Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-07-15 / 15. szám
1992. július 15. 11 PAKSI HÍRNÖK ÚRNAPJA Paks, 1992 Szentháromság vasárnapját követő vasárnapon ünnepli az egyház az OLTÁRISZENTSEG ünnepét, annak emlékére, hogy Jézus nagycsütörtökön, az utolsó vacsorán tanítványainak kenyeret és bort adott - melyet előzőleg a saját testévé és vérévé változtatott - e szavakkal: VEGYÉTEK ÉS EGYETEK EBBŐL MINDNYÁJAN: MERT EZ AZ ÉN TESTEM, MELY ÉRTETEK ADATIK. június 21. Az ünnepi mise végeztével indul el az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztust hordozó ünnepi körmenet Régi magyar szokás szerint az égtájakat jelképező négy úrnapi oltárnál megáll a menet, ahol felzengenek az Oltáriszentségről szóló evangéliumi részletek. A körmenet után a templomba visszatérve a „TE DEUM” hangzik fel. Valami bizsergés fogott el vasárnap a körmenet alatt, ami jó érzéssel töltött el, immár másodszor. A húsvéti feltámadási körmenet volt az első, amikor ezt éreztem. Folytak a találgatások kimondva, vagy kimondatlanul, hogy enynyi évi tespedtség után vajon lesz-e pár buzgó katolikuson kívül, aki végigmegy a feltámadt Krisztust követve a Kossuth Lajos utcától a Szentháromság térig, majd vissza a templomig. Volt húsvétkor is, és volt most Űrnapján is. Fejkendős nénik, fehérruhás elsőáldozók, apró fiúcskák, fiatalok és középkorúak, hívők és kíváncsiskodók, Istent keresők és az új rendhez igazodók. Kevés volt a bámészkodó és sok a résztvevő. Valami történt egy vidéki kisvárosban, Pakson, ahol még március 15-e, a nagy nemzeti ünnep sem kovácsol össze 50-60 - valamit tenni akaró - embernél többet Pakson, ahol az érdektelenség, a közöny üli meg a várost és a kényelem langyos szele bódít mindenkit Talán csak a forma, a keret a régi szokás feltámasztásának vágya, a szárnybontogatás, az új rendszer adta lehetőség határainak kitapogatása körvonalazódott de valami történt KIRÁLY JUDIT Hálaadó istentisztelet Pakson Június’30-án este nyolc órakor Pakson, a Jézus szíve templomban hálaadó istentiszteletet cerebrált Isgum József a helyi katolikus egyház plébánosa. Ezután került sor az ökumenikus istentiszteletre. Következő tudósításunk erről szól. Brebovszky János evangélikus, Fóris István baptista, Kőváry László református, Isgum József katolikus lelkész urak Istenhez, és az emberhez könyörgő prédikációi, felolvasásai emelték a közel ötszáz fős gyászoló, de egyben szabadságát is érző, és értő tömeget önmagához. László Imre, a KDNP paksi szervezetének vezetője, egyben a helyi önkormányzat képviselője nyitotta meg a megemlékezést Szép szavai emlékeztették a jelenlévőket a kereken egy esztendeje viszszaszerzett szabadságra. Az emberek kezében gyertya égett, az emlékezet tiszta szimbóluma. Öreg és fiatal emberek álltak valódi magyarként könnyes, de szabad emberként végre e megrendítő beszédek előtt- Valóban vége a végső elnyomatásnak? Valóban visszatérhetünk végre magyar és békességes otthonainkba úgy, hogy soha többé nem gyújt ránk pajtát tetőt idegen katona? Nem rabolja el gyermekeinket, nem új Gulagok, Dachauk rabolják ki szívünkből a békét? Lelkészeink békét és szabadságot üzentek ezen a kora-kései órán. „1991. VI. hó harmincadik napján az utolsó megszálló katona is elhagyta hazánk földjét” Ha nem űzték, hajtották volna hozzánk, maga sem jött volna, ha nem űzték, hajtották volna apáinkat, testvéreinket, gyermekeinket barátainkat nyári ruhában az orosz télbe, talán nem kellett volna keserűségünket kőbe vésni. Az embertelenség, a gyűlölet és az önkény pusztításai felmérhetetlenek. Gyertya, virág és könnycsepp, ez volt 1992. VI 30-án Pakson, a II. világháborúban elpusztult hősök emlékművénél. László Imre úr záróbeszéde után Paks város polgárainak százai énekelték el a Himnuszt
