Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)
1991-06-19 / 9. szám
PAKSI HÍRNÖK 4 1991. június 19. „Lehetetlen, hogy az állam kivonuljon a magyar iskolaren” Ha azt a szót halljuk, hogy oktatásügy, mindenkinek más jut az eszébe. Lehet dicsérni, lehet szidni a magyar pedagógusokat; de egy biztos: helyzetük korántsem irigylésre méltó. Nem túl régen egy ismerősöm nagy mellénnyel vágta oda: „Mit akarnak ezek?” Megdöbbentem, hiszen a dolog pikantériája az volt, hogy felesége egy falusi iskolában tanított. Gyerekeket nevelt tisztességre, becsületre... Nos, próbálkozások vannak, reformtörekvések is. Ezt fönt is tudják: az egyetemeken, a minisztériumokban, a parlamentben. Csakhogy, túl sok a feltételes mód és mindezt Deák Zsuzsa, a Közgazdaságtudományi Egyetem Kutatási Intézetének munkatársa és Schaffhauser Ferenc, az MSZP elnökségének tanácsadója is ismeri... L K. Gy.: A kisegítő iskolákról kevés szó esett. Én úgy látom, hogy ma egyre inkább mostoha helyzetbe kerülnek. A kérdésem az lenne: a magyar oktatásügy hogyan tudja felvállalni és milyen elképzelései vannak? D. Zs.: Ez megint attól függ, hogy az alapoktatásba a kisegítő iskola hogyan épül bele. A törvénytervezet kapcsán igyekeztem elmondani, hogy ezt pontosan kellene meghatározni. Véleményem szerint nem lenne jó visszalépni. Tehát mindenképpen újra kellene gondolni, hogy mi módon lehetne differenciáltan foglalkozni a gyerekekkel. Nyilván az értelmi fogyatékos gyerekek számára a speciális képzés a fontos. Ugyanakkor az időszakosan lemaradt gyermekek részére a felzárkóztató program az elképzelés. A nemzetközi tendencia az, hogy minél kevésbé kell szétválasztani ezeket a gyerekeket Ha a szociológiai vizsgálatokat megnézzük, akkor az elmúlt időszakban az volt tapasztalható, hogy átértelmeződtek dolgok. Tehát nem feltétlenül a tanulásban való elmozdulás volt az elsődleges szempont az esetleges csoportbeosztásnál, hanem az, hogy az iskolákba milyen kultúrkörből érkeztek a gyerekek. L K. Gy.: A pedagógustársadalomban is létezik diszkrimináció. Pontosabban: nem mindig felhőtlen a pedagógus és a pedagógus közötti kapcsolat. D. Zs.: Azon kellene gondolkodni, hogy a pedagógusképzés hogyan változtatható meg. Mert nem elsősorban az iskolafokozat és az iskolatípus lesz az, ami fontossá válik, hanem a specifikuma. Hiszen ennek a pályának a leglényegesebb eleme, hogy gyerekkel foglalkozik és nevelőtevékenységet fejt ki. Ehhez pedig pedagógiai-pszichológiai felkészültség kell. S. F.: Talán, ha a pedagógusok olyan képzésben részesülnének, ami intenzívebbé és szakszerűbbé tenné munkájukat. Például tréningeket végeznének el, ami igazán felkészítené őket saját feladataikra, akkor az ázsiójuk is megnőne. Egészen biztos az is, hogy szükség van arra, hogy ezt a sajátos, speciális pedagógiát olyan intenzíven műveljék, hogy ne megtartsák, hanem programjaik révén visszavezessék a gyerekeket az általános képzésbe. Sajnos csak idő kérdése, hogy gyermekek kerüljenek hátrányos helyzetbe, mindenféle szempontból. Még akkor is, ha esetleg korábban nem is voltak azok. És ami borzasztó, hogy ez a helyzet öröklődik. L K. Gy.: Említette, hogy azokat az iskolákat, ahol kimagasló teljesítményeket nyújtanak a pedagógusok, fokozott állami támogatásban részesítik. Én ezzel így nem értekegyet, hiszen pontosan arról van