Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-12-18 / 22. szám
PAKSI HÍRNÖK 2 1991. december 18. „Belül kell a csodának megtörténnie” Beszélgetés dr. Széchenyi Attila alpolgármesterrel- Alpolgármester úr, milyen tapasztalatokat szerzett az elmúlt esztendőről az új feladatkörében?- Az egységes elképzelésnek a fokozatos megvalósítása, az én megítélésem szerint az, ami jelenleg folyik. Viszont van elképzelése természetesen többünknek is, amely különféle, s amiből igyekszünk morzsákat létrehozni és megvalósítani a feladatokat a lehetséges keretek között, azonban ezek a keretek meglehetősen szűkek. Amit az ember szeretne, s amit a városban kellene, az időnként egyegy kívánságlistán is rajta van. Elsősorban az anyagi vonzatú dolgokról beszélek, ami nem biztos, hogy elsődleges. Valahol meg kell húzni a vonalat, hogy eddig; és nincs tovább, mert elfogyott. Aztán, hogy ebben a vonal alatti-feletti részben mikor és mi kerül, az komoly vitának az eredménye. Várhatóan ez lesz rövidesen decemberben, amikor a jövő évi költségvetést próbáljuk közösen elfogadni. Nagy összehasonlítási alapom még nincs, tudja én régebben nem foglalkoztam ilyesmivel. Nekem gyógyító feladatom volt, s lelkiismeretfurdalásom van azóta is, hogy időm egy részét elvonják a városnak a gondjai, bajai és a maradék idő csak szűkén elég arra, hogy tisztességgel ellássam a saját feladatomat. Mióta itt vagyok Pakson, lassan 20 éve, a feladataim mellett mindig volt valami plusz. A cukorbetegek kiemelt ellátását igyekeznek országszerte megszervezni, és ezt itt én is igyekeztem a magam erejéhez képest biztosítani, amit nem gondozásnak mondtunk, hanem szaktanácsadás néven folyik. Ami diétás- és életmódi és gyógyszeres kezelést egyaránt magába foglal. Nagy dolgokat én nem csináltam, ám mindennap próbáltam valamit segíteni, hogy ez éppen mi volt, az nagyon különböző. Tudni kell, hogy ezt a beosztást félállásban végzem, a polgármester úr és közöttem jó kapcsolat van megítélésem szerint. De nem úgy történt ez, hogy ad hoc, a területnek egy részét úgy ahogy van átvettem, és azt próbálom a magam belátása szerint rendezni.- Milyen nehézségek adódtak, kapott-e segítséget a feladatok megoldásában?- Voltak olyan dolgok és vannak is, amit gyakorlatilag nem a magam erejével, de saját elképzeléseim szerint paksiak segítségével csináltam meg és ezek általában a város nagyobb rendezvényei voltak. Bár nem hiszem, hogy ehhez én értek a legjobban, de talán a paksiak közül elég sokat ismerek, így sikerült ezeket a nagyobb városi rendezvényeket közös városi ügynek tekinteni. Ilyen volt a közelmúltban a II. világháborús emlékmű avatása, de ilyen volt például a sörfesztivál is, ahol én voltam a főrendező; ahogy mondják. Hát ezek a rendezvények több-kevesebb hibával valósultak meg természetesen. A sörfesztiválról én magam írtam egy négy oldalas hibalistát, saját belátásom, és a begyűjtött információk alapján. Igen szomorúan láttam, és szégyelltem is magam, hogy a lakosságnak egy jelentős része a lelátóról nézte. Nem a műsort, mert az hagyján, hanem a sörfesztivált ott élte végig. Holott, hát ezt asztalnál, korsó mellett illik. Emellett a testület munkájában is részt vettem, tagja ugyan nem vagyok egy bizottságnak sem, de bizottsági ülésekre rendszeresen meghívókat kapott. Leginkább a Szociális- és Egészségügyi Bizottság összejövetelein veszek részt, és a Kulturális Oktatási Bizottság ülésein, ezek egy kicsit közelebb állnak a szívemhez, s talán ebben tudok inkább véleményt mondani. Persze olyant, amire kíváncsi is valaki. A gazdasági dolgok tőlem kicsit messze állnak. Tudom, hogy ma mindenki a gazdaság körül forgolódik, és attól várja a megváltást, a csodát. Nekem a megítélésem más, először belül kell a csodának megtörténnie, és utána jön a gazdasági csoda. A legnagyobb nehézség a gyakorlatlanság, azt hiszem, ha az ember nem törődik bele a dologba, hanem megpróbálja csinálni a maga módján, akkor kap segítőtársakat, különböző szintű, rangú vezetők, állítom, készséggel álltak rendelkezésemre. Akárki volt az illető, új főnök, vagy régi főnök - nem volt ilyen különbség, és azt hiszem, hogy nem a lakosságnak, és ezen belül is a jelenlegi ilyen vagy olyan szintű gazdasági vezetőknek a hozzáállásán múlik, hogy mi lesz. Hanem egy belső kényszer kellene, hogy legyen, ami jelenleg nincs és nem is követeli senki, hogy magam előtt megállhassak, hogy tényleg tisztességgel, lelkiismerettel végezzem a munkámat, és ebben benne van az is, amit én eladok a boltban és amiről számlám van, arról adót kell fizetni.