Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)

1991-08-28 / 14. szám

1991. augusztus 28. 13 PAKSI HÍRNÖK Milyen volt Szent István? A római Szent Péter bazilika magyar kápolnájában egy szobrot mutat­tak meg. Azt mondották, hogy első magyar királyunknak, Szent Istvánnak szobra lenne az. Ránéztem és rögtön az a gondolatom támadt: ez nem le­het Szent István. Nem ilyen volt ő. Ez a szobor inkább egy nagyon békés természetű, egyszerű embert ábrázol, de nem Szent Istvánt. Szent István egészen más volt. Milyen lehetett hát első királyunk, akire ezer év távlatából visszatekin­tünk, és aki most is minden valamire való magyar embernek példaképe. Diplomata volt? Az, a legnemesebb fajtából. Eles elméje észrevette, ha a magyarság élni akar Európa legexponáltabb helyén, a népek ütköző­pontjában, akkor a kalandozásokat sürgősen be kell fejezni. A keresztény népek sorába kell beállani, és meg kell mutatni a germánoknak és a szlá­­voknak: más is tud lenni a magyar. Elküldötte hát követeit a római pápá­hoz: vegye fel népét a keresztény népek sorába. Nem a német császárhoz fordult, sem a görög uralkodóhoz, hanem a pápához. Jelezni akarta ezzel, hogy ez a nép független akar lenni. Egyik segítségét sem kéri, hanem csak az Istenét a római pápa közvetítésével. Ez részéről zseniális lépés volt me­lyet ezer esztendő távlatából is megcsodálunk. Szent István csak príma, éleseszű diplomata volt? Kemény katona is volt, azzá kellett válnia, akit tisztelni illett az ellenség­nek és barátnak egyaránt. Nyugatról a német császár, keletről a kunok és besenyők fenyegették. Benn az országban Koppány és Ajtony, és a külön­féle szeparatista erők szerették volna eltávolítani a trónról. Ez a kéz azon­ban kegyetlenül tudott lecsapni és rendre tanítani. Akire egyszer lesújtott ez a kemény ököl, az mégegyszer nem emelte fel kezét ellene. Szent Istvánunk az országban rendet teremtő uralkodó volt. Az az or­szág, amit elődeitől örökölt, az egymás ellen harcoló törzsek országa volt Ha ez a nép nem ment más népek ellen, akkor belül harcoltak a hatalo­mért. Koppány, Ajtony és Gyula István ellen és egymás ellen, ha külső el­lenség ki nem irtja, akkor egymást irtják ki. Itt csak István tudott rendet teremteni és megértetni: nem egymást kiir­tani, hanem egymást támogatni a cél. Nagyobb tragédiája a népnek, hogy nem pusztán a törzsek mentek egymás ellen, hanem ember ment ember ellen. S ez a szigorú és igazságos uralkodó rendet teremtett a nép között. Szent István példás életű édesapa is volt. Fiai, Ottó és Imre nevelésére különös gondot fordított. Adalbertét és Gellértet rendelte fiai mellé neve­lőnek. De nem csak másra bízta rá gyermekeit hanem maga is szigorral és bölcsességgel ott állt mellettük. Amit atyjuktól láttak, az mind jellemüket és becsületességüket szilárdította. Erre az emberre rá volt írva: az Úr vo­násait viseli lelkében, szívében. Első királyunk csak ennyi volt? Még látszatra sem, mert egész életére a mély, vallásos keresztényi élet volt a jellemző. Mint diplomata, mint kato­na, mint népének veztője, és mint édesapa, mindig keresztény akart lenni. Ettől senki sem tudta eltéríteni. Az isteni kegyelem működött benne, és ezt O mindig nagyra tartotta. Szent volt és magyar. E két vonás benne annyi­ra összetartozott hogy ha valaki szét akarta volna választani, hát kardjá­hoz nyúl és megérteti: O mint igazán magyar embert ezt a kettőt nem en­gedi szétválasztani. Megéréztem ezt akkor, amikor