Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-07-10 / 13. szám
A bölcskei fiatalok ragaszkodnak múltjukhoz Szép és gazdag helytörténeti kiállítás nyílt Bölcskén június 2- án. A kiállítás idejére a művelődési ház ifjúsági klubja - Füstös Valéria irányításával - összegyűjtötte a magánkézben lévő néprajzi anyagokat. Ezzel egy időben, ám külön teremben mutatkozott be a több mint 15 éve működő kézimunkaszakkör is. A kiállításon ismét láthatták a bölcskeiek dr. Bállá Miklós állatorvos több évtizedes gyűjtőmunkájának eredményét, hiszen a kiállított tárgyak túlnyomó többségét ő kölcsönözte a kiállítás idejére. Nagyon szépek voltak a kiállított kézimunkák, ám a megóvás érdekében csak a szemünkkel simogathattuk a szebbnél szebb hímzéseket. Számomra külön öröm, hogy a fiatalok kezdeményezték a kiállítás megrendezését, hiszen annak a településnek biztos a jövője, ahol a fiatalok becsülik a múlt emlékeit, és igyekeznek azt meg is ismerni. Ennek egyik legjobb formája a település történetének a megírása. Erre vállalkozott több lelkes fiatal pedagógus és értelmiségi. A tanácsi vezetés támogatásával könyv alakban kívánják megjelentetni a település történetét. Vállalkozásukhoz kitartást és sok sikert kívánunk.- béri -Egy pálya margójára Búcsúzni mindig fájdalmas élmény. Elhagyni, amit szerettünk, megszoktunk, nem könnyű dolog. A Bezerédj iskolából dr. Kiss Jánosné és Örvös István tanítók köszöntek el az iskola katedrájától. A megható ünnepélyen előkerült a sok, kedves emlék. Szívet megindító szavakkal búcsúztatták a kollégák a két pedagógust, megköszönve munkájukat. Külső szemlélőként is éreztem azt a melegséget, amelyet csillogó gyerekszemek tudnak csak kelteni. Ők is készültek. Énekeltek, verset mondtak tanítóik tiszteletére.- Lehet-e búcsúzni egy hivatástól? - kérdeztem dr. Kiss Jánosnét, Csöpi nénit.- Biztosan más területen is nehéz elfogadni azt a gondolatot, hogy lezárni egy fejezet. Hivatásban talán még nehezebb. Itt az ember közvetlen érzelmekkel van kapcsolatban. A kis emberpalánták nevelésébe belekerül a pedagógus személye is.- Úgy gondolom, nem könnyű feladat 25-30 gyerekre odafigyelni.- Bizony nem! De figyelni kell rájuk, meghallgatni gondjaikat, problémáikat, mert csak úgy lehet megérteni, mi zajlik a kis emberek fejében, miért szomorúak vagy figyelmetlenek. Egy tanító nem szorítkozhat kizárólag a tananyag megtanítására. Csak akkor lehet elvárni a tanult anyag visszaadását, ha ismerjük a gyerekek képességeit és minden lelki mozzanatukat. Egyszóval együtt kell lélegezni.- Nem könnyű ma pedagógusnak, jó tanítónak lenni. Túl sok teher hárul diákra, pedagógusra egyaránt. Ön miben látná a megoldást?- Valóban nagyon nagy teher hárul a pedagógusra. Magas létszámúak az osztályok. A tananyag feszítettsége, állandó változása is megviseli a nevelőt, diákokat. Most minden téren megújulást hirdetnek. Ha értékes és művelt ifjúságot akarunk nevelni a jövendő Magyarországnak, akkor talán ennek a pályának a megújulása a legégetőbb, s elsősorban a tananyag stabilizálása.- Hány év telt el az első kicsengetés óta?- A 36 év nehézségekkel, gondokkal és nagyon sok szép emlékkel. Még nem is tudom elhinni, hogy szeptembertől nem visz a lábam a gyerekeim közé.- Milyen útravalót lehetne adni az elmúlt évek nehézségei, küzdelmei alapján, a pályán töltött évek után a jövő pedagógusainak?- Bízom abban, hogy a reformok meghozzák a gyógyító változásokat. Az ifjú pedagógusnemzedéknek azt tudom üzenni, hogy ehhez a pályához nagyon sok türelem és kitartás szükséges, de legfontosabb az, hogy szeretni kell a gyerekeket. Én is bízom benne, hogy a nemzet kovácsainak sikerül átállítani egy beidegződött, csonka szellemet. Talán a holnap tanítói világos életelveket hirdethetnek, s nem kell korlátok között kínlódva félmunkát végezni, hanem valódi nevelést nyújthatnak a jövő generációinak. A rendszerváltás időszakát éljük. De mit is jelent ez abban a közegben, ahol embereket kell faragni? Ez ma még nem látszik világosan, hogy hogyan kell másképpen dolgozni, tanítani. Pedig, ha nem látjuk a ma jelentőségét, elveszíthetjük a holnap hasznát. Szükség van világos életelvre, s valóban nem elég ezen a pályán csupán a tananyag besulykolására korlátozódni. Itt sokkal többről van szó. A kötéltáncon való próbálkozások szellemi életünk további süllyedéséhez vezetnek. Ezen a téren nem lehet várni. Azzal a gondolattal búcsúzom én is, amit Csöpi néni mondott, hogy szeretni kell a gyerekeket. A pályától búcsúzó pedagógusoknak kívánunk békés, nyugodt éveket, jó erőben, egészségben. Én úgy érzem és gondolom, ha segíteni kell, ők ott lesznek. KISS GABORNE PAKSI HÍRNÖK 12 1990. JÚLIUS 10. A Rákóczi művelődési ház kiállítóhelyisége A kézimunkaszakkör tagjai
