Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-10-16 / 20. szám
Emlékezzünk régiekről Szüreti mulatság Naplóm (2.) Augusztus 6., hétfő Vaksötétben indultunk tovább a két térképen két különböző helyen jelölt Gemmenich irányába. Egy csipetnyi holland-belga határmenti kóválygás után erőfeszítésünket siker koronázta. A város meg van, de hol a tábor? - hangzott el a költői kérdés, amire senki sem tudott válaszolni... Hajnali 3 órakor, miután minden utat végigjártunk, egy idősebb néni útbaigazításának nyomán indultunk el, de a temetőnél vissza fordultunk. A „hazajárás” most nem lenne helyénvaló, menjünk inkább a lágerba. Másfél óra elégnek bizonyult, hogy belássuk, sötétben nem boldogulunk. Sanyi bácsi leparkolt a városközpontban, s megtörtént a jelszóváltás: aludjunk! Nekem ez nem nagyon sikerült, nézelődtem, s az idő múlását kontrolláltam a negyedóránként felzúgó harang segítségével. Pár órás pihenés után, reggel 7 órakor elindulva első utunk a temetőhöz vezetett, amelytől mindössze 100-200 méternyire pompázott a fellobogózott tábor. Fogadtatásunkra kissé sokáig kellett várni, a táborvezető és helyettese előbb megborotválkozott. Mindketten azt hitték, hogy a másik már foglalkozik velünk. Tevékenységük végeztével frissen borotválva, öltönyben jelentek meg, s nagy bocsánatkérések közepette bemutatták a tábort. Térképet is kaptunk, hogy el ne tévedjünk. Mi sorra felkerestük (tájékozó dási versenyen is indultunk már, nem volt nehéz) a nagytermet, a bárt, a tábori boltot, a társalgót. Az utóbbi helyiségben letáboroz tunk, s Christian kávéval kínált minket. Közben megtörtént a bemutatkozás. Krisztinát Chrisztinné, Erzsébetet Elisabeth-té, Pétert Pierré alakított, az Évába, a Máriába és a Juditba nem tudott „belekötni”, az Ágotát és az Edinát pedig még megjegyezni sem tudta. Az ismer kedés kölcsönös volt, még Rex, a boíjúnagyságú farkaskutya is bemutatkozott nekünk. Sajnálatunkra anyanyelvén, és bár a fáradtságtól már kutyául éreztük magunkat, őt nem értettük meg. Újabb meg- j szívlelendő tanácsként feljegyeztem, hogy vele sem árt jóban lenni, j Christian szerint „snapszot” kell neki adni, akkor csendben marad. Letusolás közben örömmel vettem észre másnapos izzadtságuní a csapok „magyarul” nyílnak (már kezdtem azt hinni, hogy ilyen j mechanikai megoldás csak nálunk létezik). Kis pénztárcánkat szorongatva besétáltunk a városi bankba, pénzt i váltani. Már most megvettük a méregdrága, 10 Bf-os (belga frank) képeslapokat, s a még drágább, 50 Ft-nak megfelelő áru bélyegeket. Levél a szülőknek: a buszban nem lehet aludni... küldjétek el a kispárnát... Az ebéd ízei szokatlanok voltak, de a mennyiség megfelelő- í nek bizonyult. „Soknevűlevest” (kilencen tízfélének mondtuk, karfioltól pizzalevesig) és hidegtálat ettünk. A délután csomagolással és ' pihenéssel telt. Volt mint... (Mindkét esetben). Fél ötkor rajfoglalkozás keretében otthon is gyakorolt produkción kát próbáltuk. A népi zenét és táncot bemutató műsorunk a 20 órás útnak megfeleően sikerült... Áldozatokat nem szedett... A vacsora finom, jellegzetesen belga specialitás volt: sajtos tészta sonkával. Este összeismerkedtünk a belga táborozókkal és takarodóig vártu k a bolgárokat. (Folytatjuk) Bajor Péter Gyolcskötések Egy közösség életében sem ritka, hogy bizonyos kényszerítő körülmények hatására hozzanak valami újat. Ez történt a múlt század végén Pakson is. A paksi katolikus legényegylet 1897-ben is készülődött a szokásos szüreti bálra, melyet minden évben a Nagyvendéglő emeleti dísztermében rendeztek. Most nagy csalódással kellett tudomásul venniök, hogy erre nem kerülhet sor, mert az épület födémszerkezete annyira leromlott, hogy az emeleti helyiségeket hatóságilag le kellett záratni. Nem volt más lehetőség, mint átvonulni a Kossuth Lajos utcában fekvő sokkal kisebb helyiségbe, melyet jelenleg a cipészüzem használ. A hatalmas vendégsereg fogadására a rendezők, gyönyörűen kitakarították az udvart is, majd nagyon ügyesen és ötletesen feldíszítették. Tele