Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-07-29 / 16. szám
1992. július 29. 9 PAKSI HÍRNÖK fogadjuk urunknak Károlyt és utódait - miként a királyi öröklés kívánja -, a királyi méltóságot megillető engedelmességet és tiszteletet kinyilvánítván iránta; soha nem fogunk sem cselekedeteinkkel, sem tanácsunkkal személye ellen, tisztsége, vagyona és előmenetele ellen fellépni. Bárki pedig, aki akár a királyi vagy a királynéi méltósághoz tartozó valamilyen tisztséget birtokol, adót illetve bármiféle jogokat bír, mindenféle ellentmondás nélkül, szabadon juttassa vissza azokat ugyanazon királynak, hacsak nem tudja nyilvánvalóan bizonyítani, hogy a sajátja. Azok, akik az egyházhoz, nemesi emberekhez vagy bárki máshoz tartozó birtokokat és más jogokat elfoglaltként visszatartanak, haladéktalanul szolgáltassák vissza tulajdonosaiknak.. Magyarország azon nemesei is, kikről úgy tudjuk hogy ez ideig méltatlan szolgaságba voltak elnyomva, természetes szabadságuk szerint annak és ott szolgáljanak vhol akarnak vagy pedig dolgaikról szabadon gondoskodhassanak.. Fogadjuk hogy mindezt örökre megtartjuk személyesen letévén az esküt a tisztelendő atya, Tamás esztergomi érsek kezébe...” E nyilatkozat szövegét nem árt alaposan és ismételten átolvasni, hiszen sok olyan tézist tartalmaz, mely most, a 650 év utáni átrendeződés időszakára is jellemző, sőt útbaigazító. Igen érdekes és megszívlelendő üzenet számunkra az alábbi dokumentumkivonat is, mely 1308. november 27-én kelt és az ország, valamint vezetői iránti tiszteletet tolmácsolja: „Gentilis bíboros, pápai követ Márton hitvalló mostani ünnepének nyolcadára hívta össze ünnepélyesen tanácskozásra és királyválasztásra a főpapokat, bárókat, a nemeseket, valamint más neves személyeket Tömegesen jöttek el a magyarok, akik közül sokan, a velük lévő fegyveresek nagy száma miatt nem tudtak bejutni a budai felső várba, ahol a király, az udvar és maga a követ Úr tartózkodott Tehát ők valamennyien királyi csónakokon átkeltek a pesti oldalra. Kíséretükben volt mint aláíró tanú többek között Rátóti Domokos mester, Rátóti Kakas mester, Rátóti László bán és Rátóti Dezső mester. A jelenlévők a király iránti hűségüket ismét megváltották. Összekulcsolt kezüket - miként az ígérettevőknél szabály szokott lenni -, a követ Úr kezei alá helyezték, az igaz keresztfája alatt őszinte esküt tettek és hűséget fogadtak, békecsókot adván egyenként a követnek és a király Úrnak Károly király urat kezükkel feltartva csoportosan tüstént a magasba emelték örvendő taps és üdvrivalgás közepette az egekig magasztalták majd ezt követően ünnepélyesen Te Deum Laudamus-t (Téged Isten dicsérünk) énekelték Mindez történt Pest városa mellett, a domokos rendiek zárdája közelében, a Dunán túl, a budai várral szemben." Az így ismét királlyá választott Károly Róbert 1342-ig uralkodott, akinek uralkodó éveit 1301-től számítják, tehát Vencel és Ottó királyságát nem ismerték el. Nem találjuk az oklevélben a hitelesítők között Rátóti II. Lorand nádor nevét Valószínű, hogy már ezt megelőzően meghalt, neve többé nem szerepel a későbbi oklevelekben sem. Gentilis bíboros 1309. június 11-én szentelte meg az I. Károly számára újonnan készített koronát a Kán László erdélyi vajdánál lévő Szent Istvánféle koronát pedig letiltotta. Károly Róbert második megkoronázására 1309. június 11-én került sor a budavári Nagyboldogasszony, ma Mátyás-templomban. Mivel Tamás érsek ezúttal is alkalmi koronával koronázott, szükség volt egy későbbi, harmadik koronázásra is, most már törvényesen a Szent István-féle koronával. A forrásokból nem derül ki, Kán László miért ragaszkodott a koronaékszerekhez, hiszen semmi jelét sem mutatta, hogy saját magát szerette volna királlyá koronáztatni. Mindenesetre a gondviselés kifürkészhetetlen akaratából kobozta el Ottótól, szinte akaratlanul haza mentve csehországi és bajorországi rejtekhelyeiről. 