Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-09-23 / 20. szám
1992. szeptember 23. 9 PAKSI HÍRNÖK is, a szebeni székhez hasonló kiváltságokat. 1376- ban a Rómához közelebb eső zágrábi püspökségben találjuk, ahová Kanizsai István halálával helyezte át a pápa. Ugyanebben az évben Nagy Lajos átszervezte a királyi különleges jelenlét bíróságát önálló bírósággá, melynek irányítását Kaplay Demeterre, mint főkancellárjára bízta. 1378. augusztus 16-án az esztergomi káptalan a zágrábi püspököt, Kaplay Demetert választotta az elhunyt De Surdis János érsek utódjává. E méltóságát 1379 közepéig viselte, kormányzóként azonban 1387. február 20-án bekövetkezett haláláig működött. 1378. szeptember 18-án a pápa Kaplayt, elsőként a magyar főpapok között bíborossá kreálta és hozzájárult hogy nem kell Rómában tartózkodnia. 1379-ben haláláig tartó legátusi megbízást kapott. E gyors egyházi emelkedés tüneményes pályafutást takar, melynek legjelentősebb része Mária királynő uralkodásának az idejére esik. Kaplay Demeter pecsételte meg Zsigmond luxemburgi őrgróf frigyét még Lajos király életében, amikor 1380 Pünkösd havának 10. napján áldását adta rájuk, és az összegyűlt fényes gyülekezetre. 1380. június 2-án, Lajos király nagyszombati tanácskozásán ő képviselte az egyházat Az akkor már galambősz hajú főpap és királyi főkancellár harmadikként foglalt helyet a király és nádor után a tanácsteremben, egyszerű, fahéjszínű talárisban (palástban). Ő képviselte a tengerparton vitézkedő Széchy Miklóst és a ceremóniái elfoglaltsága miatt távol lévő simontornyai Laczkffyt is. 0 3 szavazatot jelentett egyedül, de nem élt vissza vele, a higgadt bölcsességű sima modorú főpap, mindig a békés megoldások híve maradt Este a bálon ő volt ismét a központ a társaságban. Mályvaszín bársonynadrágot ugyanolyan dolmányt pávatoll-prémes aranytaréjos föveget hozzá sarkantyús kordován lábbelit viselt Ha nincs vállán a főidig érő hermelines csuklya és mellén az ékköves kereszt senki sem sejtette volna benne az egyházfőt Rátóti Kaplai (Kapolyai) János a kiváló katona és hazafi Demeter érsek unokaöccse volt Nem érdemtelenül nevezte ki Nagy Lajos Vörös-Oroszország-Galícia-Ladoméria vajdájává, mert lánya, Mária uralkodása alatt többször is volt országbíró, egy ideig udvarmester és Szörényi bán is. Ő vázolta fel a hadak állapotát a nagyszombati tanácskozáson 1380. június elején. „Oly nagy a seregünk, ha mozgósítjuk inkább arra kell ügyelnünk, nehogy több katonát állítsanak az urak, mint amennyit a földmunkák szempontjából okos." Rátóti Pásztóhy Jánossal zárom a sort, a harctéri futárral, aki részt vett 1381-ben a torinói békekötésen. Ekkor ismerte el Velence Dalmáciának a magyar Szentkoronához való tartozását és a magyarok számára kereskedelmi szabadságot biztosítottak Velence területén. Paksy István 1357-ben lett budai prépost majd megjárta a Szentföldet Visszatérve azt állította, hogy útközben felkereste Rodosz szigetén a fehérvári keresztesek lovagrendjének nagymesterét aki akkor meg is ígérte volna neki, hogy átenged néhány halásztanyát a Paksyaknak, ha azok más birtokkal kárpótolják Ez viszont azért sem lehetettigaz, merta rend akkori magyarországi perjelje, Comubi Balduin, éppen Paksy Istvánék személyes kérésére sem volt hajlandó átengedni egyetlen faddi halásztanyát sem. Karácsonyi tehát abból a feltevésből indult ki, hogy II. Olivér azért volt paksi birtokos, mert mindig a legközelebbi szomszéd szokott foglalni a másik földjéből. Nemigazolja Olivér paksi birtoklásátaz alábbi két oklevélkivonat sem. Az 1830. július 24-i Olivért „de Pakos ”-nak nevezi, ugyanígy Zsigmond király 1387-ben is. Ezek az oklevelek jóval Olivér halála után íródtak bár fiaik akkor Paksnak már tényleges birtokosai voltak, nem bizonyítható ebből, hogy Olivér is az lehetett A Paksy család egyik legalaposabb ismerője és eredetének kutatója, Daróczy Zoltán családtörténész sem fogadta el Karácsonyi érvelését, de világos megoldásra ő sem jutott Azt azonban hitelt érdemlően bizonyítani tudta, hogy Olivér a birtokba jogtalanul jutott a tőlünk néhány mérföldre eső Szigetfőn, mely Fejér vármegyében Rácalmás és Dunapentele között feküdt „II. Olivér, aki Erzsébet királyné udvarbírája volt és szatmári főispán, 1356-ban, Szent András nyolcadán megjelent a nádori törvényszék előtt, s mint élete pályájának vége felé közeledő ember, hogy a végső számadása könnyebb legyen, visszaadja Szigetfőt a veszprémi apácáknak, annál is inkább, mert meggyőződött róla, hogy a birtokok, Kálmán király kiváltságlevele szerint a monostort illetik." Szigetfő szomszédságában szintén fekszik Apostag falu, de éppen az előbbi oklevélből derül ki, hogy II. Olivér maga is elismerte, jogtalanul birtokolt e vidéken. Járt ugyan Itáliában is, harci érdemei azonban nem voltak Ott küzdötta Rátóti-atyafi Csuzy János szintén, ki a Szemere nemből származott és volt Komárom megyében Apostag nevű faluja, de róla sem említik, mintha a királyát egy alkalommal életveszedelméből kimentette volna. A feltárt adatok tehát nem bizonyítják, hogy Paksot oly személy kapta volna Nagy Lajostól adományba, aki apostagi Zemere nevet viselt és a tatárokkal vívott harcban mentette meg királya életét Ez tehát merő fantázia, hisz Nagy Lajos korának ecsetelésekor, a lovagkor hősi szakaszában, általában a krónikások a harci dicsőséget igyekeztek kiemelni, ha talán nem is úgy lehetett, amint előadták. Kutatásaim során végre rábukkantam egy oklevélre, mely erre a sokat vitatott kérdésre, hitelt érdemlően megadja a választ: „1380. február 21-én Nagy LajQS király meghagyta néha Rátóti II. Olivérfiainak, Jánosnak és Miklósnak, hogy annak a két szlovéniai volt birtokuknak, névszerint Zsupnicának és Pedehelnek iratait, amelyeket atyjuk, Rátóti II. Olivér tárnokmester Paksért Zrínyi Pállal, az ő királyi hozzájárulása révén elcserélt, adják ki a Zrínyieknek, mert azok őket illetik meg.” Tehát a Paksy család alapítója I. Rátóti Roland bán és nádor, az „ország természetes oszlopa” unokája, Rátóti Mátyás comes (ispánba, II. Rátóti Olivér királynéi udvarbíró és királyi tárnokmester. Mindebből az is kiderül, hogy a Paksy család a középkor egyik leghíresebb nemzetségének, a Rátótiaknak egyik oldalága; és hogy Paks birtokosa előtte, a híres Zrínyi család egyik őse, Zrínyi Pál volt Paks község pedig jóval korábban is létezett, mint említettem a pápai összeírásokban (1333/34.) „Pakos”, „Pakus”, „Pokus” néven szerepelt Károly Róbert idején. Ezekből módosulásokkal alakult ki végül „Paks”, nem pedig a latin PAX szóból származik. Egyik legnagyobb királyunkkal, Nagy Lajossal a Rátótiak kapcsolata halálakor1382. szeptember 10- én szakadt meg, amikor éjfél körül a kintrekedt sokaságnak, az egyébként daliás termetű Rátóti Kaplay Demeter bíboros érsek-prímás, királyi főkancellár, a tőle szokatlan „fátyolos, elcsukló hangon bejelentette”: Meghalt a király! Én is ezt a szomorú dátumot választottam második Anjou-értekezésem időpontjául. Ezután sokan kegyvesztettek lettek a Rátótiak közül, de a megmaradtak továbbra is kimagasló szerepet vittek országunk egyházi, katonai és világi előkelői közt DR NÉMETH IMRE helytörténész A Paksy család megalapítása, megtelepedése Nagy Lajos uralkodása alatt A régebbi krónikák és leírások Budai Ferenc: Magyar Ország Polgári Históriája És Lexikona című munkájára támaszkodva úgy híresztelték, hogy „Paksot ama híres apostagi Zemere örökösei bírták, aki a magyarok királya (Nagy Lajos) oldala mellett, midőn az a tatárok ellen vitézkedett, urát a biztos haláltól megmentette. Ezen derék és jeles tettéért Paksot nyerte jutalmul Pakos cím nevezettel. Később unokái, míg a férfiág ki nem fogyott, a Zemere nevet Paksyra cserélték, mely név alatt a’ Haza történetiben dicséretesen említetnek." E megállapításban négy szó szerepel, mely közelebbi elemzésre és magyarázatra szorítkozik, mégpedig: apostagi, Zemere, tatárok és Pakos. Apostag valóban ma is létezik a szomszédos volt Pest megyében, a Duna bal partján és a Paksyak a középkorban ténylegesen birtokolták is, de Zemere nevű nemzetség vagy család sosem élt e tájon. A további kutatási szálak Komárom megyébe vezettek. Itt a középkorban tényleg létezett Zemere nemzetség, Zemere falu és Apostag falu is. Szemere = Szemeréd, 1339-ben Zemele a Cserhát hegység végső nyúlványainál fekszik, a megye Dunától északra eső részén