Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-04-22 / 9. szám
PAKSI HÍRNÖK 6 1992. április 22. N. LÁSZLÓ ENDRE A titokzatos aranymosás „..Pakson 1881-ben kútásás alkalmával olyan homok jöttfelszínre, mely csillogásával holdfényes estéken magára vonta a figyelmet. A beküldött próbákra nézve Bécsben és Körmöczbányán határozottan kijelentették, hogy a homok gazdagon tartalmaz aranyat. Erre a szomszédok is ásni kezdtek és szintén hasonlót nyertek...” Magyar Gea, 1881. Kezdjem azzal, hogy rácáfolok a címre, amit én adtam írásomnak? Titokzatos-e, van-e egyáltalán titka az ősi aranymosásnak? Kedves Olvasóim, hát maradhat-e titok egy tízezer éves és mindmáig élő ősfoglalkozás? Lám, kérdésekkel kezdem ezt a fejezetet, pedig most inkább Önök tennének fel nekem kérdéseket Hogy ne éljek vissza türelmükkel, azonnal meg is felelek kérdéseimre: Tulajdonképpen minden titok vagy titokzatos lehet amit még nem ismerünk, s a világon minden valamire való mesterségnek vannak titkai, amiket a mesterek nem szívesen árulnak el a kívülállóknak. Ezzel ugyanis - esetleg - saját magukat rövidítenék meg! Hogy az aranymosás mégis „titokzatosabb” a többi ősi mesterségnél, az már az arany természetéből adódik... Mindjárt írásom elején elárulom, ha tehetném, csak a szülőföld szerelmeseinek, a természetimádóknak és a szegényeknek, az anyagi gondokkal küszködőknek - és a szorgalmasoknak - írnék az aranymosás titkairól, mesterségbeli fogásairól. Sajnos, erre nincs mód. Ráadásul pont azokat érdekli leginkább az arány, akiknek van belőle elég, vagy több az elégnél, de ők még nagyobb gazdagságra vágynak, s azt hiszik, a belső űrt a külső csillogással elkendőzhetik... Állításom igazolásául egyetlen példa: Egy volt ávós (ezt csak később tudtam meg) azzal a képtelen ötlettel keresett fel, hogy ő már a nyugati határnál olyan eresztéket tesz le a Dunába, ami a hajózást egyáltalán nem akadályozza, viszont megfog minden víz alatt érkező, tehát víz és hordalék szállította aranyszemcsét! (Egyébként hülyébb a sokévi átlagnál és gazdagabb, mint a magyarok kilencven százaléka!) Mindjárt a kezdet kezdetén meg kell mondanom, hogy - nálunk jelenleg még - nincs olyan módszer, nincsen olyan aranymosó gép (s ha lenne, nem árulnám el, nehogy a gazdagok még gazdagabbak lehessenek), amivel mázsaszámra lehet aranyat mosni a Dunából, a Drávából vagy Murából. Legfeljebb grammokról lehet szó. Aki mázsában gondolkodik, az a bankok széfjeit, a gazdagok páncélszekrényeit nyitogassa inkább. Az aranynak, s így az aranymosásnak is óriási irodalma van, ami - sajnos - nem mondható el a magyar szakirodalomról. A róla szóló általános tudnivalókat megtalálják minden jobb lexikonban, s ezért semmi kedvem, hogy leírjam azt, amit előttem már tízezren leírtak. Az ördög, azaz a titok mindig a részletekben búvik meg. Tehát a lényegre! A Duna, Mura és Dráva hordalékában, fövenyében levő arany az Alpokból származik (legalábbis az arany többsége)! Az erózió, tehát a gleccserek, a hó, a jég, a víz, a szél, a hőmérsékleti változások nagy összefogásának eredményeként (amit mi magyarok még mindig nem ismerünk), az Alpok kemény sziklái repedeznek, törnek, kopnak, málladoznak. A tavaszi olvadások és a nagy esőzések idején a sziklákból, a különféle összetételű kőzetekből levált, letöredezett darabok bekerülnek a patakok, folyók medrébe, s megkezdik hosszabb-rövidebb utazásukat, itt-ott kisebb-nagyobb pihenőket tartva, s közben tovább törik, zúzzák, koptatják egymást A nehezebb darabok „szállítására”, tovagörgetésére, sodrására csak erős vízfolyás képes. Amint ez fokozatosan lassul, előbb nagy terheitől, a legnagyobb szikladaraboktól, kövektől szabadul meg úgy, hogy azokat lerakja medrébe. A meder legalább annyira változékony, mint egy szeszélyes nőszemély, vagy inkább egy olyan, aki egyik nap nádszálkarcsún tárulkozik ki a kedvese előtt, másnap már teltkarcsún, s a harmadikon már - apage, Satanas! - kövéren. A zúzódó kövekből „utazás közben” szabadulnak ki évmilliós börtönükből az aranydarabok, rögök és aranylemezkék. A tekintélyesebb darabok - nagyobb fajsúlyúk, sűrűségük következtében - már a folyóvíz felső szakaszán „beülnek, beágyazódnak” a mederbe, a kisebb aranyszemek pedig tovább utaznak. Ahogy a vízfolyás tovább lassul, folyamatosan, fokozatosan szabadul meg a folyó a terhétől, így az aranytól is. Ha valaki a nyugati határtól elindulva halad a Duna, a Mura és a Dráva partján kelet felé, láthatja, mennyivel nagyobb kövek találhatók nyugatabbra, mint például Komáromnál, Esztergomnál, vagy Őrtilosnál és Barcsnál, esetleg a torkolatnál. Nagyon helyes volt a szakemberek véleménye abban a tekintetben (s nagyon sokáig), hogy a Dráván például csak Barcsig folyt aranymosás! No, nem azért, mintha lejjebb már nem lett volna arany a fövenyben, hanem inkább azért, mert az aranyászok ős-egyszerű szerszámai már nem voltak alkalmasak a nagyon apró, alig látható aranylemezkék kinyerésére, kimosására. A végtelenül apró aranyrészecskék trilliói - a Duna más hordalékanyagával együtt - eljutnak a Fekete-tengerbe is. Nagyjából ma ugyanez a helyzet, mégis változott valami! Ugyanis közben a Dráván (és a Dunán) vízierőművek egész sora épült fel, s a makrancos, szép „hölgyet” alaposan megzabolázta az ember - a kanyarulatok átvágásával is... Ennek következtében a Dráva folyása felgyorsult, ereje gyarapodott és így képessé vált arra, hogy jóval Barcs alá is szállíthasson kimosható nagyságú aranylemezkéket Ennyit arról, hogyan és honnét kerül az arany a Duna, Mura és Dráva hordalékába. Örülnék, ha a paksiak öntudatát nem sértené az, amit a Dráváról írok, amikor az ő folyójuk a Duna. Én azonban itt általános érvényű „szabályokról, törvényekről” írok azért, hogy a leírtak kamatoztathatók legyenek bárhol a világon. A határok átjárhatók lettek, s talán valaki esetleg Dél-Amerikában vagy Ausztráliában veszi hasznát annak, amit most megtanul. S ebben az esetben a Dráva szemléltetőbb példa, mint a mi Dunánk...
