Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-07-31 / 12. szám
PAKSI HÍRNÖK 12 1991. július 31. (Folytatás a 11. oldalról.) mot fogadtak el, de pl. Olaszországban a moratórium lejárta után várhatóan újra napirendre kerül az atomerőmű-építés kérdése. Svédország 1995-96-ban tervezte 12 blokkjából az első kettő leállítását, de ma már nyilvánvaló, hogy erre nem fog sor kerülni. A Föld lakóinak növekvő létszáma, a növekvő villamosenergiaigény kielégítése elkerülhetetlenné teszi a következő néhány évtizedben az atomenergia alkalmazását. A nukleáris szakmának két műszaki és egy társadalmi kérdés megoldására kell koncentrálnia. Folyamatosan növelnie kell az atomerőművek biztonságát, általánosan meg kell oldania a radioaktív hulladékok biztonságos kezelését, s ezek mellett javítania kell társadalmi elfogadottságát. Az atomerőmű biztonsága és a telephelykiválasztás Az atomerőművek biztonsága a tervezés, építés és az üzemeltetés központi kérdése, legfontosabb követelménye. Az atomerőmű biztonsága ugyanakkor nem statikus, nem tekinthető egyszer s mindenkorra elintézettnek a tervszerű - hatóságilag is ellenőrzött - létesítéssel, üzembe helyezéssel és előírásszerű üzemeltetéssel. A folyamatosan végzett kutatások eredményei, az üzemi tapasztalatok és a környezet az ember iránt érzett szakmai és erkölcsi felelősség az üzemeltetőt arra késztetik, hogy a biztonságot a mindenkori tudásszintnek megfelelően garantálja. A TMI és a csernobili baleset óta így van ez kötelezően és kivétel nélkül mindenütt Az atomerőmű biztonsága elsődleges szempont a telephely megválasztásánál is. A telephelyek kiválasztása ma már rendkívül szigorú, nemzetközileg jelentősen egységesített normák szerint történik. Mivel magyar szabvány vagy előírás e területen jelenleg még nincs, a hazai gyakorlatban a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ajánlásait és egyes nemzetek szabványait (USA, NSZK) tekintjük mértékadónak. A telephely kiválasztásakor elemezni kell az erőmű biztonságát befolyásoló környezeti hatásokat, amelyek lehetnek természeti hatások, mint földrengések, árvizek, vagy emberi tevékenységből eredőek. Vizsgálni kell továbbá az erőmű környezetre gyakorolt normálüzemi, üzemzavari és baleseti hatásait A biztonsági, környezetvédelmi aspektusok mellett - természetesen - vizsgálni kell a telephelyi adottságokat az infrastrukturális háttér, a regionális ipari- és munkaerőkapacitások, regionális fejlesztési tervek, a hűtővíz és a villamos hálózati csatlakozás szempontjából. A telephely kiválasztásánál fontos szerepe van az erőmű társadalmi környezetre gyakorolt hatásainak, s különösen pedig az erőmű társadalmi elfogadásának. Végeredményben az aktuális követelmények szerinti telephely-kiválasztás összetett, sokváltozós, nagy felelősséget igénylő feladat. A telephelyet akkor minősítik alkalmasnak, ha az erőműre ható természeti jelenségek és emberi tevékenységre visszavezethető események kockázata műszaki megoldásokkal a társadalmi elvárásoknak és a törvényi előírásoknak megfelelő szintre csökkenthető. Az atomerőmű földrengésállósága tervezési-méretezési alapjának a telephelyre jellemző, tízezer év alatt egyszer előforduló maximális földrengést tekintik. A telephelynek megfelelő földrengésálló atomerőmű tervezésének legfontosabb jellemző adata a méretezési földrengés maximális vízszintes gyorsulásértéke. Ez az érték a japán atomerőművi telephelyek esetében általában 0,45 g (g a