szó, hogy nem csak a gazdaság épül le, hanem elsorvadnak a szellemi értékek, devalválódik az értékrend. Hagyományok veszítik el jelentőségüket. Tehát az az igazság, hogy az iskolák, intézmények helyzete egyre rosszabb lesz. Nincs pénz, ami pedig a működéshez szükséges. A pedagógusok fizetése jóval az értelmiségi átlag alatt van. Nos, én ott látom a problémát, hogy sok pedagógus belefáradt, pályakorrekcióra kényszerül. Évtizedes tapasztalatokat „dob” el, csak azért, hogy megéljen. Persze, hogy azok az iskolák, amelyek eleve a periférián voltak, leépülnek. Ezért tartom túlzottnak azt az igényt, hogy maximálisan megfeleljenek. Ugyanakkor léteznek elit iskolák is. S. F.: Nézze, ha a pedagógusokat helyzetbe hozzák - igaz, hogy fáradtak és meggyötörtek -, akkor részint a hivatástudat részint pedig, hogy megvalósítsák önmaguk elképzeléseit még mindig sarkallja őket hogy kezdeményezzenek. Nyilván ezek az eredmények anyagi értelemben is a későbbiek során megtestesülnek. De az is lehetséges, hogy a szülők támogatják az iskolát L K. Gy.: Itt már belép az iskolaszék. D. Zs.: A pedagógusok bérének a meghatározásában? L. K. Gy.: Igen. D. Zs.: Ez attól függ, hogy mennyire erőteljesen központi az irányítás, mennyire erőteljesen központi meghatározottság lesz logikus a képzésben, alkalmazásban, bérezésben. Milyen lesz az iskolák beleszólási joga az alkalmazásba és a bérezés kérdéseibe. Hogyan oldódik meg a központi, vagy akár a helyi költségvetések aránya. Illetve hogyan tudják az önkormányzatok az oktatásügyet finanszírozni. S. F.: Ha a rendszer nem tudja megoldani, hogy az immatív képességgel bíró pedagógusokat valamilyen értelemben elismerje, akkor éppen a reform, a modernizáció kerül végveszélybe. Ezért meg kell találni a módját akár állami eszközökkel is. L. K. Gy.: Tehát akkor felülről építkezik? D. Zs.: Ez nem feltétlenül jelent felülről való építkezést Ez attól függ, hogy az iskolának van-e rendelkezési joga szabadon a pénzeszközök felett Mert akkor a testület tagjai határozzák meg azt hogy hogyan osztják meg a munkát egymás között Egyáltalán, kidolgozzák helyi szinten az értékelési mechanizmusokat is. De ehhez az iskolának pénz kell, hiszen az általa jobbnak ítélt teljesítményt csak így tudja elérni. L. K. Gy.: Hol van a tandíjmentesség határa? D. Zs.: Ez egy, a minisztérium által közreadotttörvénytervezeti, szakmai koncepció, amely kimondja, hogy 16 éves korig - tehát a tandíjmentességi kor végéig - legyen lehetősége tandíjmentesen iskolába járni a gyereknek. A későbbiek során is, persze ezt meg lehet gondolni. L. K. Gy.: Ez feltételes mód. D. Zs.: Igen, de ez még közel sem elegendő. A dolog nemcsak tandíjból áll. Semmit nem jelent, hogy tandíjmentes lesz, mert azt minden szülő tudja, hogy a gyerek iskoláztatása mibe került S. F.: Gondoljon arra, hogy a Tankönyvkiadó már most bejelentette, hogy az új tanév kezdetére csak nagyságrendileg magasabb összegért tudja előállítani a tankönyveket. így több száz százalékkal megnőnek majd az árak. D. Zs.: Na most még egy dolgot: A szakmai koncepcióban például az is benne van, hogy az iskolák a tanulólétszám alapján kapjanak tankönyvekre pénzt Tehát ne az állami Tankönyvkiadó Vállalatot dotálja az állam, hanem a tanulókat L K. Gy.: Tudjuk azt, hogy az egyházak külföldről is jelentős anyagi és erkölcsi