Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)

1992-04-08 / 8. szám

PAKSI HÍRNÖK 16 1992. április 8. HÍREK, KÖZLEMÉNYEK VÁROSI MOZI Művelődési Központ Paks, Gaga­rin u. 2. Telefon/fax: 75-11-646 Lakitelek Alapítvány nyertesei 2. MADOCSA Az 1946-ban alakult madocsai népi együttes a község élő táncha­gyományának hiteles megőrzése érdekében nyújtott be pályázatot a Lakitelek Alapítványhoz, amire tá­mogatást is kapott. A Művelődési Ház sikeresen pá­lyázott tavaly a Közművelődési Alap pályázatán, s a néptáncegyüt­tes ruhatárának felújításához nyer­tek jelentős összegű támogatást. Az idén pedig az Egészséges Élet­módért Alap támogatása révén jutottak sporteszközökhöz. A Mű­velődési Ház egyik klubtermében felállított evező-, futópad és szoba­­kerékpár nagyszerű, az óvodások­tól a nyugdíjasokig szívesen hasz­nálják. Az igazgató, Scheidl Lajosné az idén is részt vesz a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, vala­mint a megyei önkormányzat pá­lyázatán a szövetkezeti hagyo­mányőrző népi együttes további működése érdekében. g. n. * * * Helyreigazítás A Paksi Hírnök március 11-i szá­mában megjelent „Állásfoglalás” című cikkel kapcsolatban többen érdeklődtek arról, hogy az írás ki­nek a véleményét fejezi ki, ezért a félreértések elkerülése végett hely­reigazítást teszünk közzé, mely szerint a Paksi Hírnök, a február­ban megjelent Németkéri Híradó­ból vette át az említett írást. A pontatlanságért természete­sen elnézést kérünk az érintettektől és az olvasóktól egyaránt. A jövő­Angyali üdvözlet Kaptam GÁBrieltől egy levelet. Ebben felszólít, hogy 1992. január 1-jétől csekken fizessem be lakásbiztosításom havi dijait. Kissé elfu­tott a méreg, mert éppen egy héttel előbb változtattam az átutalási be­tétszámlámat lakossági folyószámlára, s az előbbiről természetesen 1991 eleje óta folyamatosan vonják a biztosítási díjamat, s ezt átvit­tem az új folyószámlára is. Tehát - még egyszer írom - most is folya­matos a díjbefizetésem. Bementem a mennyek országába, azaz GÁBriel otthonába itt Pakson, ahol a fentieket elmondtam, mire a hölgy, aki meghallgatott sajnálkozva széttárta a karját: „Fizesse be az első negyedévi díjat, és majd a 2. negyedévtől vonjuk a számlájáról.” ezután beszéltem az OTP illetékesével, aki szerint a lakossági folyószámlámról az első ne­gyedévet is le fogják hívni GÁBrielék, hiszen folyamatos a számlám. Mi lett volna, ha Pesten a fő-fő GÁBriella úgy adja ki a fiókhivata­loknak küldött körlevelet, hogy a csekkbefizetés a folyamatos folyó­számlás biztosítottakra nem vonatkozik? Csak egy lapozás kellett volna a nyilvántartásban - ez esetemben decemberi tapasztalom alapján kb. 10 másodperc volt -, s nem kellett volna postázni a csek­keket (postaköltség!). Mindenesetre most kíváncsian várom, hogy 1992. melyik negyed­évének letelte után küldi GÁBriel az újabb levelet: „Elnézést túlfize­tés történt a következő negyedévre nem vonjuk a díjat.” Vagy ez lesz a levélben: „Mellékelten küldjük a csekkeket hogy a 2. (vagy 3., vagy 4.?) negyedévi be nem fizetett biztosítási díját fizesse be.” Vagy netán a biztosítási bürokrácia