a koronát és a kardot az Egyesült Álla1 mokból Budapestre hozták és ünnepélyesen fogadták. Megéreztem ezt akkor is, amikor a magyar Kápolnában ránéztem arra a Szent Istvánra, és lélekben tiltakoztam: Szent István több volt ennél. Ha erre a talpig jellemes, keménykezű, de mindvégig keresztény em­berre gondolunk most annyi esztendő után, nem kellene-e odaállani mel­léje lélekben, és megmérni magunkat, hogy mennyit érünk mi kereszté­nyek és magyarok? Egyáltalán odamerünk-e állani? Kibírnánk-e szíveket és veséket átható tekintetét? Tudtatok-e ebben a korban, amikor olyan ne­héz volt magyarnak és katolikus kereszténynek lenni, annak is maradni? És ha ezekhez méltatlanok voltatok, megvan-e bennetek az alázatos önis­meret: méltatlan voltam ehhez a névhez. Ezt mindenkinek magának kell megtennie, most, jelenleg csendben. Lehet, hogy később talán máskép­pen is. Hiszen a történelem kerekét nem mi irányítjuk. Azonban most hagyjuk a tetemrehívást! Nézzünk a jelenre. Mire vagy­tok ti képesek és hajlandók a Szent István által gyakorolt és képviselt ke­reszténységért? Ugye látod, hogy ebben a tekintetben mennyi baj van? És azt is látod, hogy a bajokat meg kell szüntetni, minél előbb. Ezt rajtunk kí­vül senki nem teszi meg. Nekünk kell elkezdeni keményen és radikálisan. Keresztény édesapa, kezdd el a családban. Keresztény édesanya, állj helyt férjed mellett. Mentsétek meg gyermekeitek lelkét Mentsétek meg a keresztény családot. Növekedjék benne a jövendő magyar nemzedék, akire majd rá lehet bízni a hazát és a társadalmat. Ismerje meg ez a nemze­dék a hitet a hazát és a társadalmat. Ismerje meg ez a nemzedék a hitét hogy hite szerint tudjon élni. Hogy el ne veszítse tájékozódását hogy Iste­nért és az Egyházért legyen hajlandó az áldozatra. Most is itt vannak kö­zöttünk Koppány és Ajtony szellemi örökösei, akik nem karddal, hanem a szellem fegyvereivel szeretnék elcsavarni a fejünket. Keresztény kurzus­ról beszélnek, melyet ők találtak ki. Fáj nekik a keresztény iskola. Mint mondják: vallás nélkül is lehet gyermekeket becsületre nevelni. Ha Szent István ma élne, mit tenne ezekkel? Egyáltalán mernének-e így beszélni? Azt hiszem megkapnák, azt amit megérdemelnének. Azt hi­szem, hogy népünk ezt nagyon jól látja, és aki nem hajlandó kinyitni a sze­mét, vajon nem fogják-e majd kinyittatni az eljövendő szomorú esemé­nyek? A keresztény magyarság készülődött. Várta a pápát akinek elődjétől el­ső királyunk koronáját kapta, és aki népünket felvette a keresztény népek soraiba. Ma eljött, de vajon talált-e népünk szívében igazi hitet? Erre nek­tek kell válaszolni, nem annyira szóban és lelkesedéssel, hanem keresz­tény élettel. Bárcsak fel tudnánk nézni rá, első királyunkra és az Ő szellemében iga­zi keresztények és magyarok tudnánk lenni. ISGUM JÓZSEF plébános Szent Ferenc imádsága Én Uram! Engedd, hogy békéd szerszáma lehessek: Gyűlölet földjébe szeretetet vessek, Sokezemyi sebre gyógyírt hogy kenhessek, Kétségbeesőkben reménységet keltsek, Bánatok éjében örömfényt égessek. Én Uram Teremtőm! Adj nékem - nem vigaszt, De kitartó erőt, hogy megújítsam azt. Hímevet, hatalmat - Uram! — ne adj nékem: Megértés, alázat legyen mindég vélem. Szeretetet kapni, — nem az amit kérek: Szeretetet adni - vágyok amig élek. Hiszen adván részesülünk Minden boldog adományban, Megbocsájtva üdvözülünk Bűneink bocsánatában S halálunkban születünk meg Örök égi ragyogásban. Ámen

Next

/
Thumbnails
Contents