, akkor nálunk még inkább. Körülbelül két évvel vagyunk lemaradva az itteni állapotokhoz képest, úgyhogy sok jóra nem számíthatunk A szétválás után pedig még nehezebb lesz. Bízom benne, hogy mire végzek talán változik valami. Mert annál jobb dolog nincs, mint amikor az ember azzal foglalkozhat, amit szeret V. N.: - Ez egy ilyen korszak Ebbe születtünk bele- Félretéve a bizonytalan tényezőket, milyen terveitek, vágyaitok vannak? Ny. K.: - Én szeretném minél jobban kihasználni a hátralévő egyetemi éveimet Feltöltődni, minél több ismeretet szerezni. Azt hiszem, soha többé nincs az embernek ilyen ideális lehetősége a tanulásra. L P.: - Konkrét tervek? Az idő dönti majd el. Elvégezni az iskolát ez az első dolog. Aztán utazni kellene egy kicsit Sz. R: - Nyelveket szeretnék tanulni, és szívesen töltenék külföldön egy-két évet Engem elsősorban nem a gyakorlat érdekel, inkább tudományos kutatással foglalkoznék V. N.: - Most álmodozzak?- Álmodozás az élet megrontója! - intik kórusban a többiek- Igen, akár álmodozhatsz is! V. N.: -Hát én először is családot szeretnék alapítani. Ez a legfontosabb. Hogy az embernek boldog otthona legyen. Ha végzek az egyetemen, hazamennék a falumba - ez egy kis falu, Barka a neve - és könnyen lehet, hogy hátat fordítanék a szakmámnak Inkább tanítani volna kedvem ott helyben Tudom, hogy mindez nem is olyan egyszerű, de álomnak szép.- Aki sohasem álmodik az nem lehet boldog ember - érkezik az újabb bölcsesség.- Majd ez lesz a mottó. Olyan lelkesen mondtátok - No és te, Imre? V. L: - Mit mondjak? A mai világban akár hónapokra sem érdemes már tervezni. Gyorsan változik minden. A családalapítás gondolata például tőlem még távol áll. Utazni szeretnék szétnézni egy kicsit a világban; tanulni, annyi minden érdekel. Jó volna valahol külföldön munkát kapni Kezdetnek talán ennyi.- Volna még egy igen fontos kérdés, melyet korotokat tekintve nem hagyhatok ki: milyennek találtátok a paksi lányokat? (Egyöntetű mosoly libben végig az arcokoa) V. L: — Hát minden elismerésünk.. Ez most halálosan komoly. Ennyi szép lány egy városban... Már gondolkoztunk is rajta, hogy talán a sugárzásnak köszönhető, hogy itt csupa magas, karcsú leányzó lakik.. Elszaladt az idő, nézegetjük az óráinkat A jegyzettömb már régen becsukva, a toliam az asztalon, de a társalgás - talán mert végleg elveszítette minden hivatalos jellegét - most az igazi. Sz. R: - Kérdezhetnénk mi is valamit?- Természetesen. V. L: - Itt van ez a szép lakótelep, tényleg, ritkaságszámba menő sok zöldterülettel; az emberek jól élnek - bár hallottuk hogy ennek következtében lazultak az erkölcsök és rengeteg a válás - de úgy tűnik most még itt minden nagyszerű. De egy atomerőműnek meghatározott az élettartama. Ha nem lesz fejlesztés - és valószínű, hogy nem lesz, márcsak azért sem, mert egy ilyen horderejű döntés felelősségét senki sem vállalná szívesen -, szóval ennek a paradicsomi állapotnak itt egyszer vége lesz. Mi lesz aztán?- Flogy mi? Jó lenne tudni. Az ember hajlamos arra, hogy homokba dugja a fejét, és nem gondolkodik ilyesmin. Az is lehet, hogy egyszer a lebontásra ítélt lakótelep elnéptelenedik, mintha egy furcsa katasztrófa söpört volna rajta végig, amelynek csak erkölcsi és anyagi áldozatai lesznek... A beszélgetésünk óta elindult egy újabb tanév az egyetemen, Szlovákia függetlenné vált Amikor kissé megkésve kiérkezik majd a megígért újságpéldány, gondolatban a következőket csatolom hozzá:- Kívánom, hogy azok az álmok vágyak valóra váljanak Minden az álommal kezdődik Es azt ugye már régen megénekelték hogy „minden ember boldog akar lenni”. Ki így, ki úgy. Remélem, hogy nektek ott, a magatok választotta úton sikerülni fog. P. E.
