Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)

1991-11-20 / 20. szám

PAKSI HÍRNÖK 2 1991. november 20. „Jellemző az egymásra mutogatás is” (Folytatás az 1. oldalról.) zá lehessen jutni a lakásokhoz. Egyáltalán nem biztos, ha kialakul egy valódi lakáspiac, akkor ezt ilyen kedvező feltételek mellett meg lehet vá­sárolni, hiszen ebben az esetben a kamatmen­tes kölcsön is számításba jöhet. Gyakorlatilag a lakás értékének az egyharmadáért megkaphat­ja %z igénylő, s ennek az 1/3-nak alig a tizedét kell befizetni. Pakson ma mindenki úgy reagál, hogy minél hamarabb intézzük ezt el.- Mi lesz azokkal a lakásokkal, amelyekben már laknak?- Én személy szerint nem vásárolnám meg, hiszen ezek a panelházak 30-40 éves időtar­tamra épültek, ebből gyakorlatilag 10-15 év már eltelt. A lakások fenntartási költsége egyre nagyobb lesz, amit majd az új tulajdonosnak kell finanszírozni, sőt, őt fogja terhelni a lebon­tás költsége is. Mindezek ellenére, mégis nagy az igény, mert olcsón hozzá lehet jutni.- Maradjunk még a lakáskérdésnél, az erő­műben ki határozza meg a lakáselosztást?- A Paksi Atomerőmű Vállalat lakáselosztá­sát Szabó József, általános vezérigazgató-he­lyettes irányítja. Nálunk az a szokás, hogy min­den igazgatóság összeállítja a saját listáját. Na most, hogy ki kerül a sor elejére vagy a végére, az az igazgatóság megítélése szerint történik. Jelen pillanatban az érdekvédelmi szervezet­nek a lakások elosztásába beleszólási joga nincs. Az erőműben a lakás az a szociális juttatás, amely adható, ám az odaítélést mindenkor a PAV érdekei szabják meg. Tudomásul kell ven­ni, hogy az elosztás az erőmű jogosítványa, és ő dönti el, hogy kire van itt nagyobb szükség. A vezetőknek másokkal tárgyalásokat kell folytat­ni, és nem mindegy, hogy milyen körülmények között történnek ezek a megbeszélések. Ez is egyfajta hozzáállás, amely tulajdonképpen ért­hető is, azonban ez akkor lenne igazán értékes, ha a kisember is megengedhetné magának.- December elsejével új vezérigazgatója lesz a Paksi Atomerőmű Vállalatnak. A munkásta­nács mennyiben érzi magát kompetensnek a pályázatok elbírálásában?- Ha arra gondolsz, hogy részt vettünk-e a bí­rálóbizottság munkájában, akkor a válaszom: igen. Figyelembe veszik a munkástanács tagjai­nak a véleményét. A bírálóbizottság október 30-án tartotta első ülését. Összesen 16 pályamű ér­kezett be, ebből 8 pályázat PAV-os dolgozóé volt. A16 pályázatból a bírálóbizottság a máso­dik fordulóra négyet tartott elfogadhatónak és ezt a 4 jelöltet fogja meginvitálni november 19- én egy beszélgetésre. Ez a beszélgetés úgy kez­dődne, hogy 10-12 percben mindegyik jelölt el­mondaná elképzeléseit, irányelveit, majd a bí­rálóbizottság tagjai kérdéseket tennének fel a jelölteknek. A négy jelölt közül egy fő egyetemi oktató, a három PAV-os dolgozó közül egy vezérigazga­tó-helyettes, egy igazgató és egy főosztályveze­tő van. A bizottság arra az elhatározásra jutott, hogy a beérkezett 16 pályamű nagyon sok olyan dol­got tartalmaz, amelyben benne van a jelölt ta­pasztalata és ezt célszerűnek látszik az új veze­tés elé tárni. Ugyanakkor javasolni fogjuk, hogy vegye figyelembe az új jelentkezők esetében azt is, hogy vajon mennyiben felelnének meg a kö­vetelményeknek egy új vezetési struktúra kiala­kításánál.- Köszönöm a beszélgetést. LÁSZLÓ-KOVÁCS GYULA Folytatom riportsorozatomat, továbbra is az egyszerű paksi polgárral beszélgetek. Kérdeztem kisnyugdíjast, vállalkozót, mun­kanélkülit, hátrányos helyzetű embert, munkást, halászt - úgy tűnik eléggé konok emberré váltam ahhoz, hogy ezen egyszerű értékeket, polgárok megnyilatkozásait a napvilágra segítve becsüljem tovább. Köszönetemet szeretném kifejezni azoknak, akik munkáimat olvasva bólintottak, azoknak, akik úgy vélik nincs, nem lehet igazam, de megajándékoztak figyelmükkel és legfőképp azoknak, akik bizalmukat adták; életük, jelenlegi sorsuk elbeszélését. SZ. J. „Az öreg pedellus” Takács Lajos, aki idestova húsz éve „szolgálja” Paks város több is­koláját - szolgáltatja kisgyerme­keink, pedagógusaink számára a szó összes értelmében vett meleget -, lassan beszélni kezd. - Nehéz volt őt szóra bírni, mégis, remélem, hogy ez a beszélgetés nem lesz bántó számára, s az a „kegyetlen, mégis szép gyermekkor”, melyből fölnevelődött, talán méltó helyére kerül városunk emlékezetében.