Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-04-08 / 8. szám
1992. április 8. 3 PAKSI HÍRNÖK Lassan négy éve lesz, hogy elkészült „Paks, a tízéves város” című könyv. Ez az írás ennek a karcsú kötetnek a része, melyet önkéntes cenzorok ítéltettek némaságra. Vagy mégsem? Most ne firtassuk, miért is nem jelenhetett meg a tanulmány, a lényeg mindenképpen az, hogy az együttes megbékélés jegyében fogant. Én hiszem, hogy a „Picasso fehér galambját” naponta megölök egyszer rádöbbennek majd erőfeszítésük hiábavalóságára... LÁSZLÓ-KOVÁCS GYULA HAZAFI JÓZSEF Duna-parti gondolatok ’88 - (4.) Valószínű, hogy ilyen közegben a mai vezetés sem tudott volna nagyobb eredményt elérni, vagy ha igen, akkor azt is rengeteg munkával. Mint ahogy azt sem tudták volna megakadályozni - mert a pécsiek előbb ébredtek, mint Tolna megye, hogy az atomerőmű építkezés ürügyén a pécsi kórházak lettek atomosítua. Valószínű, nehezen lehetett volna megtartani a szülőotthont. Annak megszüntetését a helyi lakosság egyértelműen a város vezetőinek a „nyakába” varrta. Ma már egy választási időszakban egyetlen vezetőre sem szavaznának a polgárok, ha ilyen veszteséget el tud tűrni. Pedig a Csók doktor által vezetett szülőotthon meszsze földön híres volt. Magam is tapasztaltam az intézmény emberközeli légkörét hiszen a lányom 1971-ben ott született és tökéletes ellátásban volt részük. Visszatérve az előző gondolathoz, a mai vezetők sem tudnak mit tenni néhány rendelkezés esetében. A tanács normatív bevételei az állandó lakosság arányában van meghatározva. Az öt Tolna megyei város közül Szekszárd kiemelésével 1200 forint/ fő, majd Tamási, Bonyhád, Dombóvár és Paks 750 forint/fő. A számítást az 1985. január 1-jei létszám alapján határozták meg, mely 18 745 (ma, vagyis 1988 nyarán, a város lakónépessége 25 ezer körül van). A különbözeire 1985 óta a város nem kapott pénzt Egyértelmű, hogy ez az elosztási forma hátrányosan érinti a várost. Lehet hozni más példát is: A szakközépiskola létesítésénél a megyei tanács a Fejlesztési Bank által igazolt számla összegéből még mindig nem utalt át a városnak 35 millió forintot. Ez a pénz azért járna a városnak, mert középiskola építésénél a helyi és a megyei források 50-50 százalékban osztódnak meg. Messze távolodtunk a Dunától. Pedig a parton béke honol. Ragyogóan süt a Nap, a bárkán vidáman mérik a halat, a vízirendőrök rocsója néha elindul és végigpásztázza a folyót. Azt mondják, mostanság mintha tisztább lenne a víz is. Annyi bizonyos, hogy a paksi halászok elindultak kecsegézni egy évvel a nagy hal - viza - kifogása után - amelyik a szerencsétlen szállítás miatt Budapestre utaztában elpusztult - és nem fogtak annyit, amit vacsorára megfőztek volna, ha kecsegepaprikást szerettek volna enni. Elmerengek azon, hogy Kiss István kétszeres Kossuth-dijas és Rácz Zoltán építész barátom egy különleges, építészetileg is kiemelkedő parkot szeretnének létrehozni. Ahogy mondják, messzeföldön híres munka lenne, ha... Már a mánál és a jövőnél tartunk. Paks város tizedik évében. Mert város lett csak azért is - ez a mondás Miskolczi Miklós írótól ered, aki Dunaújvárosnak szentel ezzel a címmel egy könyvet. Igen, a várossá válás nemcsak anyagi javakból áll. Az ott lakók alkotják a várost. Számomra ez a legfontosabb. Hiába lenne itt minden szupermodern, akkor sem biztos, hogy a szellemiség megtelepedhetne, mint tapasztalatom szerint sok-sok magyar városban nincs szellemiség. Elfelejtettek karaktert teremteni, elfelejtkeztek az emberekről... arról, hogy megteremtsék