és itt telepedett le a Szemere nemzetség is Szemere és Hóba falvak környékén. Anonymus szerint Hóba Huba vezér emlékét őrzi. Sőt a falvak itt szorosan egymás mellett feküdtek, összefüggően, így igazoltnak látszik, hogy e nemzetség a honfoglalás-kori első foglalás jogán jutott e területek birtokába. Komárom megye dunántúli részén, Császár falu egyik dűlőjének nevét Apostagirétnek hívják. Korábban itt feküdt a hasonló nevű falu, melyet V. (Habsburg) László király 1453-ban Kerekes Pál tatai várnagynak adományozott Apostag korábban szintén a Szemereyeké volt Tehát a Budai által említett apostagi Zemerének e tájon kellett élnie, a Paksy családdal rokonságba keveredett, szintén Szemere-nembeli Csuzy-akkal együtt Nem kevésbé téves Hőke Lajos múlt századi megállapítása. Ő pedig a Paksy-levéltár átkutatására hivatkozik, annak egy magánfeljegyzésére. A Paksyak ezen levéltárát a báró Rudnyánszkyak levéltárába olvasztották. Hőke szerint a Paksyak ősatyja apostagi Szemere Mihály, aki a már említett V. László királytól nyerte adományba. Igen ám, csakhogy Hőke egy évszázadot leírt a Paksyak történetéből, hiszen V. László éppen száz évvel később élt, mint Nagy Lajos király. Nem igazolható az a megállapítás sem, hogy a tatárok elleni küzdelemben Lajos életét egy Zemere nevű vitéz mentette volna meg. A magyarok Nagy Lajos uralkodása alatt többször is harcba keveredtek a tatárokkal, akika Fekete-tengertől északra terjedő területet egészen Erdélyig uralták, azaz az egykori Etelköz, majd Kunország egy részét 1345-ben Ée-betörtek országunkba és a székelyek földjétpusztt'totíák Nagy Lajos azonban Lackfi András székely ispán vezetésével a székelyeket küldte ellenük, akik sokat levágtak közülük, vezérüket Athamost is elfogták Sok foglyot és tömérdek aranyat ezüstötés drágakövet zsákmányoltak tőlük A székelyek a következő évben maguk indítottak több támadást a tatárok ellen, mire a tatárok felszedték sátraikat és a Fekete-tenger partjára vonultak vissza. Ilyen fölényes sikerek közepette aligha hihető - ha egyáltalán részt vett a küzdelemben -, hogy éppen a király került volna végveszélybe. Nagy Lajos ebben az évben több fronton is hadakozott Alig érkezett vissza a litvánok elleni keresztes hadjáratból, júniusban Kázmér lengyel királynak küldött segítséget Szécsi Miklós vezetésével, októberben Bánfi Miklós szlavón bánt állította a Zára felmentésére küldött serege élére, igencsak leköthette idejét a második itáliai hadjárat előkészítése. Tehát kizártnak tűnik, hogy éppen a tatárok ellen ment volna oly távolra személyesem Már csak azért sem, mert ez év folyamán tartotta esküvőjét is Luxemburgi Margittal. Nem adhatok hitelt Villani olasz krónikás kissé meseszerű elbeszélésének, melyből kiderül, hogy 1355-ben Lajos király Kázmér lengyel király seregével egyesülve 200 ezres „lovas” sereggel indult a tatárok ellen. De, ha így is lett volna, maga Villani jegyzi meg, hogy csatára nem került sor, mert a tatárok ifjú vezére személyesen találkozott Lajossal és kérésére kész volt a kereszténységet felvenni, majd hadait hazaindította. Ha igaz lenne, a Benda-féle hiteles kronológia is megemlékezne róla. Viszont a kronológiában van olyan kitétel: 1354. május-június fordulóján Nagy Lajos a litvánok elleni hadjárat után a tatár határra vonul és békét köt a tatárokkal. Majd zárójelben megjegyzi: a tatárok portyázásai megszűnnek Magyarország ellen. 1355-ben pedig Lajos nemigen mehetett csatába, hisz ebben az évben költözött vissza a királyi udvar Budáról Visegrádra. Karácsonyi János történetíró a Paksy család ősét Rátóti II. Olivér személyében látja, két oklevélre hivatkozva. Az egyikben Erzsébet királyné, Nagy Lajos édesanyja, 1342-ben szigorúan meghagyja Olivérnak, mint udvarbírájának és zólyomi ispánnak, hogy a veszprémi egyház Faddon lévő halastavait, szántóföldjeit és telkeit adja vissza. A másik, 1366- ból származó oklevélből az derül ki, hogy Olivér valóban itt lakhatott Ugyanis néhai II. Olivér fiai, István óbudai prépost, János, Lóránt Miklós és Ferenc tiltakoznak a János-lovagok faddi birtokaikba való visszahelyezése ellen. Ilyen tiltakozás valóban szomszéd birtokosok között merülhetett fel.
