Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-08-21 / 16. szám
Pihenő árnyékban 100 márka támogatás a zsindely megjavítására Emlékezés Gerelyes Endrére Ha élne, most lenne ötvenöt éves, augusztus 15-én, és már tizenhat éve nincs közöttünk. Nagy a csönd körülötte, nem úgy, mint öt évvel ezelőtt, amikor - egy telefon után - beindult a gépezet és hozzá méltatlan ünnepségsorozat kezdődött, ahol méltatták, ünnepelték és azután újra elfelejtették. Nehéz volt a közelében lenni, és nagyon nehéz nélküle élni. Ki volt Gerelyes Endre és miért emlékezem róla itt és most? Sokan és talán joggal megkérdezhetik. Pedig egyszerű a válasz: Gerelyes az egyetlen barátom volt, nem tudom és nem is akarom elfelejteni, sem megtagadni azokat, akik valaha hozzám tartoztak. Nem emlékezem rá, hanem beszélek róla, hogy megtartsam közöttünk. Azért itt, mert Pakson élek, ez a választott hazám, és akik hozzám közel kerülnek, azoknak ismerni kell a nevét, munkáit, mert a 60-as, 70-es évek irodalmának egyik jelentős képviselője volt. Ha élne, talán éppen most halna bele felfordult világunkba, mert nehezen viselné el a rendetlenséget, a bizonytalanságot. Sokat gondolok rá mostanában és gyakran jut eszembe egy éjszakai telefon, egyik az utolsók közül:- Alszol jómadár? Én dolgozom! Hát ide figyelj - Kész a Lancelot! Most írtam le az utolsó sorokat. Vedd tudomásul ez nem sok embernek szól. Editkéknek, neked és a társadnak, mert ugye ti szerettek engem? És olvasta azokat a sorokat az „Isten veled Lancelot” című kisregényből, amiket és most továbbadok azoknak, akik szeretnek engem, azért, hogy ők is olvassák és megszeressék. „Házam egy tó partján áll. Magam köré gyűjtöttem azokat, akiket szeretek és akik, azt hiszem, szeretnek engem. Megtanítottam őket a szabadságra és elfeledtettem velük a félelmet... én, akit nem is olyan régen LANCELOTNAK hívtak!” L. NÉMETH ERZSÉBET Néptáncosok XVI. Duna menti tábora, Madocsa Kedves meghívást kaptam a madocsai Hagyományőrző Együttes vezetőjétől, hogy látogassam meg tánctáborukat a Duna partján, Madocsán. Jó hangulat, szép környezet fogadott. Meghatározott az a lelkes, lélektisztító légkör, ami körülvett ottlétemkor. A hagyományőrzés, az őszinteség, az egymásra figyelés nem szólam nálunk, hanem a mindennapjainkat átszövő folyamatos cselekedet. A madocsai táncegyüttes 1946-ban alakult meg. Földes János hívta életre azzal a céllal, hogy a feldésbe menő táncokat, dalokat életben tartsa a jövő számára. A hagyományőrzés szép példája, hogy az apró gyermektől a felnőttig több generáció járja együtt a táncot. Az együttes létszáma 42 fő. A tánccsoport vezetését 1989. januárjában Wünsch László koreográfus vette át és töretlen lelkesedéssel haladnak tovább a megkezdett úton, új sikerek felé. Megalakulásuk óta közel 600 nyilvános szereplésük volt, az országos bemutatókon kívül külföldön is sikeresen szerepeltek. Legutóbb az elmúlt évben az NSZK-ban. 1990. április 21-én Sátoraljaújhelyen „Arany” minősítést szereztek, az együttes véglegesen a „Kiváló együttes” cím tulajdonosa lett. A csoportot a paksi Áfész, a madocsai tsz, kultúrház és a tanács tartja fenn. Sokat és szívesen segít munkájukban a Paksi Atomerőmű Vállalat. A tánccsoport és a tábor lelke Wünsch László szívesen beszél a távirati elképzelésekről, tervekről is. Egy francia út terve kezd valósággá válni, ami további munkára ösztönzi a csoportot. A táborban 9 táncegyüttes 187 fővel vett részt. Kedves vendég volt az NSZK-ból jött gerlingeni táncegyüttes. Céljuk a népművészet mélyebb megismerése, terjesztése, nem edzőtábor jelleggel, hanem saját örömükre, szórakozásukra. Meglátogatta a tábort Kovács László hartai fafaragó, aki emlékül a frissen vágott tölgyfarönkből nagyszerű portrét faragott a táborlakók közreműködésével, a művelődési ház részére. Minden résztvevőnek további sikereket, kitartást és boldog életet kívánok. L. NÉMETH ERZSÉBET 1990. AUGUSZTUS 21. 11 PAKSI HÍRNÖK