1309 karácsonyán Gentilis bíboros-püspök, pápai követ végső kísérletként súlyos egyházi büntetést szabott ki rá, sőt további büntetéseket is kilátásba helyezett, amennyiben nem szolgáltatja vissza a Szent Koronát a koronázási ékszerekkel együtt Ez végül hatott, mert a vajda végre április 8- án, a következő esztendő tavaszán megjelent Szegeden a király küldöttsége előtt 1310. április 8-án az alábbi írásos nyilatkozatot tette: „Mi László erdélyi vajda és szolnoki ispán jelen oklevelünk révén tudatjuk mindazokkal, akiket illet, hogy ettől az órától és naptól fogva a jövőre nézve elismerjük Károly Urat Isten kegyelméből Magyarország királyának.. Megérintvén az Úr éltető keresztjének fáját, hitünkre adva megígértük, hogyha bármikor a mi királyunk azokra a részekre szándékozna jönni, ahol mi leszünk, urunkként fogadjuk és teljes biztonságban őt hűségesen szolgálni fogjuk Országunknak koronáját pedig e kijelölt napig neki visszaadjuk. ...Annak érdekében, hogy mindezeket László vajda komolyan megtartsa és figyelemmel legyen rá, mi, Amadé nádor és Domokos mester, esküszegés bűne alatt kötelezettséget vállalunk, személyesen letévén az esküt az Úr életet adó fája felett a mondott László vajdával egyetemben a tisztelendő atyának Tamásnak, az Úr kegyelméből esztergomi érsek Úrnak és Dénes testvérnek, a minoriták lektorának.” A szegedi tárgyaláson tehát a királyt Aba Amadé nádor, Tamás esztergomi érsek és Rátóti Domokos képviselte. Rátóti Domokos megbízatása arra enged következtetni, hogy a király e bizalmi munkára megfelelően felkészültnek és értelmesnek ítélte. Annál kevésbé volt a király előtt szimpatikus Aba nádor, akinek fiai Károly legádázabb ellenségei közé tartoztak és akikkel a nádor halála után, mint olvasni fogjuk, a rozgonyi csatában könyörtelenül le is számolt Rátóti Domokost további szolgálatai elismeréseként Károly Róbert egyedüli nádorrá nevezte ki, e méltóságot 1320-ig viselte. Mi kései utódok tisztelettel emlékezünk rá, ha a Nemzeti Múzeumban rátekintünk a koronázási jelvényekre. Jórészt neki köszönhető, hogy e pótolhatatlan nemzeti kincsünk ma is nemzetünk birtokában lehet Visszaszerzését bűn terhe alatti esküvel vállalta. A középkorban az esküt különös becsben tartották, megszegőit igen súlyosan büntették. Domokos tehát ezt is vállalta, a szent ügy érdekében. Két év múlva szomorú tragédia sújtotta a Rátóti nemzetséget Egyik reményteljes, fiatal tagjuk, életét áldozta hazájáért és királyáért, az oligarchák elleni küzdelemben. „1312. június 15-én Károly Róbert a kassai polgárok és a szepesi szászok segítségével, főurai élén, a rozgonyi mezőn lezajlott csatában (Abaúj vármegye) szerencsésen legyőzte a Csák Máté támogatta Amadé-fiakat. A király seregével, a halálra is felkészülve elszántan indult a kiskirályok megfékezésére. A szemtanú szerint olyan ádáz harcot vívtak az ellenséggel, amilyen a tatárok óta nem volt Hungáriában. Ekkor dőlt ki a király oldaláról Rátóti Pores István fia, Rátóti Kokos (Kakas) mester, számos főúrral együtt. Bár a király seregének vesztesége nagyobb volt, mégis ő győzött, mert a csatatéren maradt holtan a két ellenfél, a két Amadé fiú is.” A forrásokból ítélve, Csák Máténak egyik legnagyobb ellenfele Rátóti Domokos mester volt Ez derül ki Gentilis bíboros és Csák Máté kékesi (Veszprém megye) találkozójának okiratából is. „...Mivel Máté számára nem volt biztonságos a Budára menetel, a kékesi barátok zárdájában találkoztak... Máté elismerte Károlyt Magyarország igazi királyának Megígérte továbbá, hogy igazságos és méltányos békét köt Rátóti-nembeli Domokos mesterrel és más főurakkal, bárókkal, akikkel különböző egyenetlenségek miatt viszálykodik...” Csák Máté - rá jellemzően - a fent vállalt kötelezettségeket nem teljesítette, ezért Gentilis egyházi büntetéssel sújtotta. Az 1312-1322 közötti évtized a tartományurakkal való leszámolás évtizede volt akik közül sokan álnok módon behódolást színleltek. Ezek közé tartozott Zách Felicián is. Csák Máté 1321. március 18-án meghalt tartománya néhány hónap alatt összeomlott 1323-ra az ország megtisztult az oligarcháktól, de a hatalmukat vesztett főurak igyekeztek minden eszközzel megakadályozni a király birtokvisszaszerző törekvését. Ekkor lépett fel ellene Zách Felicián. Zách Felicián hosszú éveken át híven szolgálta Csák Mátét 1318 táján átállt a király táborába. Károly Róberttől cserébe büntetlenséget élvezett, mind javait mind társadalmi pozícióját megtartotta. Jelen volt a kékesi megállapodáson is. Mégis 1330-ban, a visegrádi váraljai királyi palotában, ahova szabad bejárása volt ebéd közben alattomos és aljas módon