Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-07-29 / 16. szám
PAKSI HÍRNÖK 8 1992. július 29. Az Anjouk kapcsolatai a Rátóti-Paksyakkal Paks és környékének helytörténete szoros személyi kapcsolatok révén kötődik az Anjou-házbeli királyok korához. A rájuk való emlékezést az teszi időszerűvé, hogy kereken 650 éve, 1342. július 17-én halt meg egyik legnagyobb királyunk, a nápolyi Anjouházból származó Károly Róbert Június 20-án Visegrádon a Szent György lovagrend országos ünnepséget rendezett, melynek programjában tudományos ülés, látványos felvonulás, lovagi torna, lovaggá avatás és' a király emlékére egyházzenei koncertek szerepeltek. Mivel az Anjouk kormányzásában jelentős szerepet vittek a Rátóti-Paksy nemzetség tagjai, elsősorban Rátót nembeli Lorand és Rátót nembeli Domokos nádorok, valamint Rátóti Kaplai Demeter esztergomi érsek; a jubileum kedvező alkalom arra, hogy a minket paksiakat oly közelről érintő korral megismertessem városunk jelenlegi lakóit, annál is inkább, mert ilyen értelmű írás még nem látott napvilágot eddig. A visegrádi Károly Róbert-ünnepség gyökerei 1986-ra nyúlnak vissza, amikor Visegrádon Görgey-emlékkiállítást szerveztek. E kiállítást az akkori ellenzék még együttesen szervezte: Antall József, Katona Tamás, Kosáry Domokos és a helyi régészek közreműködésével. A mostani visegrádi eseményekhez kapcsolódva a Magyar Nemzetből idézet: „Károly Róbert uralkodását és szellemiségét példaértékűnek tekintjük - mondta dr. Pusztaszeri László hiszen amikor 1308- ban fiatalon a trónra került, az országban nagy zűrzavar dúlt és meg kellett fékezni a kiskirály-főurakat. Károly legyőzte őket 1312-ben a Kassa melletti rozgonyi mezőn, az országban békét teremtett, felvirágoztatta a gazdaságot és a kultúrát. Az 1331-es visegrádi királytalálkozó létrehozásával bebizonyította, hogy együtt tud működni a külhoni uralkodókkal. Szüksége volt új főnemesi réteg támogatására és kiemelésére, ezért alapította meg-a papi rendek hozzájárulásával - baráti társaságból véd- és dacszövetségként a Szent György lovagrendet ” A mindvégig királypárti Rátóti nemzetség tagjai már az Árpád-korban is magas főtisztségeket töltöttek be. Különösképpen kiemelkedett közülük Rátóti L Lorand nádor, az „ország természetes oszlopa”, aki a tatárjárás után egyik legbuzgóbb apostola volt az ország újjáépítésének Rátóti Gyula 1230 körül udvarispán, majd erdélyi vajda volt Rátóti Mátyás váci püspököt 1239-ben választották meg esztergomi érsekké, aki a muhi-pusztai csatában, 1241-ben életét áldozta hazájáért Rátóti II. Lorand az utolsó Árpád-házi királynak, III. Endrének egyik nádora volt aki 1301-1310 között az Anjouk alatt is megtartotta nádori méltóságát A legszélesebb politikai tudást tapasztalatot hadvezért és diplomáciai jártasságot a nádori méltóság betöltőjétől követelték meg, ezért egyben ő volt az ország legtekintélyesebb főura is. A Rátótiak kiválóságát fémjelzi, hogy az Árpádok és az Anjouk alatt négy Rátóti nembeli nádorunk is volt: I. Lorand (1248-1275), II. Lorand (1297-1307), hasznosi II. Domokos (1312-1326 Rátóti Ilsvay Lesték (1392-1396). Mivel az új király a Rátótiak őshazájából, a nápolyi-szicíliai királyság területéről származott természetes, hogy a Rátótiak kezdettől fogva Károly Róberttel szimpatizáltak. Viszont hátrányt jelentett számukra, hogy a nemzetség addigi egysége - a pártoskodások miatt - a trónválság alatt felbomlott Ki Vencelt ki Károlyt támogatta. Érvényesült közöttük a nézetkülönbség a későbbi trónutódlásokkal kapcsolatban is. Ezúttal azonban hamarosan valamennyi Rátóti Károlyt ismerte el királyának. Többször is szerepel az oklevelek hitelesítői között a nádorokon