Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-11-13 / 22. szám
Paks Város • • Önkormányzati Testületé részére Tisztelt Képviselők! Ezúton is gratulálunk megválasztásukhoz! Kívánjuk, hogy öszszefogva minden tenniakaró polgárral, sikeres munkát végezzenek! Ennek érdekében az alábbi javaslatokkal fordulunk önökhöz: - A testületben képviselettel nem rendelkező szervezetek és pártok szakértőit vegyék figyelembe az önkormányzat különféle társadalmi bizottságainak felállításánál. Ehhez kérjük, közöljék, hogy milyen területeken számítanak munkánkra.- A demokrácia alapja a nyilvánosság. Az önkormányzati testület akkor működhet a leghatékonyabban, ha állásfoglalásai előtt minél több véleményt, álláspontot vesz figyelembe. Ennek alapján kiállunk amellett, hogy a testületben képviseletet nem szerzett pártok és társadalmi szervezetek egy-egy megbízottja tanácskozási joggal részt vehessen az üléseken. A tanácskozási jog alatt azt értjük, hogy megbízottaink időben megkapják a döntéshez szükséges információkat, és az üléseken szervezetük véleményét ismertethetik. A demokrácia megvalósítása közös ügyünk, ezért kérjük javaslatainak elfogadását. VAJNAI ATTILA MEZŐSI ÁRPÁD Mintha új életet kezdenénk Városunk helyi lapja, a Paksi Hírnök 20. számából én azt olvasom, mintha az új önkormányzati testület demokratikus megválasztásának első hetében útmutatást kaptunk volna, hogyan tovább! Merem remélni, lesznek honfitársaim közül többen, akik hasonlóan látják a megoldást, de nem tudom elítélni azokat sem, akik másként gondolkoznak. Ezúttal a gyermek, az ifjúság, de a felnőttek nevelését, annak fontosságát véltem felfedezni a Paksi Hírnök soraiból. Kár, hogy ezúttal részleteiben nem olvashattunk az élet első nevelési periódusáról a bölcsődéről, ami módot nyújt a szárnyát bontogató csöppségnek a közösséghez hozzászokni, megismerni azokat az emberi regulákat, ami nélkül nincs élet, illetőleg annak hiányában csak csúnya élet következhet. Ezeket a számybontogató lépéseket legkönnyebben és legjobban az édesanyák tudnák megtanítani gyermekeikkel. Ezt a lehetőséget a korábbi társadalmi rendszer nemhogy nem adta meg, hanem janicsári nevelési módszerre adott eshetőséget. Nem sokkal jobb volt gyermekeink második lépésének megtanítása az állami óvodákban, ahol sokszor hiányzott az anyai védőszárny, mert hiszen bármennyire szerette az óvó néni a gyerekeket, mindegyiket egyszerre nem tudta körülölelni. Bár az én unokám is több éve óvónő, mégis azt tapasztaltam, azt hallottam, azt láttam, gyermekeink fent vázolt első lépéseire legjobban az édesanya tudná megtanítani gyermekeinket. Igen, de hogyan, mikor az édesanyák jórésze kénytelen dolgozni, hogy a család ne szűkölködjön. Nem akarom részletezni elképzeléseimet, de van egy bizarr javaslatom: Nem lehetne azokat az édesanyákat valahogy felmenteni a munka alól, akik gyermekük neveléséről maguk szeretnének gondoskodni? Tudom, nagyon nehéz a megoldás, mert akkor annyi fizetést kellene adni az apának, ami pótolhatná a család kiesett keresetét. Talán a ránk következő nehéz gazdasági viszonyok közepette, az otthon maradt anyák helyét pótolhatnák az átmenetileg munka nélkül maradt apák. Nem kis gond a gyermek harmadik lépésének akadálytalan biztosítása, amiről Homok László honfitársunk, az említett Paksi Hírnök 