támogatást kapnak. Ha az ország térképére tekintünk, akkor látjuk azt, hogy vannak frekventált helyek, ahol igenis az egyházak és felekezetek szerepe megnőtt. Ami nem pusztán az ingatlanok, hanem az iskolák visszaigénylésében is jelentkezik. Nyilvánvaló, hogy ezeken a helyeken, ahol az egyház megerősödött, az önkormányzatokban is olyan mértékben vesznek részt. Persze ezt elsősorban a keresztény erkölcsiséget hangsúlyozó és felvállaló pártok képviselőire értem. Számomra ez egyértelműen meghatározza az adott településnek az oktatáspolitikáját a jövőre vonatkozóan. S. F.: A magyar szocialisták semmiképpen nem akarják elfogadni azt hogy az iskolaszékekben, vagy bármi más társadalmi testületekben, amelyek iskolák mellett működnek, egy új ideológiai befolyásolás lehetősége valósuljon meg. Hanem éppen ellenkezőleg: egy ideológiai primátusoktól és érdekektől független iskolát szeretne. Ezért akarja elérni, hogy politikai pártszervezetek, egyházak, felekezetek képviselői önmagukon kívül mást ne képviseljenek. Ezen kívül pedig az lehetetlen elképzelés, hogy az állam kivonuljon a magyar iskolarendszerből. Az biztos, hogy az egyházak szerepe egyértelműen a magyar oktatásban meg fog nőni, ami bizonyára javítani fog a közoktatás ügyén. Hiszen ők egyértelműen minőségi pedagógiára törekednek. Azonban arra figyelemmel kell lenni, hogy ha ezek az iskolák bármilyen szűrő alapján elitképzésre rendezkednek be, akkor állami, önkormányzati iskoláknak olyan minőséget kell produkálni, amely kompenzálni tudja ezeket Mindenképpen fel tudja fogni azokat a rétegeket, akik legkülönbözőbb okok miatt nem jutnak be az egyházi iskolákba. L K. Gy.: Az egyházi iskolákban a pedagógusokkal szemben nyilván olyan feltételeket szabnak, amit az előbb ön is említett. Túlzás lenne azt állítani, hogy minden tanár, tanító a követelményeknek meg tud felelni. Egyszerűen arról van szó, hogy az utcára kerül. D. Zs.: Azt kellene végiggondolni, hogy a nemzetközi tendencia az állam és az egyház szétválasztása. Nyugaton ezt nagyon komolyan veszik és össze tudják egyeztetni a szabadságeszménnyel. Tehátigenis van minden felekezetnek joga iskolát alapítani. De az egyénnek is van joga megválasztani, hogy hova kíván járni. Azonban az állam éppen a finanszírozással igyekszik ezeknek az intézményeknek a működését szabályozni, befolyásolni. Na most amit az előbb is említett, hogy nagyon sok konfliktus várható helyi szinten egyházak, felekezetek és világi iskolák között; ez így van. Valószínűleg nem lenne szabad mesterségesen kitenni a kistelepüléseket és önkormányzatokat ezeknek a harcoknak. Hanem igenis, a törvényhozásban kellene olyan garanciákat és jogszabályokat kialakítani, amely megakadályozná, hogy túlkapások történjenek. Tehát most az egy házi ingatlanok visszaadásának törvénytervezete kapcsán, nem igazán az lehetne a mérvadó, hogy valaha milyen hatáskörrel dolgozott az egyház intézményrendszere, hanem a jelenlegi igényeknek megfelelően kellene engedni azt, hogy akik valóban az adott településeken egyházi iskolában akarnaktanulni, akkor legyen lehetőségük erre. De arra igenis garanciát kellene adni, hogy mindazok a szülők és gyerekek és pedagógusok, akik nem óhajtanak egyházi iskolában tanulni, tanítani, erre ők is kapjanak lehetőségeket. L. K. Gy.: Köszönöm a beszélgetést. LÁSZLÓ-KOVÁCS GYULA