rakták szőlőlugasokkal, melyek valóságos „Semiramis-kertté” varázsolták. A lugasok végén sátrakat állítottak fel, teleaggatták zöld lombokkal és szőlőfűzérekkel, sőt szőnyegekkel is leterítették. Ez volt a később megválasztott bíró és bíróné sátra. A vendégsereg szórakoztatására közös játékokat is kieszeltek. Ennek az emlékezetes első szüreti mulatságnak műsora a következőképpen alakult: A legények és leányok magyar ruhában vonultak a sátor elé, megválasztották a bírót és bírónét, akik (név szerint Szikra Mariska és Huff Antal), elfoglalták helyüket a díszes karszékekben. Ezután általános tetszésnyilvánítás közepette Neuwirth József kisbíró éktelen dobolás után kihirdette, már pedig itt lopni nem lehet, mert akit tetten érnek, azt a szigorú törvénybírák azon nyomban megbírságolják. A lopás természetesen ennek ellenére vígan folyt, a tetten ért bűnös pedig fizetett, a jótékony célra felállított kasszába. Mire a bíró a „szabad böngészést” kihirdette, már sehol sem akadt egy árva „biling” sem. Ezután következett a „világposta”. Bárki, bárkinek nyílt levelezőlapon vallhatott szerelmet, a fiatalok legnagyobb meglepetésére, az ámuló nagymamiknak pedig legnagyobb megdöbbenésére. Nem kellett senkinek sem tartania attól, hogy titokban lefülelik legbensőbb titkaikat leleplező leveleiket, mert a postafőnökké előlépett Kempele Ferenc utasította kézbesítőit, Bokor Jánost és Jagicza Kálmánt, hogy a leveleket csakis a címzetteknek adhatják át, máskülönben állásukkal játszanak. Nemcsak jó szórakozást, hanem jelentős bevételt hozott az árverés is, melyen a dísz-szőlőfűzéreket verték dobra. A legnagyobb, 10 kilogrammos szőlőfürt, 2 új forintért, a legtöbbet ígérő Köhler Ferenc esperesnek jutott a birtokába. Mivel jótékony céllal egybekötött mulatságot rendeztek és a tiszta bevételt a helybeli szegényház segélyezésére szánták, minden befolyt összeget gondosan számontartottak. A végén kiderült, hogy a belépőjegyekből és a felülfizetésekből 131 forint 78 krajcár, a tolvajlásból 15 forint 15 krajcár, a világpostából pedig 16 forint 23 krajcár, összesen 163 forint 46 krajcár gyűlt össze. A tiszta bevétel 80 forint 96 krajcár volt. Délután rendezték meg a díszfelvonulást. A menetet a fiatal legények magyar ruhába öltözött, pántlikás, nemzeti színű zászlós, lovas bandériuma vezette be, éktelen karikásostor-pattogtatás közepette. Utánuk következett a bírói pár díszhintója, majd a feldíszített lovasszekerek végeláthatatlan sora, rajtuk a vendégekkel, az elmaradhatatlan borosflaskákkal a kezükben. A látványos menetet a gyerekek számára igen népszerű „cigánypurdé” zárta, rozoga nyikorgó kerekekkel, minden pillanatban összedőlni látszó kocsiját zsúfolásig megtöltötte a gyereksereg. A két eléje fogott pária inkább csontvázhoz hasonlított, mint valamiféle élőlényhez. így vonultak végig a város nagyobb utcáin a lakosság sorfala között. A letiltott zártkörű báli mulatságból tehát, a város aprajátnagyját megmozgató népünnepély lett, melyet aztán már minden ősszel megrendeztek. Dr. Németh Imre Harminc naponként ismétlődő sikoltásod széttörte a porlepte némaságot, megsebzett hangod és megsebzett hallgatásod az én csendembe is belesikított, porlepte csend ez, évtizedes átok, amelyben önmagámmal szimultánt játszok, derűden, konok, iszonytató magány, foldighulló, mindentbefedő csend, amelyben puha, nesztelen lépésekkel sétál hozzám néha az Isten, hogy felemelje az arcomat, így láttam meg őt is, aki a háromkirályok útját járja, és téged is Eszter, tisztatekintetű, sebekgyötörte arcodat és most kötést készítek sebeidre, tizenkét bánatraboruló gyolcsot; márványfehér lesz az első, fagyos színekkel foltozott, asszonykézzel szakított vászon, mely befedi a jégbehulló képzelet kékkéfagyott vállait, mely körbeöleli, melegíti, talán sóhajtásnyi időre mosolygós csenddel békíti az elárvultakat, didergő színeivel is vigasztalni akaró, hócsillagmintás gyolcskötés első sebedre, melyet belédkarcolt az év, Folyt, a 14. oldalon 1990. OKTÓBER 16. 13 PAKSI HÍRNÖK
