Paksi Hírnök, 1991 (3. évfolyam, 1-22. szám)

1991-06-05 / 8. szám

Paksi Hírnök KÖZÉLETI FOLYÓIRAT 1991. június 5. ÁRA: 11,20 Ft III. évf. 8. szám ' > Szeretnénk útjára bocsátani egy riportsorozatot, mely arra hivatott, hogy az egyszerű paksi polgárt mutassa be; legyen az iparos, munkanélküli, munkás vagy parasztember. Le­gyen az a társadalom szélére sodródott figura, vagy vállalkozó, tehát elsősorban azok az emberek szólaljanak meg ebben a sorozatban, akiknek egyszerűségükben talán a legnehe­zebb manapság. Ezeknek az emberi életeknek a kitárulkozásától - többek közt - egymás jobb megértését reméljük és talán egymás igazságosabb megítélését is. szerkesztőség V________________________________________________________________________________________________________________y Különben nem A Kálvária tőszomszédságában afféle húszas, harmincas évekre emlékeztető szoba-konyhás, fehérre meszelt, takaros ház áll, kicsi udvarral és egy kedves öreg nénivel, Szakonyi Borbálával, aki hajlott kora és magányossága ellenére sze­rény elégedettségben él. Kedvesen fogad. Kis szobájában asztala mellé ültet és kérésemre be­szél az életéről.- Borbála néni, arra kérem, beszéljen a gyermekkoráról, az ifjúságáról és arról, mi­kor, hogyan került Paksra!- Ezerkilencszáztizenhétben születtem Rácegre­sen, édesapám géplakatos volt korán meghalt Za­lából került oda legény korában, édesanyám pedig Simontomyáról. Osszekommendálták őket ekkor édesanyám tizenhat éves volt édesapám huszon­kettő. Heten voltunk testvérek. Uradalmi cselédként éltünk gróf Aponyi Géza birtokán. Tizennégy éve­sen meghalt a nővérem, őt édesapám követte, ő negyvenhárom éves volt kisöcsém tizenhat hóna­panaszkodom... pos korában távozott, és bátyám is tizenhat éves ko­rában, pedig ő akkor már harmadik éve kőműves­inas volt Tizenkét éves koromig voltunk Rácegre­sen, édesanyám újból férjhez ment ekkor mostoha­apánkkal Fölsőpélre kerültünk egy évig, azután Já­­nosmajorba, és végül Pálfán állapodtunk meg. Ek­kor férjhez mentem, mivel ő paksi volt vele jöttem én is. A pusztai élet csodálatos volt és az uraság is nagyszerű ember. Emlékszem, amikor édesapám beteg volt a gróf ott ült az ágya szélén - kicsit sírdo­­gál - egyébként édesapám után másfél konvenciót kaptunk. Manapság nincs az a gondoskodás, ami akkor volt Minden karácsonykor ajándékot kap­tunk, fölírták az árvákat ruhát adtak, nem úgy, mint most Nem teszi meg egy igazgató, vagy egy följebb­­való, hogy bemegy egy földes lakásba. Nem érez­tünk szükséget semmiből. Olyanok voltunk az ura­ságnak, mint a családtagok. Nem unatkoztunk, örültünk, dolgoztunk (Folytatás a 2. oldalon.) BALLAGAS 1991 Fájdalmaink Borongás, márciusi hónapra jellemző az időjá­rás. Ilyenkor az ember nehezen mozdul ki. A Tol­nai út 23-as számához érve nyomnám a csengőt, de későn veszem észre, hogy nincs bekötve. A ka­pu nyitva van, az udvar hosszúkás, végében nyári konyha áll. Rönkökbe rakott ölfa, s holmi féltetős sufni. Ez minden. Sehol egy macska, egy kutya, egy baromfi. Igaz, az utóbbinak helye sem lenne. Özvegy Katona Jánosné csípőficammal szüle­tett, nehezen mozog, de menni kell. Munkába, boltba, hivatalba, s olykor egy jó szóért a szom­szédba, hogy meghallgassák. Kenyérre neki is szüksége van, akárcsak Győrösi Imrének, aki har­minc éve epilepsziás és szívbeteg. Betegsége fáj­dalommal és lemondással jár. Élni azonban kell. A megmaradásért, az élet jogáért, mert nem csak a halálhoz van joga az embernek, hanem az élet­hez is. Győrösi Imrét nem lehet magára hagyni. Ezért is vállalta Katona Jánosné az éjszakai munkát a Költségvetési Üzemnél immár kilencedik éve. Éj­jel dolgozik, nappal pedig fiát keresi szemével. Néha átszól a karateterembe, hallani akarja ma­kacs hangját, látni akarja homlokát. Néha én is láttam őt a buszból, amint ott ült a hokedlin a kapu előtt, s a téglák fugái közül húz­kodta a füvet, hogy tiszta legyen amin járunk. Más lehetősége nincs. Hiszen mi lehetne egyéb?Isko­lát nem végzett. Sokáig Pásztón élt, most Pakson, alig pár éve. Azt hiszem dolgozna ő, ha lenne hol. De a városban nincs olyan munkalehetőség, amely erejéhez és tudásához mérten ellátná őt munkával. így marad a magány, az őrület. S maradnak a céltalan évek, a kuporgatások a holnapra, hogy legyen gyógyszerre és tüzelőre való. Közben a húsz esztendeje vásárolt bútor el­veszti fényét és szálkásodni kezd, mint özvegy Katona Jánosné arca. Persze azért marad valami a keserűségen túl is. Marad a kérdés. Mások vajon miből? (1) A következő szám tartalmából: Lehelet, átvonuló árnyék az ember élete Hozzászólás „illetéktelenül”(?) a kárpótlási törvényről folyó vitához „Lehetetlen elképzelés, hogy az állam kivonuljon amagyar oktatási rendszerből” A Gárdonyi-kilátóról „A politika rettenetes dolog”

Next

/
Thumbnails
Contents