Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-11-20 / 20. szám
Paksi Hírnök KÖZÉLETI FOLYÓIRAT 1991. november 20. ÁRA: 11,20 Ft III. évf. 20. szám „Jellemző az egymásra mutogatás is” Beszélgetés Lórik Péterrel, a Paksi Atomerőmű Vállalat Munkástanácsának intézőbizottsági tagjával, az iparági munkástanács-szövetség megbízottjával Az átalakulások korát éljük, alig több mint egy éve a Paksi Atomerőmű Vállalatnál megalakult a munkástanács, s mint olyan, az első perctől kezdve keményen bírálta a jelenlegi vezetési struktúrát Az erőmű hatalmi elitje persze ezt nem nézte jó szemmel, mondhatnánk azt is, hogy valamiféle bizalmatlansági légkört igyekezett kialakítani. A munkástanács megalakulása óta nem sok idő telt el, azonban ahhoz talán elegendő, hogy az erőmű centralizált, központosított igazgatási rendszerén belül megmutatkozzanak az első törésvonalak. Vajon mennyiben más a helyzet ma, mint akkor? Mennyiben tudja képviselni a dolgozók érdekeit a szervezet, és mennyiben részese az átalakulási folyamatoknak? Ugyanakkor a városban olyan hírek is terjednek, hogy a vállalat vezetése utolsó lehetőségként az erőmű kezelésében lévő lakásokat a saját dolgozóinak akarja eladni.- Azzal kezdeném, hogy a munkástanácsok küldötteként beválasztottak a tröszti átalakulási tanácsba, ahol az érdekképviseletek részéről többen részt veszünk a munkában. A trösztvezetésnek az a véleménye, hogy minden nagy érdekvédelmi szervezet képviseltesse magát az átalakulások folyamatában. Ez több szempontból is fontos, egyrészt; mert aktív részesei lehetünk egy demokratikusan működő struktúraváltási folyamatnak, másrészt pedig, mivel meglehetősen sok információval rendelkezünk arra törekszünk, hogy maximálisan tudjuk képviselni a saját érdekeinket is. Ami a kérdés másik részét illeti: az erőmű dolgozói szeretnék megvásárolni a lakásokat, amiben laknak. A dolog tulajdonképpen nem is olyan egyértelmű, hiszen a problémát tulajdonjogi szempontból is vizsgálni kell. Kié ez a lakás? Az államé, mert állami beruházásból épültek? Esetleg a Magyar Villamosművek Tröszté, mert a tröszt beruházásán belül valósultak meg? Vagy pedig a PAV-é, hiszen jelen pillanatban az erőmű kezelésében vannak. Most, amikor a tulajdonviszonyok tisztázása megindult megindult az egymásra mutogatás is, éppen ezért nem sikerült eddig eredményeket elérni. Az Állami Vagyonügynökség véleménye pár hete érkezett meg a trösztvezetéshez, de még mindig nem jutott le hozzánk. 596 lakás felett, amely nagy része üresen áll, nem a PAV rendelkezik. Az önkormányzati törvény kimondja azt, hogy a belterületi ingatlanok értékének 50%-a az önkormányzat tulajdona, tehát az önkormányzat ennek a tulajdonrésznek a nyereségét hasznosíthatja. — Véleményed szerint milyen lehetőségei vannak az önkormányzatnak?- Többek között az, hogy részvényeket kap vagy a Magyar Villamosművek Tröszttől vagy a Paksi Atomerőmű Rt-től. Nyilván az önkormányzatnak célszerű meggondolnia, hogy számára melyik forma a leghasznosabb. Jelen pillanatban a tröszt egyik legnyereségesebb vállalata az atomerőmű, ezért várhatóan ennek a részvénynek lesz a legmagasabb az osztaléka. Viszont mindez egy óriási holttőkével indul, ami a beruházások után megmaradt, tehát egyáltalán nem biztos, hogy az erőmű mindig is tudja produkálni azt a magas osztalékot. Na most, üresen áll „x” lakás, ismerve a paksi lakáshelyzetet, az önkormányzatnak ez jól jönne, hiszen a városban megoldódna a feszítő lakásgond. Ugyanakkor a Paksi Atomerőmű Vállalat ellentétes érdekeltségű, hiszen az említett „x” lakás valószínű nagyrészt nagyobb, mint amiben jelenleg laknak, tehát a vállalat érdeke az, hogy ezeket a lakásokat az ő dolgozói kapják meg. Amit fontos még megemlíteni az az, hogy a mai napig is érvényben lévő lakástörvények lehetőséget adnak arra, hogy olcsón hoz(Folytatás a 2. oldalon.) A másként gondolkodó művész Elhangzott Aba Béla kiállításának megnyitóján Tisztelt Jelenlévők! Hölgyeim és Uraim! Gondolataimat Aba Béla grafikusművész kiállításának megnyitó eseményén, az ő kérésére, személyesen szerettem volna önökkel megosztani, ám ezt a sors kiszámíthatatlansága meghiúsította. így adott szavamnak ezzel az írással teszek eleget, kérem hallgassák úgy, mintha egymásközt lennénk. Arról szeretnék beszélni, ami sűrűn foglalkoztatja a közönséget, műkedvelőket, de még az alkotóművészetről, annak hátteréről többet tudókat is: „miből lesz a cserebogár?”, hogyan, miképpen érhető tetten a szabadon csapongó gondolat lehorgonyzása egy adott szándék, elképzelés keretbe foglalásához, melyből optimális esetben megszülethet a MŰ. És, ha ez megtörtént, képviseli-e és milyen mértékben a születésre bírt MŰ azt a pillanatot, amikor ama bizonyos horgonnyal sikerült abból a végtelen lélekáramlásból rögzítenünk az éppen fontosat? Miután ennek leglényege sajnos még az alkotó számára is teljességgel titokzatos, felfoghatatlan marad, megkísérlem az ezt megelőző fázisok ismeretében a helyes érzékelés és jobb megértés érdekében feltárni azt a néhány momentumot, ami Aba Bélát kiemelte a zenei pályafutásunk során felkért grafikusművészek sorából. Az „István a király” ősbemutatójára készülve kerültünk össze és mint ilyenkor szokás, min(Folytatás a 8. oldalon.)
