Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1990-08-21 / 16. szám

Nemzetiségi nap Györkönyben Július 28-án harmadszor rendezte meg Györköny és testvérközsége, Pleinfeld a nemzetiségi napot a szépen kialakított gvörkünyi pincefaluhan. A rendezvényen \ alóhan megjelent Györköny apraja-nagy ja, és igen sokan ér­keztek a testvérközségből és a környező településekről is. Mecseknádasd, Decs és Medina küldte el tánccsoportját, Bonyhád és Györköny kórusát. Hajós a harmonikaduóját, és Pleinfeldböl az ifjúsági ze­nekar érkezett. Az ünnepség a két ország himnuszának eljátszásával vette kezdetét, imyd a két község polgármestere mondta el rövid köszöntőjét. A pleinfeldiek ne­vében Otto Feil polgármester rögtön 100 márkát adott át Róhn Máty ás györ­­könyi tanácselnöknek, a tájház zsindelyének megjavításához, A hangulatos kulturális műsor után vásári hangulat alakult ki a téren, en­ni-, innivaló volt bőven. A györkönyi gyermekkórus A bonyhádiak kórusa Györfíy József festőművész alkalmi tárlata Fák, gyökerek Fakérgek, fehérfoltos fa­háncsok, lefűrészelt fatör­zsek, halomba hordott ölfák, kemencék melegét maguk­ban hordozó ölfák, évgyűrűk koncentrikus ritmusa, év­gyűrűk, évek, idővé öregedő napok, kihalt akácok tuskói, a szétszakított gyökerek nyers illata a levegőben, akácfák, selyemlevéllel bur­­kolózók, gömbölyödő végű levelekkel pilinckézők, fehér­virágú, méhecskefényű aká­cok, galagonyabokrokat daj­kálok, puszták őrzői, erdővé bokrosuk sátoros akácok, gye­reklábnyomok ösvényeit őrző melegfényű erdők - otthont adó sustorgásaikkal - ahova megnyugodva térhetünk ha­za, ha már kékül a késődél­után s a csendessé csitult leve­gőben szétharangozódik az üllő monoton pengése és ke­­ménynyelű kapák élén felszik­rázó fényeket idéz, alkonyatba álmosodó akácok, és nyárfák, zúgózajú nyár­faerdők, amelyekben szeder­indák szövődnek érintetlen és napfoltos tisztásokon s ahol a lehullott avarban bo­garak szorgoséletű mozdulá­sai sejthetők, s a ház falainál égberajzo­lódó ecetfák magánya, az egy tőből fakadó ligetessé szapo­rodó ecetfák önkéntes magá­nya, - hiszen nem szeretnek más növényeket maguk mel­lett látni - a tanyák köré bok­­rosodik magánya, ecetfák, érinthetetlen büszkén álldo­gáló, hatalmas, erős fáim, ott az udvar végénél, ahol csak azért tűrt meg apám keze, mert idejét más dolgokhoz lényegítette és az idő szelíd múlásával aztán tekintetébe beletartozónak láthatott, be­letartozónak, pusztai éle­tünk ismerőjének, minde'nt­­látó, titokzatos, nyersfényű ecetfáim, siratom halálo­tokat. s a fehérvirágú orgonabok­rokét is, amelyek úgy ontot­ták be tenyérnyi ablakunkon a májust, hogy beleszédült anyám éneke ilyenkor az ég­­nyi fénybe, és siratom a fűzfabokrokat is, az árokparton álló barátai­mat, hiszen verébfészket rej­tettek el nekem vörösfényű vesszős ágaik közé és árnyé­kossá simították a patakparti földet, ha vízcsobogásra vágytam, mert szalagos szép hajamba belekapaszkodott a delelő napfény, s most szét­ágazó ttrajzú árnyékaik nél­kül kihalt a kiszáradt patak­meder, s ti égbeszálkásodó jege­nyék, roppanó hajladozású óriások, ágaitok között néha a hold rakott fészket magá­nak s lehullott gallyak között pókhálót font az este, fakérgek, faháncsok, fa­törzsek, ölfák, gyökerek, homokba kapaszkodó, konok, erős, életetmegtartó gyökerek, szétszakíthatatlan kötődésű, a létezés mély­­bőljövő titkait ismerő gyö­kerek, a föld belsejében csorduló erő útját tudó, minden rögöt magukhozöle­­lő gyökerek, gyökereim! ACSÁDI ROZÁLIA paksi hírnök 10 1990. AUGUSZTUS 21.

Next

/
Thumbnails
Contents