kívül Rátóti Dezső mester, Rátóti Kakas mester, Rátóti László bán neve. Rátóti Elefánti Dezső pedig Károly sebesvári várnagya volt Az Anjouk még III. Endre életében kezdeményezték a magyar uralkodóházzal való kapcsolat felvételét Az első lépéseket a nagyratörő terveket szövő Károly, IX. Lajos francia király öccse, Anjou és Provence francia grófságok ura indította el. IV. Béla király lányának, Margitnak kezét nem kapta meg, mert Margit nem volt hajlandó elhagyni a nyúlszigeti zárdát. Később úgy sikerült házasság révén az Árpádokhoz közeledniök, hogy Károly fia ifjabb Károly, Salerno hercege V. István magyar király leányát, Máriát; V. István fia, a későbbi IV. László király pedig Anjou Izabellát, Károly leányát vette el feleségül. Károly végül határozott, „trónfoglaló” céllal még 1300 tavaszán Károly Róbertét Magyarországba küldte és magyarországi híveivel közölte, hogy Károly Róbertét támogassák. Az Árpád-házi dinasztia kihalása és a trón új uralkodóházból való betöltése, még kiegyensúlyozott viszonyok között is zavarokat keltett volna. Ákos-nembeli István nádor egy 1303. február 26-án kelt oklevelében így szól erről: „Miután meghalt Endre, Magyarország jeles királya... az utolsó arany ágacska, amely atyai ágon Szent István királynak, a magyarok első királyának nemzetségéből, törzséből és véréből sarjadt... halálát Rachel módjára siratván meg az ország népei ...azon gondolkoztak: hogyan és miképpen találhatnának maguknak az isteni kegyelem gondoskodása folytán, a Szent király véréből származó uralkodót..” Az ifjú trónigénylő 1300 augusztusában érkezett Spalatóba, ahol dalmát-horvát hívei fogadták nagy lelkesedéssel. Innen tovább indultak. III. Endre király halálának hírét Zágrábban közölték velük. Károlyék megkönnyebbültek, hogy nem kell a királyi csapatokkal esetleg megütközniük, ezért a lehetőséget kihasználva, gyors menetben Esztergom alá siettek, azt 1301 tavaszán elfoglalták, ahol Gergely választott esztergomi érsek sebtében királlyá koronázta Károly Róbertét E koronázást azonban a főurakzöme nem ismerte el. Legkevésbé sem azért, mertnem Székesfehérvárotttörtént hanem azért ítélték törvénytelennek, mert szerintük Gergely választott érsek jogtalanul bitorolta az érseki széket és mert a koronzást alkalmi koronával hajtotta végre. A főnemesség nagyobbik része, II. Rátóü Lorand nádorral az élükön, ekkor még Vencel mellett kardoskodott, akinek neje III. Endre leánya, Erzsébet volt Vencel hívei elfoglalták Esztergomot Károly Róbertét és Gergely érseket elűzték, majd Székesfehérvárra hajtattak, ahol a kalocsai érsek Vencelt megkoronázta. Bár a koronázás a Szent Koronával és Székesfehérvárott történt sokan azért tartották érvénytelennek, mert koronázási joga egyedül az esztergomi érseknek volt ezzel senki sem ruházta fel János érseket 1301 szeptemberében a római pápa követet küldött hazánkba, Miklós bíboros-püspök személyében azzal a megbízatással hogy bírja rá a magyar főpapokat és főurakat Károly Róbert támogatására. Ebből az időből származik az első hírünk is Rátóti II. Lorand nádorról, aki Aba Amadé és Ákos-nembeli István társaságában Vencel (László) királynak volt a nádora. A pápai követ nemcsak a főpapok és főurakzömétállította Károly Róbert mellé, hanem Lorand nádort is, aki mögött hatalmas tömeg állt Sőt a pozsonyi szerződés megkötése előtt Károly Róbert és kísérete, a Heves megyében fekvő Hasznos várában időzött hosszabb ideig, mely a Rátótiak egyik felvidéki nemzetségi birtoka volt Innen indultak el Pozsonyba, a közben nádorrá kinevezett II. Lorandnak kíséretével együtt hogy ott Rudolf osztrák és stájer herceggel találkozzanak és Vencel ellen szerződésre lépjenek