útvesztőiben egyszerűen csak elvész az a 790 forint?... KASZÁS ZOLTÁN ben mindenképpen azon leszünk, hogy hasonló esetek ne fordulja­nak elő. Ami pedig a szerkesztői meg­jegyzést illeti: az aláírók csakis a sa­ját nevükben nyilatkoztak. LÁSZLÓ-KOVÁCS GYULA A díjbeszedő becsületsértést emleget A villanyszámla-díjbeszedő sér­tőnek találta a „Paksi furcsaságok egy csokorban” című cikkemben azt a kifejezést, hogy „behatolt a la­kásba”. Nem volt szándékomban a be­csületébe gázolni, ezért helyesbíte­ni kívánom ezen kitételemet: a vil­lanyszámla-díjbeszedő kinyitotta az ajtót és belépett a hátsó lakásba. BANCSIK CSABÁNÉ * * * Ilyen még nem volt! Nálunk nem a vevő, hanem az eladó fizet „FÜRKÉSZ BT.” INGATLANKÖZVETÍTŐ Dunaföldvár, áruház (Vajai Hirdető) Ház, föld, garázs, lakás, értékesítés és csere. Teljes lebonyolítás. Nyitva: keddtől péntekig 8-17, szombat: 8-12 óráig. Telefon: 75-41-633. ÁPRILIS 9. CSÜTÖRTÖK TÖRVÉNYRE TÖRVE Színes, szinkronizált, amerikai akciófilm. Rendezte: John Flynn. Főszereplő: Ste­ven Seugal. ÁPRILIS 12. VASÁRNAP KIPURCANT A BÉBICSŐSZ, ANYÁNAK EGY SZÓT SE Színes, magyarul beszélő, amerikai film­vígjáték. Rendezte: Stephen Herek. ÁPRILIS 15. SZERDA HALÁLCSÓK Színes, feliratos, amerikai krimi. Rendez­te: James Dearden. Főszereplők: Sean Young, Max von Sydow. ÁPRILIS 19. VASÁRNAP HARLEY DAVIDSON ÉS A MARLBORO MAN Színes, feliratos, amerikai kalandfilm. Rendezte: Simon Wincer. Főszereplők: Mickey Rourke, Don Johnson. ÁPRILIS 22. SZERDA HAMIS A BABA Színes, magyar vígjáték. Rendezte: Buj­­tor István. Főszereplők: Bujtor István, Kern András. ÁPRILIS 26. VASÁRNAP PALIMADÁR Színes, magyarul beszélő, amerikai film. Rendezte: John Badham. Főszereplők: Mel Gibson, Goldie Hawn. ÁPRILIS 29. SZERDA FOLT A ZSÁKJÁT Színes, szinkronizált, amerikai filmvígjá­ték. Rendezte: Maurice Philips. Fősze­replők: Gene Wilder, Richard Brior. Az előadások kezdete 19 óra. A jegy ára: I. hely: 70 Ft, II. hely: 60 Ft (csoportoknak 25 fő felett 50 Ft/fő) Pénztári órák: az előadás napján 18-19 óráig. Elővételi jegypénztár: 17.30-18.30 óráig (telefo­non is: 11-646). A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk. PAKSI HÍRNÖK Paks Város Önkormányzatának folyóirata MEGJELENIK KÉTHETENTE Felelős szerkesztő: LÁSZLÓ-KOVÁCS GYULA Szerkesztők: ACSÁD1 ROZÁLIA, PÁPAI ESZTER Munkatársak: Dalos Endre, Kaszás Zoltán, Kuti Horváth György, H. Nagy Júlia, Tihanyi Ferenc, Peterdi István, Szarka József, Kato­­náné Szalai Irén, Zerza József. Szerkesztőségi fogadóóra: kedden és pénteken 10-12 óráig. A szerkesztőség címe: Polgármesteri Hivatal, Paks, Dózsa Gy. u. 55-61. Pf.: 25. Tel.: 75/11-277 Telefax: 75/11-834, 75/10-094 Kiadja Paks Város Önkormányzata Felelős kiadó: BOR IMRE polgármester HU ISSN 0865-560X - Szedés, tördelés: Ruskó István, Szekszárd - Képrepró: Grafikai Fotó­stúdió, Szekszárd - Nyomtatás: Hermann Frigyes, Szekszárd, telefon: 74/16-830 KÉZIRATOKAT NEM ŐRZÜNK MEG, ÉS NEM KÜLDÜNK VISSZA! Építkezők figyelem! Egyes padlószőnyegek 20%-kal olcsóbban kaphatók, amíg a készlet tart. Várjuk kedves vásárlóinkat! Paks, Dózsa György u. 35.

Next

/
Thumbnails
Contents