sikertelen merényletet követett el a király és családja ellen. A király hívei azonban helyben végeztek vele és rokonsága is súlyosan megbűnhődött Viszont az új főnemességnek a király szívesen adományozott a már „lefoglalt’, s visszaszerzett birtokaiból. De igyekezett visszajuttatni az elidegenített birtokokat is. „Mi Károly jelen oklevél révén közöljük mindenkivel, akit illet, hogy elébünk járult Emyei: Ivánka, Rátóti-nembeli II. Lorand nádor fiának Dezső mesternek a mi hívünknek serviense, hogy Csák Máté, királyi felségünk ellensége és hűtlene, apját rokonával egyetemben megölte, összes birtokait illetéktelenül lefoglalta... Mi Rátóti Dezső mesternek a hűségét és hű szolgálataival szerzett érdemeit is, amelyeket nekünk hűségesen és magát a szerencse forgandóságának kitéve nyújtott és teljesített... az érintett birtokokat teljes joggal Ivánkának visszajuttatjuk... Kelt Komárom vára alatt, november 3- án, 1317 esztendőben.” Szerviense azoknak a főuraknak volt akik önálló katonai egységeket állítottak ki. Ezek a király hívására kötelesek voltak a főúr vezetésével hadba szállni. Az egy-egy főnemes birtokait irányító familiárisok vezették uruk zászlója alatt a hadba fogható elemeket Az így szerveződött csapatok (bandériumok) zászlaját mindig az illető főúr címere díszítette. A Rátótiakét az álló hárslevél. Ezek után Károly Róbert nagy gondot fordított arra, hogy uralkodása az Árpádok országlásának szerves folytatása legyen. A művészet felkarolásával sem maradt el elődeitől. Alatta készült el az Anjou-legendárium, az 1330-as években a Necskei Demeter tárnokmester számára a kétkötetes biblia, a visegrádi királyi palota, a soproni ferencesek káptalanterme, vagy kevéssel utóbb a diósgyőri vár stb. Ekkor kapunk hírt először Paksról is a pápai adószedők révén, akik itt1333-ban és 1334-ben jártak, a várost Pakusnak, illetve Pokusnak nevezve. Károly Róbert 1342. július 16-án halt meg, mint a legjelentősebb középkori királyaink egyike, életének 54. esztendejében, 45 évet töltött Magyarországon, 40 évig állt királyként az ország élén, királyi méltóságát maga számította 1301- től. 22 évig a korona megszerzésének és a tényleges hatalom biztosításának nehéz feladatát végezte. Olykor megalázó helyzetből kilábolva érte el végül is, hogy egyedül maradt a trónigénylők között a küzdőtéren. Kompromisszumok helyett következetes elszántsággal törte meg a tartományúri hatalmat Uralkodásának második fele pedig szinte egymásra torlódó reformok között telt el. Feltétlenül hű főúri csoportot gyűjtött maga köré, kik között, mint kiderült, a Rátótiak kimagasló szerepet játszottak Egyesek politikai, mások katonai téren tüntették ki magukat Idekívánkozik az eddig nem említett Rátóti-nembeli Elefánti Dezső neve, aki 1317-ben sebesvári vámagy volt és ostrommal bevette a Borsa Kopasz fia Békés kezén lévő Valkó várát, Kraszna megyében. Károly Róbert élete utolsó évében is gazdasági reformjai finomításán fáradozott Az örökség, amelyet Róbert Károly fiára, az öt nappal halála után királlyá koronázott Lajosra hagyott, gazdag volt, szilárd és virágzó, akkora európai mértékkel mérve is jelentős hatalom. Fia Lajos teljesítménye, a szélrózsa minden irányában folytatott és hazánk érdekeit nem szolgáló háborúi miatt, mégsem vetekedhet apjáéval, Károly Róbertéval, aki a királyi hatalmat a mélypontról emelte fel. Lajosról, akinek nem méltatlanul tapadt nevéhez a „nagy” jelző és Károly Róbert unokájáról Mária királynőről, valamint férjéről Zsigmond királyról két további, folytatásos cikkben fogok beszámolni, aktuális időponthoz igazodva. Nagy Lajosról halálnak 610. évfordulóján, szeptember 10-én, Máriáról pedig trónra kerülésének szintén 610. évi jubileumán, szeptember 17-én emlékezem meg. Tehát a két cikk ezen időpontok körül fog megjelenni a Paksi Hírnökben, így helytörténetünk 14. századi ismertetése, különös tekintettel a Rátóti-Paksy nemzetség szereplésére, megközelítően teljes lesz. Úgy vélem, ezzel nagy segítséget nyújthattam a helybeli pedagógusok korabeli oktatási anyagához. DR. NÉMETH IMRE helytörténész Az idézetek forrásmunkái: Kristó Gyula-Makk Ferenc: Róbert Károly emlékezete. Bertényi István: Magyarország az Anjouk korában. Szalay-Baróti: A magyar nemzet története, millenniumi kiadás.