- Az eltelt időszak alatt dr. Széchenyi Attila alpolgármester mire gondol vissza megelégedéssel?- Megelégedéssel visszagondolni, talán ez a legnehezebb, mert én nem igen vagyok elégedett semmivel sem. Mind a két fronton, amit jelenleg csinálok a betegellátásban és a városi ügyek intézésében is, tőlem telhető tisztességgel ellátom. Mondom, ez nem biztos, de, ha valami iránt némi megelégedéssel vagyok, hogy amit tudok, azt megteszem. Ennél nagyobb elégedettségem nincs, de mondom, nem vagyok elégedett, mert természetes, hogy ez nem olyan minőségű, amelyre jelenleg szüksége volna a városnak. Amiért én vállaltam az az, hogy a lakosságnak egy része bízik bennem és hisznek abban, hogy tisztességgel, becsülettel képviselem az ő érdekeiket.- Vajon milyen új feladatok várhatók az ön feladatkörében?- A hivatal részéről én kísérem figyelemmel az atomerőműnek a közbenső kiégett fűtőelem-tároló létesítésének a problémáját. Ezzel kapcsolatban már egy előzetes tárgyaláson képviseltem a város lakosságát, és a város lakosságának füle és szeme voltam. Ez folyamatosan megy tovább és a város részéről ezt a feladatot én képviselem, addig amíg itt ez a fűtőelem-tároló végleges építése, létesítése, meg nem történik, ami kb. 2 év múlva lesz megoldott. Ezenkívül aktuális feladatom az, hogy Rimaszombaton voltam október végén, ahol szlovák-magyar polgármester-találkozón vettem részt, a mi polgármesterünk helyett, neki más elfoglaltsága volt. Az egésznek a lényege az, hogy megismerkedve egymással, egy szándéknyilatkozatot írtunk alá, amiben kifejeztük, az elhatározásunkat, hogy a két országrész városaiban lakó emberek között közvetlenebb kapcsolat jöjjön létre, és természetesen a szlovák és a magyar emberek között. Aminek igen szerencsés és jó adottságot biztosít az, hogy ezen a felvidéki területen sok magyar él, s így a nyelvi nehézségek könnyen leküzdhetők. Ez nem szlovákiai magyarok és az anyaország közti közvetlen kapcsolat, hanem megítélésem szerint sokkal egészségesebb; szlovákok és a magyarok közötti kapcsolat, aminek a létrejöttéhez nagyon jó alapot nyújt az ott élő magyarság. Ezt szeretnénk lehetővé tenni és ebben dolgozok én most is, és gyűjtöm össze Paks városból azokat az elképzeléseket, felajánlásokat és a kapcsolatteremtő szándékot, amivel egy ilyen adatbankot létesíthetünk. Ezt az ajánlati listát a jászberényi polgármester és a rimaszombati polgármester kezeli, ifjúsági kapcsolatok, iskolák, kulturális kapcsolatok, sportkapcsolatok, gazdasági kapcsolatokra törekednek az élet minden területén. Legfontosabbak az ifjúsági kapcsolatok, hiszen az ifjúsággal lehet megvalósítani a jövendő európáját, mert az idősebb korosztálynak előítéletei vannak, amitől nehéz megszabadulni. A másik feladat, hogy amikor én elkezdtem az alpolgármesteri ténykedésemet, akkor azzal az elhatározással, és szándékkal csináltam, hogy lehetőleg az egészségügy dolgozóival ne foglalkozzak. Mint beosztott egészségügyi dolgozó etikátlannak tartottam azt, hogy városi vezetőként ezzel szintén foglalkozzak. Mégis az a helyzet, hogy mivel itt megszűnt az egészségügyi osztály és az osztályvezetői feladat - házon belül az egészségügyhöz természetesen én értek -, nyilván bizonyos mértékig nem zárkózhatok el ez elől. Nem zárkózhatok el a szociális feladatok ügyintézése, és az esetleges problémái elől sem, sőt ez szívemhez nagyon közel áll. Azonban közvetlen egészségügyi irányító feladatokat, amennyire lehet én nem végzek. Természetesen a Szociális Egészségügyi Bizottság ülésein, amire általában meghívnak a véleményemet elmondom. De ez nem alpolgármesteri vélemény, hanem ez egy képviselőnek a véleménye, aki éppen az egészségügy bizonyos dolgaiban járatos. Új feladat, amely az én szívemhez és elképzelésemhez is közel áll. Megkerestek engem Kömlőd kitelepített németjei az ügyben, hogy ők gyűjtést kezdeményeztek kint Németországban, és szeretnének Dunakömlődön egy II. világháborús emlékművet felállítani. Ami jelképezné a kitelepített svábságnak az emlékét is, illetve magának a kitelepítésnek az emlékét, mintegy megbánó szándékkal, hiszen azt mindenki tudja, hogy a kitelepítés igazságtalan volt. Ez ügyben készítettem éppen egy előterjesztést a képviselő-testületnek, hogy ezt az emlékművet, és a jövő évi megvalósítását tekintse sajátjának. Szeretném, ha ez nem terhelné a város költségvetését, viszont nagyon méltó lenne azokhoz, akik ezt a gondolatot elhatározták és azokhoz is, akiket ez jelképez.
