Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-06-19 / 9. szám
1991. június 19. 5 PAKSI HÍRNÖK Az SZMSZ márpedig fontos A kérdésekre válaszol Szalai-Dobos István, az Ügyrendi Bizottság elnöke L -.-Hanem jól látom a problémát, akkor igazítsál ki! Én ügy veszem észre, hogy a testületi ülések nem egy esetben elhúzódnak, mégpedig azért, mert igenis sokszor a testület álproblémákat feszeget Ugyanakkor a nagy gondolatok valahol elsikkadnak, akadályba ütköznek Lehetne tovább bonyolítani a dolgot, hiszen az ülések nyíltak, mégis ha megszámolod a jelenlévőket, akkor kiderül, hogy a meghívottakon kívül alig pár embert érdekel csak a dolog. Na most az előzőekhez kapcsolódna az SZMSZ, aminek valamiféle szabályzórendszerként kellene működnie. Sz. D.: Két gondolatot tennék hozzá, egyrészt egyetértőleg, másrészt kicsit ellentmondólag.- Az, hogy a városnak egy jó Szervezeti és Működési Szabályzata legyen, alapvetően nem a testületi ülések hatékonysága szempontjából fontos. Viszont tagadhatatlan az is, hogy a munka gördülékenysége múlhat egy átgondoltan működő szervezeti szabályon. Az az érzésem, hogy azokat a gondokat, amit az előbb jeleztél - hogy a testület mellébeszél és kitér a döntéshozatal felelőssége alól nem biztos, hogy az SZMSZ-szel igazán be lehetne szabályozni. Egyébként én azért tartom fontosnak a Szervezeti és Működési Szabályzatot, mert mint rendelet az alapját képezi a testületi önkormányzat működésének Az önkormányzatok hatalmas mozgásteret kaptak általában, hogy saját működésük hogyanját és mikéntjét meghatározzák. Ez nem keretszabályozás, melyet a Működési Szabályzat hivatott megfogalmazni. A legjobb SZMSZ mellett is lehet produkálni rossz, nem hatékony, kellemetlen testületi üléseket Fontosnak tartom, hogy mindenki készségszinten megtanulja feladatát jogkörét jogkörének határait Maga az SZMSZ arra volt jó, hogy a testület rá legyen kényszerítve, hogy végiggondolja a folyamatokat L: - Akkor szögezzük le, hogy a szabályzat valamilyen értelemben mégis csak helyes mederbe tereli az önkormányzat munkáját. Azonban ahhoz, hogy a testület hatékony munkát végezzen, meg kell jelenni az üléseken. Nyilván, ha nem veszek részt a testületi munkában, akkor a döntéshozatalban sem nyilatkozhatom felelősséggel. Ez előfordulhat egyszer, kétszer, persze a költségtérítés jár nekem. Sz. D.: A hiányzás, mint elvi lehetőség bárkivel előfordulhat.- Most ne boncoljuk ezt Túl azon, hogy nem vagyok kibékülve ezzel a költségtérítősdi játékkal, még ebben a formájában sem. Komoly és viszonylag tárgyszerű vita folyt egy korábbi ülésen, ahol arra a döntésre jutottunk, hogy ezt a dolgot megint csak nem lehet normatív módon szabályozni. Amit mérni lehet az ülésen való részvétel, vagy nem részvétel. Ad abszurdum elképzelhető lehetne, hogy bármelyik aktívan hiányzó képviselő úr a hónapot intenzíven végigdolgozza. Konzultációkra jár és a döntések kialakításában véleményt nyilvánít de egyszerűen nincs módja a testületi ülésekre elmenni. A dolog bárkivel előfordulhat és ez önmagában véve még nem gond. A gond az, ha bebizonyosodik, hogy úgy veszi föl a megállapított összeget hónapról hónapra, hogy amögött semmiféle munka nincsen. L: - Maradjunk még a költségtérítésnél. Elhangzott olyan álláspont, hogy a testületi tagoknak példát kellene mutatni. Pontosabban: vagy fel sem veszem a számomra meghatározott tiszteletdfjat, vagy csak annak egy minimális részét... Sz. D.: - Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni. Tökéletesen egyetértek veled. A magam részéről alapítványt szeretnék létrehozni. L: - Térjünk vissza a nyilvánosság kérdéséhez, véleményed szerint fontos-e, ha a polgárok érdeklődnek a testületi ülések iránt? Sz. D.: - Azt hiszem igen, bár ma általános politikai passzivitás és politikai csömör jellemzi a közéletet ami a jelen gazdasági helyzetből fakad, hiszen ezt még a rendszerváltás sem oldotta meg. Most ezek utón a testület azt teheti, hogy olyan működési lehetőséget teremt ahol csak a lakosságon múlik, hogy mennyire is vesz részt a város politikai életében. L.:-Ehhez viszont az is kell, hogy a lakosság ismerje a képvisel&testületi tagokat.. Sz. D.: - Igen, ami egyben lehetőséget is ad arra, hogy ezek a gondok megoldódjanak. Ugyanakkor úgy érzem, hogy ebben a politikai helyzetben több kell- Igenis, akár a közpénzekből kisebb anyagi ráfordításokkal sokkal erősebben kellene informálni a lakosságot a város problémáiról. L: - Ez annál is fontosabb, mert a fórumteremtés, a képviselő és a választó közötti személyes kapcsolat mindenképpen egy olyan alapot biztosít amire aztán a későbbiek során bátran lehet építkezni. Az emberek fásultak és nem hisznek már semmiben. A gondolat ami foglalkoztatja őket a fokozatos ellehetetlenülés. Sz. D.: - A testület felismerte, hogy jelen pillanatban a szociális gondok kezelése messze nem képez egy