20. számában oly szakszerűen és meggyőzően írt - Iskolakezdés - című cikkében, amit jó lenne, ha a cikk írója tovább folytatna, hiszen az iskolai rendszerünk demokratizálása sem kerülhető el. Ennek szép példáját olvashattuk ugyancsak az említett Paksi Hírnök 20. számából, a cseresznyési erdei iskoláról. A negyedik lépés elsajátítására a Paksi Hírnök előző 19. számában olvashattunk, ahol ma már büszkén mondhatjuk, valóban példamutató oktatás történik az Energetikai Szakképzési Intézetben, melynek létesítményeit a felnőtt állampolgárok is élvezhetik. Nem is utoljára kellett volna említenem a napjainkban nagyon is aktuális lépésváltás megteremtésének lehetőségéről, ugyancsak a 20. számban közölt felhívást, mely szerint a különböző szakmai tanfolyamokon szerzett tudással igenis egy új, szebb és gazdagabb életet kezdhetnek a vállalkozók. Megtisztelő dicséret illeti mindazokat, akik a nevelés jobbátételével egy szebb jövőt ígérnek. Külön öröm, hogy városunkban az újraéledő ipartestület is ki akaija venni a részét a nevelésből. Sok sikert kívánunk a továbbiakban! BÁLINT ISTVÁN A Paks városért mozgalom nyílt levele az olvasókhoz A Paks városért mozgalmat mocskolni egyesek szerint már szinte követelmény ahhoz, hogy valaki magát ma tisztának, feddhetetlennek, a jövő emberének tartassa Pakson. Sokan és sokat tanultunk, meg dolgoztunk azért, hogy Pakson Paksért tehessünk valamit. Azért vállaltuk önzetlenül a többletmunkát a városért, azért lettünk a mozgalom tagjai, mert célkitűzéseivel - a várost szerető, a városért tenni akaró emberek és csoportok közösséggé kovácsolása, az egészséges lokálpatriotizmus megteremtése, átplántálása a nemzedékekbe... szakmai csoportokat alakítva szakmai segítséget nyújt a város mindenkori önkormányzatának... elsődlegesnek mindenkor a város érdekét tekinti - egyetértettünk, s mert pártsemleges paksi közéletet akarunk. Nevünket nem új pártharcok csatazajában ismerték meg. Munkánkat, közéleti tevékenységünket ismerik (vagy nem ismerik el). Valamennyien emelt fővel jártunk barátok, rokonok, munkatársak, ismerősök, tanítványok, olvasók, hívők... minden paksi lakos között, s nincs okunk a sok rágalom, igaztalan vád miatt sem arra, hogy lehajtott fővel, szégyenkezve mellékutcákon surranjunk ezután. Kevesen léptek vissza közülünk. Mi, akik ma is vállaljuk a mozgalmat, vállaljuk társainkat is. Köztünk nincsenek bújtatottak, mert bujkálásra senkinek nincs oka. Nemcsak a mozgalomnak, a városnak is árt az, aki felelőtlenül, céljainkat s a mozgalom tagjait nem ismerve, annak hitelességét kétségbe vonva veszélyesnek bélyegez bennünket. Tőlünk félti a várost: paptól, tanártól, tisztességben megöregedett nyugdíjastól, mérnöktől, könyvtárostól, agronómustól, munkástól, vállalatoktól...?! Kik féltik? Kiknek nem tetszik a mozgalom? Azoknak, akik eddig túlságosan is csendben voltak. Ők tudják, miért. Pedig ők is ismerhetik Kölcsey Parainesis-ét, mely nemcsak az 1990-ben cselekvők számára íródott, hanem mindenkor, mindenkihez szóló biztatás: „...az élet fő célja - tett; s tenni magában vagy másokkal együtt senkinek nem lehetetlen...” Tartozunk ezzel a néhány mondattal azoknak, akik bíztak, bíznak bennünk, azoknak, akik jelöltjeinkre, listánkra szavaztak, de önmagunknak is tartoztunk ezzel. 1990. NOVEMBER 13. 7 PAKSI HÍRNÖK
