Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-08-14 / 13. szám
Paksi Hírnök KÖZÉLETI FOLYÓIRAT 1991. augusztus 14.________________ÁRA: 11,20 Ft________________________III. évf. 13. szám KÉTSZERES BŰNHŐDÉS A közelmúltban, június 5-én indítottuk útjára ezt a riportsorozatot - mégis emlékeztetőül szeretném a szerkesztőség akkori bevezetőjéből e gondolatot felidézni: ...az egyszerű paksi polgárt mutatja be; legyen az iparos, munkanélküli, munkás vagy parasztember. Legyen az a társadalom szélére sodródott figura... A társadalom szélére sokféleképpen sodródhatunk, válhatunk bűnözőkké, lehetünk alkoholisták, vagy egyszerűen talajt veszített, hajléktalan áldozatok. Számomra elképesztő az a nyomor és kiszolgáltatottság, mely észrevétlenül (?) itt lapul városunkban is. Tudunk polgárról, aki pónilovat vásárol gyermekeinek - lelke rajta, ha teheti, tegye -, tudunk polgárról, aki padlófűtést és ventilátort szerelt (szereltetett?) a mindennél és mindenkinél többre becsült eb „óljába”. Viszont hajlamosak vagyunk arra, hogy ne tudjunk arról a polgárról, aki ember létére e kiváltságok töredékét sem álmodhatja magának. Paks, Villany utca 4. Itt él (?) Kiss János élettársával, Pusztai Erzsébettel. A férfi büntetett előéletű - de immár józan belátással és életmóddal szeretne végre visszatérni a természetes emberi közegbe. O immár kiszámítható. Tervekkel, nagyon is természetes emberi vágyakkal. Pusztai Erzsébetet kérdezem:- Mióta élnek együtt a Jánossal?- ’84-ben ismerkedtünk meg, a János eleinte ivott, de most már nem iszik.- Hogyan élnek? Jól megvannak egymással?- Jól megvagyunk.- Lakást igényeltek?- Igen, ’88-ban. Most, meg pár hónapja - úgy tavasz felé...- Mivel foglalkozik?- Hát.., én voltam takarítónő, még a betonüzemnél, János meg... - azokat az építő elemeket rakta. O ott nem kapott annyi fizetést, amennyit a többiek kaptak, akik már régebben is ott dolgoztak. Mondta a Jani, hogy volt, aki két évvel előtte ott dolgozott és megkapta azt a nagyobb fizetést- A „lakáshoz” hogyan jutottak hozzá?- Ez egy disznóól volt, csak megemelte a Jani, mert alacsony volt. A Jani itt lakott, amikor én idejöttem.- Hány éves?- Én negyvenöt éves vagyok, a Jani meg negyvenhárom éves. A beszélgetést a házigazdával, Jánossal folytatom tovább. Egy nem mindennapi élet kitárulkozását az elveszett ifjúság, a kilátástalanság, az önmagát elsodró, már-már megsemmisítő ember eszmélését érzem, a megbűnhődött és megnyugodott férfi konokul fiatalos reményeit.-János, itt voltak az összetűzéseid a rendőrséggel. Ha nem sért a kérdés, hány évet töltöttél börtönben? (Folytatás a 2. oldalon.) Fájdalmaink Az égen, mint valami hatalmas cintányér függött a hold. Fénye megvilágította a park egyenetlenül nyírt füvét. Egy alak imbolygóit, kezével kapaszkodót keresett, de a gondozatlan, földre görnyedő gyantás ágakon kívül mást nem talált. Tenyerébe apró tűlevelek szóródtak, nem érzékelte a fájdalmat. Az utca és a tér kihaltnak látszott. Csak néha húzott el egy-egy autó, kerekei sivítottak. A részeg megállt, majd összegörnyedt és okádni kezdett, torkából a vörös lé sugárban spriccelt. Tészta és húscafatok borították cipője orrát. A fűszálak hegyén, mint ujjbegyből csöppent vér, csillogott a bor, a szél megremegtette, s pillanatokon belül megdermedt, aztán a világospiros borcsepp lehullt a gyökerek közé. A föld beitta. A részeg nem tudta hol van. Torka égett a sok csersavtól, a térde is fájt, éles kő vágott rajta ék alakú sebet. Tántorogva indult el, a hold a templom mögé került Tornyának kiszögelléseiben galambok aludtak. Csönd volt Hirtelen suhancok toppantak elő a sötétből, karéjba fogták a férfit. Szólni nem szóltak, csak szemük villogott. Hanyagul álltak, öklüket éles csattanással nyitott tenyerükbe vágták, ritmikus mozdulattal, s amolyan feltételes reflexszel préselték ki agyukból a dühöt. Percek teltek el így, s a kör hol szűkült, hol pedig szélesedett, lélegzetvételnyi szünetekkel.- Te buzi vagy? - sivítottfel a hang.- Te buzi vagy! - felelte rá a többi. — Menj haza! — csattant élesen. — Hallod?Menj haza!—ordította a kórus. - Nem érted?Menj haza, mee-nj haa-zal-süvítette a tíz hang. A kör hullámzott és pulzált, a férfi az arcán érezte a suhancok leheletét. Félelem bénította meg, torka pillanatok alatt kiszáradt, nyelve akadozva formálta a szavakat.-Nem vagyok az, nee-m - s amennyire tellett tőle, fejével nyomatékot adott gondolatainak -, persze, hogy nem. — Az vagy! — üvöltötte a hang.- Buzi vagy! - lihegte a többi, s hangjukat elnyomta az ütemes ökölcsapás. Vörösre verték tenyerüket, izmaikat erősítették, verésre edzették. Az ember ott nyüszített a porban, fejét behúzva, s négykézláb igyekezett menekülni, de kísérlete kudarcot vallott. Teniszcipős lábakba botlott, érezte szagukat. Az émelygés fölkavarta megnyugodott gyomrát, garatizmai összehúzódtak, majd lökésszerűen megszabadították tartalmától. Lehányta a lábakat. A hang felhördült, az égre őrjöngött. — A kurva anyád, te rohadt buzi!-s kezével ütni kezdte az ember fejét. A férfi az első rúgásra még emlékezett, hátába és ágyékába éles fájdalom hasított. Karjával ösztönösen védte a fejét, aztán elájult. Hajnalodott, az úttesten egy farkát behúzó kutya szaladt át. Vöröses szőrébe bogáncs tapadt, egész éjszaka vadászhatott, dögre, mert büdös volt. Fülén parazita legyek dörzsölték össze lábaikat, potrohúk kékjén megcsillant az első fény. A férfihoz loholt, s érdes nyelvével fölnyalta a maradékot. Hatalmas kapu előtt állt meg. Fölnézett rá, mint Jeremiás Jeruzsálem egyetlen épen maradt falára. A földet elöntötte a jótékony napsugár. LÁSZLÓKOVÁCS GYULA
