Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-07-03 / 10. szám
PAKSI HÍRNÖK 6 1991. július 3. KÖRKÉP ♦ PAKSI KÖRKÉP ♦ PAKSI KÖRKÉP ♦ PAKSI KÖRKÉP ♦ PAKSI HÍREK, KÖZLEMÉNYEK „Mondd ki, szépen!” Dyslexia A beszédfunkció vezető szerepét a cselekvés irányításában meglehetősen későn éri el. A második jelzőrendszeri kapcsolatok uralkodó hatása 6-7 éves kortól érvényesül. Tehát más tényezők mellett ez is arra mutat hogy ekkor válik éretté a gyermek az iskolai művelődési anyag, az írási és olvasási készség elsajátítására. A gyermek különböző módon sajátíthatja el az olvasást: vagy betűket vagy rövidebb szavakat tanul, tehát emlékképeket rögzít amelyeket újraolvasáskor felismer. A hangos kiejtésnél a hangadó szervekből kinesztetikus, a hallás után akusztikus emlékképek jönnek létre. A gyakorlat később képessé teszi a sima olvasásra. Ekkor már nem gondolunk a betűkre sem, nem is mindent formálunk magunkban szavakká. Csak nehezebb, vagy ismeretlen nyelvű szövegek olvasásakor térünk vissza a verbalizációra. A dyslexiás ezen a fejlődésen nem megy keresztül. Megrekedhet már az olvasni tanuló gyermek első próbálkozásainak színvonalán. Dyslexia-veszélyeztetett- megkésett beszédfejlődésű,- súlyos pösze, aki hosszabb idő alatt javul, de nem automatizálódik a hang: visszaesik,- ha a mássalhangzók zöngéje sokáig hiányzott,- feltűnően sokáig beszélt hangátvezetésekkel,- családi dyslexia,- átalakított balkezes, vagy bizonytalan lateralitás. A dyslexia tünetei:- betűtévesztések (homogén gátlás),- hosszú és rövid hangok tévesztése (rossz szótagolás, elválasztás, szóritmus),- betűk sorrendjének a felcserélése (keresztezett dominencia, szótagcserék),- hibás kombinációk,- betűkihagyás, betoldás, szótagolási nehézség, egybeírás, különírás (analízis-szintézis),- olvasási tempó zavara (a globális felismerés nehezen alakul),- szövegmegértés zavara (a globális felismerés nehezen alakul),- szövegmegértés zavara (a technika leköti a figyelmét, a néma olvasási teljesítménye jobb). Javasolt könyvek: Meixner Ildikó: Én is tudok olvasni (Olvasó és feladatlapok dyslexiás gyermekek számára), Meixner Ildikó: Dyslexia prevenció I—II. NAGYNÉ JANTYIK MARGIT Emlékezni és emlékeztetni Következő számunkban ezzel a címmel sorozatot indítunk, melyben Pakson élő volt hadifoglyok emlékeznek a szovjet hadifogolytáborokban eltöltött éveikre. Néhányan a hatszázezerből. Azok, akik a hallgatás (az elhallgattatás) csendjét megtörve emlékeznek pokoljárásukra, emlékeznek arra a kétszázezer sorstársukra is, akik nem tértek vissza: meghaltak még a vagonban odafelé, meghaltak flekktifuszban a szomszéd ágyon, megfagytak, öngyilkosok lettek a honvágytól vagy éppen agyonverték őket. A beszámolók emlékeznek és emlékeztetnek bennünket. A július 17-én megjelenő Hírnökben Kakstetter Ferenc visszaemlékezését olvashatják. A neidensteini kórus Pakson Alig múlt el néhány nap azóta, hogy a reichersthofeni fúvószenekar elbúcsúzott Pakstól, újra német amatőr együttes érkezett a városba: május 30-án délután öt órakor ért a polgármesteri hivatal elé a neidensteini kórus autóbusza. A Heidelbergtől alig huszonöt kilométernyire fekvő település művészeti csoportja ezzel a látogatással a paksi Munkáskórus tavaly októberi németországi vendégszereplését viszonozta. A közös és családi programok után június T jén az evangélikus templomban énekeltek a neidensteiniek: Mendelssohn, Schubert, Händel egy-egy művét és vallásos népénekeket adtak elő, Dietrich Lohff karmester (aki zeneszerző és orgonaművész is) Bach: D-moll toccata és fúgáját, valamint egy saját oratóriumának részletét adta elő. A templomi hangversenyen szólót énekelt Károly Katalin. A két kórus kapcsolata ezzel a találkozással nem ér véget: Leo Tafelmeyer kóruselnök meghívta a paksi Munkáskórust a neidensteini kórus jövőre sorra kerülő jubileumi hangversenyére. g. L * * * A Vizuális Kísérleti Alkotótelep gyűjteménye megtekinthető a Városi Művelődési Központban június 11.—július 14. Válasz P. E.-nck a „Kirakat” című cikkére Tisztelt P. E.! Ha Önnek és esetleg másnak a kirakatban meglátott rózsafüzér és feszület láttán ilyen gondolatok merülnek fel, szomorú, sivár érzelmet tükröz ez. A jobb érzésű embereknek egész más gondolatok jutnak eszébe egy feszület láttán, még akkor is, ha abban a kirakatban fehérnemű is van. Óriásit téved, ha úgy gondolja, hogy ez reklámfogásból van kitéve a kirakatba, mert a keresztet sohasem kellett reklámozni, ugyanis a feszület a maga egyszerűségével, az Ön gúnyos megjegyzései fölött is magasan emelkedik. Végül engedje meg, hogy a kirakat rendezője a kirakaton keresztül az emberek tudomására hozhassa, hogy melyik boltban mit lehet kapni, és ne a Böske néninek vagy a Mári néninek kelljen szájról szájra adni, hogy mit hol lehet kapni. „Ezt gondolja az ember!” A kirakat rendezője: M. M.- Hogy nem ért velem egyet, nem csodálom. Hiszen, ha Ön is úgy gondolkodna, mint én, akkor az a bizonyos kirakat sosem lett volna olyan, amilyen. Ám, mivel megtisztelt levelével, engedje meg, hogy kiábrándítsam: az „érzelmi sivárság”-ot nem ott kell feltételeznie, ahol az őszinte gondolat szólal fel a jó ízlés és a jó érzés nevében. Én nem kérdőjelezem meg az Ón vallásos önérzetét, az magánügy. Levelét olvasva attól tartok, nem is értette meg igazán a lényeget. A régi, bevált stratégiával meg én is tisztában vagyok, miszerint a legjobb védekezés a támadás... PÁPAI ESZTER Újra indul a KÁLÓT népfőiskola A Zalai-dombság festői környezetében, a nagykapornoki Jezsuita-rendházban tartották a KÁLÓT népfőiskola első összejövetelét Népfőiskola annyit jelent mint iskolán kívüli népművelés. Erre korunkban nagyon nagy szükség van, mivel erkölcsi és etikai értékek nélkül nincs gazdasági kilábalás, nincs rendszerváltás. A népművelés iránti igényt az is mutatta, hogy a hallgatóság korban nagyon megosztott volt Az is igaz, hogy a nagykapornoki népfőiskola olyan előadókkal büszkélkedhetett, mint Krúdi Géza és Kovács K. Zoltán. A tárgyalt téma is nagyon izgalmas volt Az előadók a falufejlődésről, a falufejlesztés lehetséges módjairól, az agrárgazdaságról, a piacgazdaságról és az igénybe vehető bankhitelekről adtak részletes tájékoztatást A napi program minden esetben a reggeli szentmisével kezdődött Az ott kapott lelki többlet a hallgatók közötti korkülönbség éjfélbe nyúló izgalmas vitákat eredményezett A hallgatókat egy napra a nagykapornoki polgármester, Molnár Ferenc is vendégül látta. Bemutatta nekik a falut és vázolta a lehetséges fejlesztéseket A KÁLÓT népfőiskola kiadta saját sajtóját Mozdul a Föld címmel. A hallgatók ezen az egyhetes kurzuson nem csak tudást száraz tényeket hanem lelki pluszt is kaptak, és hétvégén úgy köszöntek el egymástól: Viszontlátásra legközelebb! MOLNÁR JÁNOS