Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-07-24 / 14. szám
Az üregdiákok Székely Sándor tanító úr sírja körül Öregdiák-találkozó Ritka és megható találkozásra került sor június 30-án. 60 évvel ezelőtt, a polgári iskolában végzett tanulók, „a volt polgáristák” gyűltek össze feleségükkel, unokáikkal, gyermekkori pajtásaikkal és emlékeztek a régi időkre. A temetőben virágot helyeztek volt tanáraik sírjára, rövid óvárosi sétán elevenítették fel gyermekkoruk kellemes emlékeit, majd szomjukat és éhüket csillapítandó, betértek Sipos József pincéjébe egy finom halászlére. A pincében a rögtönzött zenekar eljátszotta a Himnuszt. A zene dallama mellett remegő hangon szállt a fohász a múltért, a meg nem jelentekért, akik már örök álmukat alusszák a paksi és a határon túli temetőkben. Az élő osztálytársak közül hárman élnek külföldön. Bachmann Mihály dunakömlődi tanító Kanadában, Nachtmann István dunakömlődi építész az NSZK-ban, Ring Antal dunakömlődi kereskedő szintén az NSZK-ban. Itthon élnek: Blatt Ferenc Nyíregyházán, Kalapos Pál Budapesten, Majoros Imre Budapesten, Plészer János Budapesten, Rodenbücher József Pakson, Spierz Ferenc Budapesten, Tanner János Nagyszénáson, Trautmann (Dunai) Lajos Szekszárdon, Tumpek Lajos Debrecenben, Weisz (Váci) János Pusztaszabolcson. A találkozóra Tumpek Lajos írt visszaemlékezést, melyet egy Babits idézettel kezdett: „...amint fogy-fogy a jövendő, egyre drágább lesz a múlt.” (a több oldalas visszaemlékezést a Közvéleményben jelentetjük meg teljes terjedelemben.) Végezetül mit is kívánhatnék az öregdiákoknak? Jó egészséget, újabb találkozókat, tovább tovább...- ibrányi -Most és mindörökké A költő még akkor sem hazudhat, ha agyába rútul beletúrnak, a naplójába belelapoznak, bűbájosán, szemközé mosolyogva söprik félre poros sarokba. A költő nem írhat feljelentést, feljegyzést, névtelen bejelentést, sem újságcikket annak fejébe, hogy négyszög helyett ötszögre mérve legyen a répafóldje vége. A költő nem tehet hite ellen, még akkor sem, ha a hite ment el. Csokorba nem köthet szóvirágot becsapva vele a fél világot, sárba dobva az igazságot. A költő még akkor sem hazudhat, ha a becsületébe taposnak és fekáliától szagos lelkek a közelében is mejelentek fordítva a köpenyükön egyet A költő nem vállhat talpnyalóvá, sem alattomos besúgóvá, sem törtető hazug bolonddá, még akkor sem, ha sokak szemébe, ez a siker, ez most a mérce. Kell, hogy egyszer eljöjjön végre lelkében is a tiszta béke. Amikor csak a tett igazgat, nem csábít, csábos, csalóka maszlag mákonyos íze nem lesz a szónak... L. Németh Erzsébet Utcabál a Vadász utcában Az elmúlt év augusztusában kezdték el az utca lakói a szennyvízelvezető építési és betonozási munkáit, és tavaszra lettek kész. Nem lehet ráismerni az utcára, olyan szép és gondozott minden ház előtt. Úgy indult, hogy 24000 forintot kellett befizetni. Az utcában egyébként 50 ház van. Ebből 4000 Ft az útra kellett, a többi a szennyvízre. A tanács adta a betont és a szegélyköveket. A végzett társadalmi munkát beszámították - 60 Ft/ órabér norma szerint- és az áfát is visszakapták a lakók. Így fordulhatott elő, hogy sokan visszakapták a befizetett összeg jelentős részét. Akinek nem volt ideje 60 Ft/órabérben dolgozni, az természetesen csak az áfát kapta vissza. Sokan mondták, hogy az útépítés öszszehozta az utca lakóit, hiszen voltak olyanok, akik az építkezés megkezdéséig legfeljebb köszöntek egymásnak, beszélgetni - ismerkedni nem álltak meg soha. Az utca lakói közelebb kerültek egymáshoz és ezt fokozandó, utcabálon kívánták feltenni a koronát munkájuk gyümölcsére. Három bográcsban főtt a pörkölt, mindenki hozott itókát és süteményt. Illetve az öszszegyűjtött pénz kamatából fedezték a lakoma kiadásait. Az utcabálra meghívták Jákli Pétert és Herczeg Józsefet is, hiszen ők is sokat tettek azért, hogy az elmúlt öt évben igen sok utcát betonoztak le a városban.- M -ízlik a falat 1990. JÚLIUS 24. 13 PAKSI HÍRNÖK
