Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-03-27 / 3. szám
1991. március 27. 7 PAKSI HÍRNÖK Picasso és a mitológia „Megkettőztem szívem, és semmit sem tagadtam, Szerelmem alkotott képzeltet és valót. S én voltam, ki hevet, formát, értelmet adtam, S örök sorsot neki, aki bennem ragyog." (Paul Eluard) „A művészet sohasem szűzies” - mondta egyszer Picasso s valóban;- mintha csak mesterét szeretné igazolni a művelődési központ emeleti csarnokában diszkréten megbújó grafikai kiállítás. Picasso rajzai. - Néhány lap a hihetetlenül változatos grafikai életműből, amelyet méltatlanul ritkábban emlegetünk festői munkásságánál. Pedig a rajz elválaszthatatlan az ő nevétől: tehetségének, egyéniségének talán legközvetlenebb kifejezőeszköze. Filmszalag őrzi mozdulatait, amint rajzol: csak a kéz mozog minden megerőltetés nélkül, ösztönösen, olyan természetességgel, ahogyan a madár röpül... Kivételes rajztehetsége - mely már gyermekkorában megdöbbentette tanárait - a maga nemében páratlan. A Nagy Formabontó öt éven át álhatatos szenvedéllyel tárta föl a kubizmus nyújtotta új lehetőségeket, majd 1915-ben visszatért a realizmushoz. A kor más. művészeti irányzatai is mind-mind hozzájárultak alkotói szemléletének formálódásához. De az igazán nagy művészeket egyetlen skatulyába sem lehet belekényszeríteni. 1917-ben tett olaszországi útja bizonyosan hozzájárult ahhoz, hogy a klasszikus témák és formanyelv felé forduljon. Ebben az időben jelennek meg az első súlyos asszonyalakok, melyek a pompeji festészet és a késő római szobrászat hagyományaira emlékeztetnek. A kiállítás a 30-as, 40-es évek grafikai terméséből való válogatás; rézkarcok, litográfiák, tintarajzok. Jelképes mesevilág a görög mitológia klasszikus szférájában. Pillanatnyi hangulatok, szárnyaló fantázia remekművei. Ahogyan a Mester maga vallotta: „Az ötlet csak kiindulópont. Mihelyt dolgozni kezdek, új ötletek támadnak a toliam alatt. Csak akkor jövünk rá, mit akarunk rajzolni, ha már nekiláttunk. - Ha férfi lesz belőle, férfit rajzolok.” A papíron megelevenednek az istenek, és élővé, emberivé válnak a szörnyek. Picasso egyik kedvelt motívuma, a félig ember, félig bika Minotaurusz - mely 1927-ben bukkan fel először művészetében, (Minotaurusz és az alvó nő c. rézkarc), s amely címéül szolgált a világ egyik legszebb művészeti folyóiratának - itt már nem a sötétség megtestesítője. Röhögő és veszedelmes, de nagyon is élő szörnyeteg: vágytól kitágult fúvó orrlikakkal szeretné rávetni magát a védtelen női testekre. A szürrealisták tudatában ez a jelkép az állandó és egyetemes erőszakot a lázadást jelentette, míg Picasso Minotaurusza a Guernica után mindig az alvó nő körül ólálkodó és lihegő szörny maradt. Nem a természetellenes, emberfölötti tulajdonságaiért szerette, hanem az „emberi, nagyon is emberi” oldala miatt. A házasélet zűrzavaraitól megviselt művész sokszor mint vak, vagy kézikocsival hurcolkodó Minotaurusz jelenik meg képein. Faunok és fuvolás nimfák, Pán misztikus arcképe, lovak, galambok, s mindenütt nők, nők... Kicsavarodott testtel vonagló bacchánsnők, buja mozdulatok, élesen kirajzolt ölek, egymásra forduló tagok. A nézőt talán meg is döbbenti az itt-ott végletekig naturalisztikus megoldás, az anatómia törvényeit elvető, torzító, néha kegyetlenül szatirikus ábrázolási mód. Pedig a valóság nem áll olyan messze ettől a mesevilágtól. Hiszen ilyen a világ, amelyben élünk: megdőltek a régi szabályok, hogy mi a rút és mi a szép.- „A művészet jelbeszéd.” A klasszikus harmónia mégsem veszett oda. Picasso személyes stílusa nem különbözik a görög vázák rajzaitól, de még az altamirai barlangrajzoktól sem; csak amennyiben önkényesen torzítja alakjait, annyi köze van a „modernséghez”. A képek nagy részéből árad az érzékiség. Elég talán egy címet idézni a sok közül: „A faun felhajtja egy alvó nő takaróját”. De itt dorbézol Dionüszosz: részeg orgiáján telt idomú nőalakok veszik körül, muzsikáló faunok és egy kentaur lány találkozását jeleníti meg egy 1947-ben készült litográfia. Másutt mintha Ingres Török fürdő jének hangulata ihlette volna Picassót; rubensi alkatú nők heverésznek lustán, kéjesen, egyikük kezében húros hangszer. Néhány kép a „Szobrász és műterme” c. 1933-as rézkarcsorozatából való. Ezek a művek nemes nyugalmukkal, klasszikus harmóniájukkal nagyszerűen ellensúlyozzák a máshol vadul kavargó érzelmeket. S még egy-két különös arckép - önarckép? tükörkép? - egy szenvedélytől hajtott fehér ló... Ennyit csodálhatunk meg most Picasso örökségéből. A „modern” művészéből, aki 110 éve született, s aki halhatatlanná lett, akárcsak rajzainak antik istenei. Pedig ő „csak” ember volt. Művész, aki a szörnyek mellett az emberi érzelmeket örömöket is meg tudta örökíteni. PÁPAI ESZTER KASSÁK LAJOS Festő barátaim között Jó nekünk így együtt jobb, mint halaknak a parton jobb, mint madaraknak a csapdában jobb, mint a menyasszonynak akit megtépett ellenfele. Rakoncátlan fiúk kócosán és összekent ruhákban amint ültök a rokkant széken ecsettel kezetekben vagy félretaposott cipőkben elindultok a kihalt mézszínű utakon dicsőségtek országa felé. Utódok nélkül vándoroltok vagy felzaklatott gyermeksereggel akiket nem kenhettek szét a palettán s csak tűritek, hogy jajkiáltásaikkal mint megannyi éles tőrrel átdöfjék boldogtalan szíveteket. Föld. föld, föld, kiáltjátok hirtelen mint a tengerészek, mint a baglyok éjszaka. Ekkor már túl vagytok az illendőség szabályain a polgárok fényképgyűjteményein. Halljátok a tavasz szárnycsapásait ti is röpültök már súlytalan. Új csillagok kezdik pályájukat pillantástok új szigeteket fedez fel s mint bronz szőlőlevelek hullanak alá egy megvalósult álom fényjelei. Ó, barátaim formáitok és vonalaitok paradicsomkertjében színtengereitek pariján szemeitek tüzére emlékszem. tojoi HASSAK