gravitációs gyorsulás mértéke), az USA-ban 0,3 g stb., de a tipikusan földrengésveszélyes telephelyeken (Kalifornia, Japán, Dél-Korea, Tajvan esetében) ez a jellemző meghaladhatja a 0,5 g értéket. A korszerű nyomottvizes atomerőművi szériablokkoknál általában 0,3 g maximális vízszintes gyorsulás értéket vesznek figyelembe. Amennyiben ismertek a maximális várható földrengés jellemzői, a földrengésálló atomerőmű létesítése műszaki-gazdasági kérdéssé válik, hiszen általában rendelkezésre állnak azok a műszaki megoldások, amelyek csökkentik a földrengések lehetséges rezgésjellegű hatásait Ezt bizonyítja a 339 működő és 12 most épülő japán atomerőművi blokk, a kaliforniai atomerőművek esete, amelyek földrengésbiztonsága nemcsak tervezőasztalon igazolt, hiszen például az 1989. október 18-i földrengésnél zavartalanul üzemeltek. A földrengésállóság biztosítása a telephely függvényében az össz. beruházási összeg 3-9 százaléka (Franciaország, NSZK 3 százalék, Japán, USA 7-9 százalék). A földrengésálló tervezés lehetőségét nemcsak atomerőművek, hanem egész nagyvárosok (pl. San Francisco) bizonyítják, amelyeket egy-egy pusztító földrengés után - megfelelő technikát alkalmazva - ugyanott újjáépítettek, s az azóta bekövetkezett rengések gyakorlatilag komoly kárt nem okoztak. A biztonság örökös megújításának követelménye érvényes az atomerőmű földrengésekkel szembeni biztonsága esetében is. A telephelyekre vonatkozó ismeretek pontosítása és a biztonsági előírások szigorodása miatt számos erőműben utólag hajtottak végre földrengésbiztonság növelését szolgáló átalakításokat. Ilyen biztonságnövelő intézkedéseket foganatosítottak például az USA-ban1970-85 között egy sor erőműben. Hasonló esetekről tudunk NSZK (Philippsburg 1.) és belga erőművek (Tihange 1.) vonatkozásában is. Bulgáriában, Kozlodujban, az 1977. évi vranceai földrengés után végezték el a földrengésállóság szükséges mértékű növelését. A paksi telephely megítélése A Paksi Atomerőmű telephelyét az erőmű elhelyezésére vonatkozó hazai megfontolásokkal és az 1960- as évek szovjet biztonsági előírásaival összhangban választották ki. Akkor - ellentétben a mai követelményekkel - még csak az 1000 évre valószínűsíthető maximális földrengést vették alapul. Az akkori hazai ismereteknek és a maihoz nem hasonlítható technikai lehetőségeknek megfelelően a méretezési földrengés intenzitását az MSK-64 skála szerint 6 fokban állapították meg. A Paksi Atomerőmű bővítésének előkészítése során 1986-88 között az új - nemzetközi normákhoz igazított - szovjet előírások szerint végeztettük el a Paksi Atomerőmű telephelyének komplex vizsgálatát és minősítését. A telephely szeizmológiai minősítését a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Földfizikai Intézete végezte. A hazai szakintézmények ehhez a szükséges adatokat szolgáltatták és terepi vizsgálatokat folytattak. Meg kell jegyezni, hogy a felkérést először a hazai intézmények kapták, azonban a megbízást - a Paksi Atomerőmű Vállalattól független okok miatt - akkor nem vállalták. A szovjet szakvélemény (Gracsov, A. F. és szerzőtársai 1987, 1989) szerint a telephelyen feltételezhető maximális földrengés intenzitása 7 fok. Igaz, most már 10 000 éves intervallumot figyelembe véve. A méretezés kiinduló adataként ennek megfelelően 0,1 g maximális vízszintes gyorsulást adtak meg. A szovjet szakvélemény alapját képező földtani modell helyességét a magyar szakmai kör kétségbe vonta. Ezért