Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-08-14 / 13. szám
PAKSI HÍRNÖK 2 1991. augusztus 14. KÉTSZERES BŰNHŐDÉS (Folytatás az 1. oldalról.)- Sokat. Nagyon sokat. Egyszer elítéltek tíz évre, ebből hatot ültem, aztán néha csináltam bűncselekményt...- Milyen bűncselekményeket követtél el?- Loptam.- De mit loptál? Értékes dolgokat?- Loptam, amit tudtam... De úgy értékben nem sokat.- Erzsébettől már kérdeztem, tőled is szeretném megkérdezni; próbáltatok egyáltalán lakás után nézni?- Próbáltunk. Dr. Bencsik azt mondta: Majd ekkor, majd akkor, aztán mindig csak hitegetett bennünket. Megígérte a lakást, aztán nem adott semmit.- Befizettetek valami pénzt?- Befizettünk háromezer-kilencszáz forintot, mindig csak hitegettek bennünket, hogy kaptok házat, meg ez, meg az, utoljára meg elzavartak. Most három hónapja munkanélküli vagyok. Előtte a betonüzemben dolgoztam, utána meg favágó voltam. Rendesen be voltam jelentve.- Hogyan képzeled el a jövőt?- Hát jó lenne a gyerek is, de emiatt a kunyhó miatt nem tudtam venni bútort se, vagy akármit Vettem volna, nem arról van szó, de hova rakjam? Én már örömmel vettem volna, ami szükséges, mindent Kerestem én tizenkétezer forintot amíg favágó voltam. Hiába vennék akármit ide nem tudom betenni. Nézd meg a ruhákat megették az egerek, kirágták az öltönyömet is. El kell dobni. A kabátjaimat is el kell dobni, kirágták. Látnád mi van itt éjszaka, hogy mi patkány rohangál, nézd, itt potyognak le az egerek - mutatja. A felemelt „mennyezet’, mely néhány összeszegelt ragasztott farostlemezből áll, bizony egérrágta. Jó lenne, ha teljesítenék az ígéretüket a tanácsnál.- Mióta éltek itt?- Én harminc éve, ő meg hét éve.- Jó, mondhatnánk, a lopásoknak vége, nem is iszol, most már normális életet élsz...- Nem voltam én már börtönben hat éve, és nem is iszok. Nem csináltam én semmit amiért meg kellene büntetni. Normálisan élek, ilyen körülmények közt. Ha csak egy szobát adnának, megelégednék, vagy egy kis kertes házat Az embernek elmegy a kedve az élettől is, itt főz, ezen a kályhán, olyan meleg van, hogy nem lehet megmaradni ebben a lyukban, nem fér el más, nem lehet betenni semmit —Itt van a hűtőszekrény, ennivalótok van legalább?- Persze, hogy van. De nem volt áram, most van ebben a hónapban - kinyitja a hűtőszekrényt és mutatja, valóban van mit enni. - Ezer forintot fizetek az áramért. De világítás az nincs, csak a gyertya, ezzel világítok. Tudnám én fizetni a részletet rendesen, csak lenne már valami. Itt az ember nem tud rendesen letisztálkodni, csak a lavór van, még télen is. Tudod, milyen hideg van itt télen? Mínusz húsz, a vödörben teljesen befagy a víz.- Háromezer-kilencszáz forintot fizettetek be, semmi nem történt azóta?- Nem. Az a helyzet hogy benn voltam a tisztiorvosnál, kihívatom, isten bizony, jöjjenek ki, vizsgálják meg. Elsejével van munkám megint. Dolgozom én, a betonüzemnél is volt hogy naponta megemeltem hatvan-hetven tonnát béléstesteket más lenne, ha volna egy kis házam, ki tudnám fizetni, minden hónapban, rendesen.- Mennyi pénzt tudnál a részletekre szánni?- A házra? Ugyanannyit mint más. Az Erzsi is kap pénzt. Búcsúznék, de Erzsébet még néhány szót szeretne mondani, közben kávét főzött a szomszédban. Megrendítő gesztus, ennek az emberhez méltatlan világnak a lakói részéről.- Szerettem volna még néhány szót szólni, a színtiszta igazságot hogy köszönjük, hogy eljöttek hozzánk. Sokáig voltam kórházban, nyugodtabb helyen voltam. Sajnos gégerepedésem volt nagyon szégyenlem, öt évig nem tudtam beszélni. Sok pénzbe került öt év után kaptam vissza a hangomat. Aztán tizenöt évig voltam Palánkon a kórházban, ott teljes ellátásban részesültem, csak magamra mostam, más dolgom nem volt kicsit dolgoztam a kórháznak. Még azt szeretném megemlíteni, hogy hallottam a rádióban, hogy a szegény riportert bántani akarták, mert ilyen munkanélküliek közé ment. Mi is szegények vagyunk, én is csak ötezer forintot kapok, ilyen rokkantsági nyugdíjat de megélünk valahogy. De mégsem viselkedünk úgy, ahogy nem kellene, ma nem olyan világot élünk már, hogy hamuban sült pogácsát kellene enni, habár nem mindenki egyformán gazdag. De azért meghúzza az ember magát és nem rabol és nem gyilkol.- Köszönöm. Él tehát olyan ember is köztünk, aki tetteiért egyszer már megbűnhődött és ebben meg is nyugodott Másodszor immár ketten bűnhődnek, a folytonos előítéletektől, gyanakvó félelmekből épült kitaszítottság börtönében. Pedig semmiféle kivételezettséget nem kérnek, pusztán azokat az emberi élethez elengedhetetlen, természetes feltételeket és jogokat melyek születésünktől fogva mindannyiunkat megilletnek. Mégis úgy gondolom, az eddigi és a jelen sorsuk fölött tűnődve; bizony nem ártana velük szemben egy kicsit több bizalom és megértés. SZARKA JÓZSEF Fotó: TIHANYI