a város közösségét és ne maradjanak meg 30-40, vagy akár 100 ezer egyed egymás mellett élésének szintjén. Szerencsém volt - akkor nem éreztem, mert éppen rapporton voltam, K. Papp József megyei első titkár szájából hallani a nyolcvanas évek elején, hogy gondok vannak a paksi vezetéssel. Az első titkár beavatott titkaiba - akkor még képviselője is volt Paksnak -, mint olyan embert, aki bennfentes a városban - meg a felelősségrevonás is enyhébbnek látszott így. A beszélgetés után hamarosan új városi első titkár került Paksra. Idegen. S mégis befogadták. Ez is bizonyítja, hogy a város már beletörődött: képtelenség az idegenek nélkül létezni, mindenkit paksivá kell fogadni, aki tenni akar és tud a városért. Az 1985-ös választásokon pedig már elfogadták a választópolgárok a Dunaföldvárról „importálf ’ tanácselnököt. Ez pedig nagy szó: Paks és Dunaföldvár évtizedek óta ferdén néz egymásra. Az egyik azt rója föl, hogy miért ott van a Duna-híd, a másik pedig azt, hogy miért Paksból lett város... Jákli Péter tanácselnök lett. S valami változott Pakson. Itt a Duna-parton ülve, gyönyörködve a vízben, kicsit megáll az ember, az előbbi gondolatok okozta zavart helyreállítani. Szabad-e a mostani vezetést dicsérni. Vajon nemcsak a kor adta lehetőségekkel éltek? Vagy tényleg másképpen gondolkodnak, másképpen akarnak várost irányítani? A víz pezseg. A választások előtt hallottam: olyan tanácselnököt kell - így: kell - választani, akit Pónya József, az atomerőmű vezérigazgatója választ. Ez pedig a Jákli. „Meglátjátok, ez az ember kiárusít bennünket az atomnak” - mondta nekem egy közeli ismerősöm. „Törődik is az majd velünk.” És most akár elmehetnénk a 700 személyes bátyus bálba is, ahol azok a közösségek ünnepeltek, akik részt vettek - kiemelkedő szerepet vittek - a Nemzeti Zászló elnyerésében. Mert két év alatt 72 utcában megközelítőleg 90 ezer négyzetméter út épült társadalmi munkában, mert még ennél is több azon utcák száma, ahol járda épült A szennyvízvezeték építése teljes költségét 23 utca vállalta, s elkészült 38 ezer négyzetméter park... Nem túl szép a menyasszony? Csak hát egyetlen ember képtelen megváltoztatni egy várost. Még egy tucat ember sem tud igazán átütő sikert elérni. Olyankor pénzt kérni a lakosságtól, amikor neki is egyre kevesebb van, sőt vannak olyan rétegek, ahol már-már jelentkezik a megélhetési gond is. Egyébiránt is: Magyarországon manapság a közömbösség dívik. A kaparj kurta, neked is jut szemlélet. Kivétel lenne ez alól Paks? Nem kell messzire menni példáért. Dombóvár a hetvenes és a nyolcvanas évek között a megye egyik legdinamikusabban fejlődő városa volt. Ott mindig történt valami. Az egyik megyei vezető a következőképpen jellemezte őket: „Őket mindig visszafogni kell és nem noszogatni, hogy előrehaladjanak”. Akkor miért csodálkozunk, hogy Pakson most ugyanaz a szellem uralkodik. Egyszerűen arra jöttek rá Pakson - ennek jelei a számos városi hetilap alapításakor is megmutatkoznak -, hogy az embereket a mai korban leginkább a közvetlen környezetük érdekli. Az, hogy mi történt a szomszédban, a másik utcában, vagy az alvégen. Ma már tudják az emberek, hogy elmúlt az az idő, amikor egy-egy óvoda, vagy bármilyen közintézmény - átadásakor azt mondhatták a szónokok: ezt kapta a város, a település. Ma már kinevetnék, kifütyülnék azt a szónokot, aki ilyet merészelne mondani. Mert az ember a magáéból nem kapni szokott Egyszerű ez, mint az egyszeregy, csak ezt most találtuk fel, mintha spanyolviaszról lenne szó. (Folytatás a 4. oldalon.)