megbízásunkból az ERŐTERV felkért - a Központi Földtani Hivatal által kijelölt - intézményeket és szakértőket a hazai álláspont kialakítására. A MÁELGI koordinálásával 1989-90 között az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézete, az ELTE Geofizikai Tanszék és a MÁELGI szakemberei végezték a vizsgálatokat. A zárójelentéseket 1990 júniusában vettük kézhez. E tanulmányok legfontosabb eredményeit a Magyar Geofizikai 1991. évi 5-6. - teljes egészében e témának szentelt - száma tartalmazza, és hozzáférhető a szakmai és laikus közvélemény számára. A szakértők e csoportja szerint az erőmű környezetében 8 intenzitásfokú földrengés kipattanása 240 ezer évenként egyszer várható, s annak valószínűsége, hogy az erőmű élettartama alatt ilyen földrengés kipattan, egy tízezred nagyságrendű. A méretezésnél 0,19 g gyorsulásértékkel kell számolni. A két nézet közötti lényegi különbség nem a maximális vízszintes gyorsulás értékének megadásában van, hanem a telephely geológiai szerkezeti leírásában. A szovjet álláspont szerint a telephely egy egységes tömbön fekszik. A másik álláspont szerint (Horváth F. és szerzőtársai, 1990) „a telephely körzetében a negyedkor folyamán függőleges kéregmozgások mellett uralkodóan oldaleltolódásos vetődések történtek Móri-árok irányú és a medencealjzati” főirányokat követő törésvonalak mentén. Az említett kutatói szakvéleményt a Paksi Atomerőművi Vállalat elfogadta és azt tekintette további tevékenysége során mérvadónak, illetve tekintené ma is, ha nem bizonytalanítják el ebben maguk a szerzők. Az említett szerzők négy képviselője - némileg módosítva saját 1990. júniusi álláspontjukat -1990. október elején egy (1990. augusztus 15-én keltezett) összefoglalót fogalmazott meg Paks környékének szeizmikus kockázatáról. Ebben az összefoglalóban a maximális vízszintes gyorsulás korábban megadott értékét egy 50 százalékos bizonytalansági intervallummal felnövelték. A mértékadó gyorsulás értékének ilyen tág (50 százalékos értéktartományú) intervallumban való megadása nem okoz semmilyen problémát egy esetleges új blokk építésénél, hiszen a modern - nem speciálisan szeizmikus területre szánt - széria PWR blokkok tervezésénél általában már olyan maximális vízszintes gyorsulási értékeket vettek figyelembe, amely a paksi telephelyen csak nagyon pesszimisztikus becslés szerint fordulhat elő (PWR - pressurized water reactor, nyomottvizes reaktorral működő atomerőmű, ilyen a paksi is). A komolyabb probléma az, hogy ez a szakvélemény nem nyújt biztos támpontot a működő blokkok földrengésbiztonsága felülvizsgálatához és a biztonság növelését szolgáló intézkedések megtervezéséhez. A szeizmológiai ítélet tulajdonképpen ránk, földtudományokban laikusokra bízza a döntést, hogy az elemzéseknél és az intézkedések megtervezésénél milyen értéket vegyünk figyelembe. Nyilvánvaló, hogy a biztonság szempontjából a maximális megadott értéket kell választani, ami például a működő blokkok biztonságának növelésénél csaknem egy nagyságrend költségnövekedést jelent az alsó érték választásához viszonyítva. Nekünk, az atomerőmű üzemeltetőinek, azonban az is feladatunk, hogy gazdaságosan termeljünk, s megfontoltan gazdálkodjunk a ránk bízott javakkal. így a döntés már korántsem egyszerű. A fentiek miatt, 1990 végén hazai szakemberek egy - korábbi szakmai megnyilatkozások miatt nem elkötelezett - csoportját kértük fel, hogy dolgozzák fel a szovjet és az őket op-