- Lajos bátyám, tudom, itt születtél Pakson, édesapád stéges volt..- Igen, 1944. október 4-én. He­ten voltunk testvérek. Nehéz idők jártak, de legalább éreztük, hogy összetartozunk.- Hogyan telt a gyermek­kor?- Ahogy mondtad, édesapám stéges volt, parti kormányos, így mondták akkoriban. Bizony nehéz munkánk volt hosszú ideig. Mi, a gyermekei igyekeztünk, sőt meg is feleltünk, hogy úgy mondjam meg kellett felelnünk az ő elvárásainak. Én például jeges voltam, amikor a Paksi Erzsébet - akkor még Béke Szálló és Étterem - nyitott, én oda és a többi étterembe is jeget szállí­tottam triciklivel. 14 éves voltam ak­kor. A polgári iskolába jártam, em­lékszem, még az igazgató úrtól is engedélyt kellett kérnünk, hogy dolgozhassam nyáron; adtak egy igazolást. Mi édesapámmal hord­tuk a jeget, meg a nővérem ebédjét a Paksi Téglagyárba, ugyanis ő ott dolgozott, elszedő volt - a legnehe­zebb fizikai munkát végezte... Szó­val szegény családból származom.- Az akkori jobbmódú pol­gárok rátok, pontosabban édesapádra bízták értékesebb vízi járműveiket..- Persze, regatták álltak a pon­ton alatt, nekem mindennap ki kel­lett takarítanom ezeket - ugye, amiből tudott, abból élt a család. Tisztelem és áldom apám kezeit, de ugyanakkor meg kell mondjam; goromba ember volt. Nem ismert olyant, hogy állj! Mindig azt mond­ta: fiam, ezt meg kell csinálni!- Az 1956-os jeges árvíz? Úgy beszélik, majdnem elso­dorta az otthont a nagy csalá­dot- Édesapámnak köszönhetjük az életünket. A karjában vitt minket derékig érő jégben fel, a házakig. Ott volt két nővérem meg bátyám, édesanyám és én, amikor megin­dult a zajlás.- Hogyan kerültél az iskolá­hoz, mi késztet arra, hogy ma­radj?- Megköszönöm kérdésedet és egyben családommal együtt sze­retném megköszönni két nagysze­rű embernek, Zrínyi Miklósnénak és Németh Ferencnének, hogy ab­ban az időben felajánlották ezt az állást.- Taláji nem véletlenül, ta­lán te is segítettél?- Igen. Nézd, megszűnt itt Pak­son a személyhajójárat, mi lekerül­tünk Bajára. Én Baján maradtam a szüleimmel, egy stégen laktunk, egy pontonon. Édesapámat bal­eset is érte, egy vasúti kocsi össze­törte a kezét. A Kitűző 5 nevű hajó­val jöttünk fel, vissza Paksra. Gyer­mekeink még nem voltak, de már együtt voltunk a feleségemmel. Szüleim révén kaptunk egy szolgá­lati lakást a Kossuth Lajos utcai is­kolában, aztán felajánlották ezt az állást. 1973-ban kerültem az iskolá­hoz, azóta itt dolgozom.- Lajos bátyám, sokrétű munkát végzel, mint „pedel­lus”. Engedelmeddel, hogy ér­zed magad? Többet jelent-e számodra, mintha valami ter­mészetesebb, hogy úgy mond­jam szokványosabb munkát végeznél?- Sokkal többet. Nekem a gyer­mekek barátaim, a pedagógusok pedig értő, művelt, fölnőtt emberek számomra, akiket tisztelek. Én mondom, jól esik találkozni volt kis­lánnyal, aki már családos anya és azt mondja: Jó napot kívánok, La­jos bácsi, hogy tetszik lenni? Vagy volt kisfiúval, aki fölnőtt, családos emberként érdeklődik az egészsé­gem után. Én tisztelem, becsülöm az embereket. Azt szeretném, hogy sokkal jobb legyen a most felnövő gyermekek élete, hogy emelt fővel járhassunk, mint, ahogy a mai na­pig sok kisdiákból lett fölnőtt, tiszte­let, becsület nekik.- Köszönöm a beszélgetést Valóban, őt is, ki gyermekfejjel fölnőtteket szolgált, s mostfölnőtt fejjel gyermekeket szolgál, övezze megbecsülésünk! SZARKA JÓZSEF

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents