Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-12-18 / 22. szám
1991. december 18. 9 PAKSI HÍRNÖK KÖTI HORVÁTH GYÖRGY Betlehem Az istálló széna-vackán egy pihegő kisded pihen. Kigyúltak az ég gyertyái és nyüzsögni kezd Betlehem. Megérkeztek a királyok, hoztak mirhát, meg aranyat, később jöttek a pásztorok, hoztak szelíd kis barmokat. Az istálló benépesült. Egyhelyen úr, szolga, s állat. Mind a kisdedre bámul, szemükből szeretet árad. Előkerül egy cédrus-ág, megörökíti az estét. S fölbúg halk, mennyei zsoltár, Isten fia, megszülettél...! Két szendvicsharapás A konstruktív ellenzék ex cathedra lehülyézi a kormányzópárt egyes képviselőtagjait, s teszi ezt a csalhatatlannak vélt igazság birtokában. Persze a szóhasználat csak a helyi viszonyokra értendő, hiszen a Parlament üléstermeiben frakciózó jó magyar hazafiak megtanulták az illemet — többségük esetleg Moszkvában és Isten mentse őket, hogy sértegetni akarnának valakit is. Erre soha nem vetemednének, mert éppúgy különbséget tudnak tenni a liberalizmus és a szabadosság között, mint búslakodó mélymagyarjaink a nép és a nemzet között. Ámulunk is nagyot, mikor egymás torkának esnek, ami bizonyára nem megfontolt szándékkal történik, ám olyan mélyről fakadnak föl az indulatok, hogy a szünetben két szendvicsharapás közben sem győzik egymást az urak konciliálni. A politika instrukciói szerint járnak el, mely szerint merő virtusból illik vicsorogni a másikra, ami talán még nem is lenne baj, hiszen felfoghatná a népes hallgatóság akár színielőadásnak is. De legalább oly messze van ez a növendékek színivizsgájától, mint az odakinn szédelgő emberek csoportja a deputációtól. Pedig lenne a zsebükben irkalap s rávetett néhány szó, lenne néhány kérdés és talán válasz is az asztallapig hajló hümmögésekre. /ff A (_ ^ Oj A BOSSZÚ Az elsős Pétiké elárulja, hogy apja engem otthon úgy nevez: a Lukrécia. Mi tagadás, dühít a dolog, hiszem már idősebb testvérét is tanítottam, de nincs is megjegyezhetetlen nevem (Helga). Fortyogok, bosszúra szomjazom. Az idő nekem dolgozik, közeleg az anyák napja. Szólítom Petikét, markába nyomok egy gyönyörű verset és betanítom a mondókára. Péter fiam, odaállsz Béla nevű apád elé és megmondod, hogy: A Lukrécia üzeni neked Alfréd, hogy tanítsd meg nekem ezt a verset szépen, hangsúlyozva, de úgy, hogy anya előtt titokban maradjon! Pár nap múlva a verset visszaadja nekem a gyerek, melyen látom az apja aláírását, így: „Frédi”. BANCSIK CSABÁNÉ