átfogó rendszert Igen sok jogcímen, sok forrásból és nehezen átlátható módon történnek szociális célú kifizetések És messze nem biztos az, hogy mindig a valódi rászorulók kapják meg a szociális támogatást Mindenképpen azt kell elérni, hogy az anyagi helyzet függvényében történjenek a kifizetések Ehhez viszont az szükségeltetik hogy a testület tényfeltáró munkát végezzen. Na most július 24-én az önkormányzat komplex módon fogja vizsgálni a város szociális helyzetét Ez a társadalmi oldala, míg a dologi része az, hogy Paks munkahelylehetőségekben gazdag, infrastruktúrájában pedig jól ellátott, kellemes élettere legyen a polgároknak (I) Hozzászólás „illetéktelenül’^?) a kárpótlási törvényről folyó Ha egy törvényt körültekintően fogalmaznak meg, az érdekeltek többnyire megkönnyebbülnek a közvélemény belenyugszik a bölcs törvényhozók döntésébe. Nem így történt ez a kárpótlási törvény esetében. Elfogadását és közzétételét követően is róla folyik a vita pártplatformokon, a hatpárti egyeztető bizottságban és „illetéktelenül”!?) az állampolgárok körében útonútfélen. Mert sokan - s magam is közéjük tartozom - úgy vélik hogy e kérdés (a privatizációval egyetemben) a nemzet sorskérdése, ezért benne nem párt-, hanem nemzeti konszenzusra lenne szükség, így a kérdésben a nemzet a legitim, ezért e kérdésekben vagy legalább azok alapelveiben népszavazásnak kellett volna döntenie. (Tudom, a népszavazás drága művelet, de annál is drágább egy pártérdekektől vezérelt rossz parlamenti döntés!) A törvénytervezet vitájában s azóta is újabb és újabb rétegek jelentkeztek” bizonyára jogos követeléseikkel: előbb a kitelepített németek majd a meghurcolt zsidók végül a javaiktól megfosztott egyházak Nem dolgom mérlegelni e követelések jogosságát Csupán az ügyben nyújtanám be illetéktelen interpellációmat hogy ki, mikor s hogyan kárpótolja a több milliónyi magyar állampolgárt, akiket jogaikban, s javaikban egyaránt megkurtított a pártállam: akiket masíroztatok május elsején, s a „munkaerő árá”-nak csupán töredékét fizette ki nekik? Ki kárpótolja az „uralkodó osztály” címmel illetett, s közben rabszolga módjára bérezett magyar munkásságot? Ki kárpótolja a százszor meggyalázott magyar értelmiséget amelyet anyagi természetű járandóságai mellett becsületében is megraboltak? Ki kárpótolja az írót a szobrászt a festőt akinek gúzsba kötötte kezét és fantáziáját a szocialista realizmus kötelező normarendszere, a színészt akivel eljátszattók, J\z élet hídja” egy-egy szerepét a tudóst akinek levették kezét az élet ütőeréről, s hamis spekulációkba kényszerítették, a közgazdászt akit vállalata boldogulásának kényszere rendre hamis mérleg készítésére kényszentett, ravaszul kieszelt hamis mutatók alapján, az építészt akivel megterveztették és megépítették lakótelepeink falanszterét a bírót aki pártutasítósra hozott lelkiismeretét sértő hamis ítéletet s az orvost akit egészségügyi adminisztrátorrá züllesztett a rendszer? Ki kárpótolja a pedagógust akit - meggyőződése ellenére - hazugságok tanítására kényszerítettek, akit ilyen vagy olyan „nézeteiért” még így is gyakran hívtak raportra hat elemit végzett párttitkárok? A pedagógust aki az értelmiségi léthez méltatlanul élt idénymunkával pótolta jövedelme hiányzó részét? Ki kárpótolja a pedagógust aki most szégyenkezve lép tanítványai elé, akinek szemében ott a gyanakvó kérdés: akkor hát mi is az igaz, most biztosan igazat mond a tanár úr? Ki kárpótolja az irodalomtanárt, aki nem győzi magyarázgatni, hogy mindössze az „értékek helycseréjé”-ről van szó, a filozófiatanárt aki - talán éppen a nyugdíj előtt néhány évvel - új filozófiai koncepciót tanulhat meg, hogy a tudása konvertibilis legyen, a történelemtanárt, aki most megrendültén veszi tudomásul, hogy egyetlen kincse (vagyona), a tudása egy varázsütésre elavult devalválódott, „érvénytelen”-né vált s most szégyenkezve tarthat bűnbánatot negyedikes gimnazista tanítványai előtt beismerve, hogy amit négy évvel ezelőtt mondott, az szemenszedett hazugság. Ki kárpótolja az orosztanárt, aki immár - tisztesség ne essék kimondva - beletörölheti diplomájába... Szóval, ki kárpótolja mindazokat a polgártársainkat akik most azzal nyugtatják lelkiismeretüket hogy amit tettek, azt „parancsra” tették, de érzik, hogy ez csupán ámítás, mert a lelkiismeret előtt el kell számolnunk. Anyagias világunkban a kárpótlás is csupán pénzügyi tranzakcióként kerül szóba. Azt ugyanis még nem hallottam, hogy a parlament vagy egy párt megköveti, „kárpótolja” a méltóságában sértett embert Pedig, akik ez ügyben illetékesek, s a különböző állami és pártfunkciókban ítélnek „eleveneket és holtakat”, jobbára maguk is háromszor tagadták meg a lelkiismeret parancsát a kakasszóig. De úgy tűnik, a lent és a fent lélekcserélő mechanizmusa megbénította emlékezetüket s elhallgattatta igazságérzetüket GÁLOSI JANOS
