Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1990-09-04 / 17. szám

Visszatekintés Beszélgetés Székely Sándor tanítóval A községi iskola tantestülete, 1946/47-ben; állnak: Székely Sándor, Kern József, Sásoly Szilvia, Hernádi István, Szebényi István; ülnek: Rézbányái Gizella, Tarisznyás Geröné, dr. Sanek Endréné, Németh Mihály, Kalapos Gab­riella Csedőné, Simoncsics Pétemé és Gánóczi Guidóné Szolid, csendes emberként is­mertem meg, most sem volt sok kedve a nyilvánosság elé állni. „Nem vagyok én arra érdemes” megjegyzéssel szeretett volna ki­térni az elől, hogy önmagáról kell­jen beszélnie. Aztán belenyugszik az „elkerülhetetlenbe”, és szép csendesen vall önmagáról: Édesapámék 1920-ban Erdély­ből jöttek Paksra. Én 1921. augusztus 26-án születtem Buda­pesten. Elemi iskolába Pakson jártam a r. k. elemi iskolába, majd 1931-ben a paksi polgári iskolába kerültem. Itt édesapám volt az osztályfőnököm. Ezután a kalo­csai érseki tanítóképzőbe sikerült felvételiznem és ötévi tanulás után, 1940-ben képesítőztem 28- ad magammal. Kalocsán Dandler Gyula volt az osztályfőnököm, akinek a nevelése nagy nyomot hagyott bennem és minden osz­tálytársamban. Én nagyon tisztel­tem és szerettem, tőle kaptam azt az indítást és mércét, hogy a nép­tanító legfontosabb erénye a pon­tosság és a lelkiismeretesség. 1941-ben kineveztek állami ta­nítónak, a Dráva háromszögébe, Beremend alá, Zrínyi telepre. Ma Jugoszláviában van. Itt talán két hétig voltam, mert közben kato­nának jelentkeztem és be is hív­tak. Elvégeztem a karpaszomá­­nyos iskolát, majd a tiszti iskolát és 1944. januáijában a keleti front­ra kerültem. Onnan Erdélybe ve­zényeltek, majd Budapest védel­mére vetettek be, és 1944. decem­ber 14-én megsebesültem, rá egy hónapra pedig fogságba kerültem. 1945 áprilisában már az új demok­ratikus hadseregben Nyugat-felé menetelek, de szerencsére a hábo­rúnak vége lett, és én 1945. decem­ber 26-án kerültem haza Paksra.- Végleg leszerelt? Visszament tanítani?- Igaz, 1946. március 1-jétől mint állami kisegítő tanerő, a régi közsé­gi iskolában kezdtem tanítani. Itt 1948-ig, az államosításig voltam, majd a felső tagozatba kerültem. 1953-ban népgazdasági érdekből Alsó-Csámpapusztára kerültem.- Milyen volt a pusztai néptanító helyzete? Szeretett ott lenni?- Én meleg szívvel emlékszem vissza a nyolcévi csámpai tanítói­­népművelői ténykedésemre. A pusztán nekünk kellett a fiatalok­kal és az idősebbekkel is foglal­kozni, nemcsak az iskolásokkal. Az iskola volt a puszta központja, mert a pusztai fiatalokból verbu­vált színjátszócsoport egy-egy előadása után még a táncot is en­gedélyezték. Kocsma nem volt, így a nem iskoláskorú lakosság a tanteremben szórakozott egy al­kalmi színielőadáson.- Hogyan fogadták a körzetesí­­tett program meghirdetését?- Fájó szívvel. A pedagógusok nem akarták végrehajtani a körze­tesítést, de a szülők is ellenezték. Ám nem volt mit tenni, el kellett fújni a puszták éltető mécsvilágát. 1961-ben be kellett jönnünk Paks­ra, én tanulmányi felügyelő let­tem. Ezt a beosztást nem tudtam sokáig elviselni, és 1963-ban visszakerültem a községi isko­lához.- Ezt az iskolát mi különböztette meg a többi paksi iskolától?- A mi iskolánkba az újvárosi gyerekek jártak, általában föld­műves, napszámos emberek gyer­mekei. Iparos vagy értelmiségi szülők gyermeke nagyon kevés volt itt. Különösen 1945 előtt érté­kelték le ezt az iskolát, maguk a község lakói.- Mi volt az oka ennek a leérté­kelésnek?- Elsősorban az, hogy ez nem felekezeti iskola volt. Másodsor­ban pedig a szülők társadalmi ré­tegződése és végül az, hogy koe­dukált iskola volt.- Ez a különkezeltség megma­radt a későbbiekben is?- Meg, bár tettek ennek meg­szüntetésére, de nehezen értéke­lődött feljebb, a többi iskola szint­jére. Aztán 1969-70-től már évről évre javul a helyzet, egyre üteme­sebben épül és fejlődik az Újvá­ros. Változik - átalakul az ottani lakosság összetétele.- Tam'tó Úr! 1981-ben nyugdíjba vonult. Hogyan telnek nyugdíjas­évei?- Nagyon élvezem a nyugdíjat. Nagyon szeretem a kertet, ott va­gyok állandóan, vagy a méheimmel. A nyugodt nyugdíjasévekhez szel en­­csére az egészségem is megvan.- Hosszú és csendes nyugdíjas­éveket kívánunk Székely Sándor tanító úrnak! -HfV, A tantestület közel 25 év múlva 1990. SZEPTEMBER 4. 3 PAKSI HÍRNÖK

Next

/
Thumbnails
Contents