egymással. A Lorandék által szerkesztett szerződésszövegben többek között ez állt: „...Kötelezzük magunkat, hogy Habsburg Rudolfnak valamint barátainak barátai leszünk, és ellenségei ellenségeinek... de olyan módon teszszűk ezt, hogy a herceg úr is mind egyházi mind világi törvényeink megsértői és meggyalázói ellen, bárki is legyen az, szintén megfog védelmezni, amikor erre megkérjük.” E pozsonyi okmány hiteles tanúja és pecsétes aláírója harmadik helyen Rátóti II. Lorand nádor, a tizenegyedik helyen pedig a szintén Rátóti nemzetségbeli Kakas mester volt Ezután egyre több főúr távolodott el Venceltől, többek között a hírhedt Csák Máté kiskirály is, aki pedig korábban nagy birtokokat csikart ki Venceltől. 1305-ben Vencel meghalt fia pedig ünnepélyesen lemondott a magyar trónról. 11. Lorand nádorék e hírre fellélegeztek ugyan, de nem sejtették, hogy Károly Róbert ezután sem marad vetélytárs nélkül. Ugyanis az ifjú Vencel a magyar Szent Koronát és a koronázási jelvényeket valamint a Magyarországra formált uralkodói jogait Ottó bajor hercegre ruházta. Ottó trónigényét csak néhány főúr, valamint a veszprémi és a Csanádi püspök támogatta. 1305 decemberében beszöktették az országba és meg is koronázták. Ottó uralkodásának ideje az 1305-1307 közötti évekre datálható. Ebben az évtizedben zajlott le a magyar Szent Korona vándorújának egyik legérdekesebb, egyúttal legszerencsésebb eseménye. Ennek kapcsán találkozunk először a Rátótinembeli Domokos nevével, aki később jelentős szerepet játszott a Szent Korona visszaszerzésében. Az eseményt a Képes Krónikából idézem: „Ottó a magával hozott királyi koronát - hogy az ellenséges osztrák területen elkerülje a feltűnést -, csobogóban (lapos hordó alakú faedényben) rejtette el. Egy éjjel azonban a szíj, mellyel a nyeregkápához erősítették kioldódott és csak reggel vették észre eltűnését. Azon sebtiben visszanyargaltak, szerencsére meg is találták az út porában, senki sem vette észre.” A Szent Korona kalandos vándorúja tovább folytatódott. Ottó országjáró körúján eljutott Erdélybe is, hogy a nagyhatalmú erdélyi vajdát Kán Lászlót és híveit megnyerje a maga támogatására. A vajda látszólag szívesen fogadta, majd fogságba vetette a koronázási ékszerekkel együtt Visszaszerzésükben jelentős szerepe volt Rátóti Domokos mesternek, a későbbi nádornak. Erre később visszatérek, mert ez évekkel utóbb történt Tény, hogy Károly Róbert király helyzete Ottó lefogásával megerősödött, hiszen 1307 nyarán Ottó király kiűzésével, végleg letűnt a porondról az utolsó, Károly Róberttel szembeni trónigénylő rivális is. Maga Ottó csak október második felében szabadult ki Kán László nem éppen vendégmarasztaló kúriájából, miután a vajdánál hagyta a koronát és a koronázási jelvényeket Ő pedig hosszas és viszontagságos út után, Oroszországon, Lengyelországon és Szilézián keresztül jutott vissza Alsó-Bajorországba. Királyi címét azonban viselte, 1312- ben bekövetkezett haláláig. Az 1307-es esztendő másik nagy eseménye a rákosi országgyűlés volt, melyet elég későn, október hó végén tartottak. Jellemző az ország kusza helyzetére, hogy ezen négy nádor jelent meg: Aba Amadé, Rátóti II. Lorand, Borsa Kopasz Jakab és Ákosnembeli István. Nem jelentek meg viszont az oligarchák, köztük a legnagyobbak, Csák Máté, Kán László és a kőszegiek is távol maradtak, mint akik nem ismerik el Károly Róbertét királyuknak. A megjelentek viszont hűségnyilatkozatot tettek mellette: „Mi... többre becsülvén az igazságot az ellenségeskedésnél, előrelátó megfontolásból az Úr szolgálatára gyűltünk össze. Mi tehát szívből ügyelvén királyságunk helyzetére és hasznára, alapos és előzetes mérlegelés után el
