Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1990-07-10 / 13. szám

Hangverseny a mozgássérültekért Örvendetes és tiszteletet paran­csoló az a lelkes óvodapedagógusi tevékenység, amelynek szinte na­ponta lehetünk fíil- és szemtanúi, és mindezen tevékenység a moz­gássérült gyermekek helyzetének megkönnyítésére szolgál. Az óvodapedagógusok újabb ja­vaslata - egy hangverseny - nagy egyetértésre talált a református egy­házközösség hívei között. A szekszárdi Madrigál kórust hívták meg templomukba június 17-én estére. A kórus szállítását a Dunamenti Egyesülés Mgtsz bizto­sította, ők ezzel járultak hozzá a jó­tékonysági hangversenyhez. A kórust Jobbágy Valér vezé­nyelte. Műsorukat két hosszabb műből állították össze: először az angol zene egyik jelentős kompo­nistájának miséjét szólaltatták meg. William Byrd a XVII. században ír­ta ezt a darabot öt szólamra. Nagy élményt jelentett, hogy a harminc­öt tagot számláló kórus vállalkozott e komoly misekompozíció előadá­sára. Feljegyzésekből tudjuk, hogy akkoriban nagyobb létszámú kórus közreműködésére volt szükség egy­­egy mise előadásához. A több éne­kes fokozta ugyan a művek monu­mentalitását, de hátrányosan hatott a dinamikára. A koncerten sokkal bensősége­sebbnek hatott a mű pontos szer­kesztésmódja, a zene és a szöveg egysége, az egymásba kapaszkodó dallamívek gazdag zenei megoldá­sa és a zárlatok egysége. Másodszor Hugo Wolf hat vallá­sos énekből (Sechs geistliche Chöre) álló kóruskompozíciója hangzott el. Az egyes tételek (Aufblick - Feltekintés, Einklang - Harmónia, Resignation - Lemon­dás, Letzte Bitte - Utolsó kérés, Er­gebung - Hűség, Erhebung - Fel­emelkedés) előadását nehézzé teszi a magas tenor és szoprán szólamve­zetés. A tételfelépítés hasonló: be­vezetés - ismétléssel megoldott elbeszélés - zárlat. A megnyugvást kereső, hányatott sorsú ember képe rajzolódik a hallgató szeme elé. A mű egészét tekintve furcsa hangzá­sú akkordok, szekundsúrlódások, magas-mély hangzás gyors egymás­utánban történő változása figyelhe­tő meg. A koncertet Kodály Zoltán-Sík Sándor Te Deum-a zárta, szépen il­leszkedve az előző két mű mellé. Több kórustag hangoztatta: nagy élményt jelentett itt énekelni és remélik, hogy még lesz alkalom ar­ra, hogy újra felálljanak a templom közepére koncertezni. A közel kétszáz hallgató adomá­nyaiból befolyt pénzt a mozgássé­rültek javára utalták át. IFJ. KŐVÁRY LÁSZLÓ A város sportja KAJAK-KENU. A Szegeden megrendezett kajak-kenu verse­nyen részt vett az Atomerőmű SE versenyzője, Hoffmann Ervin is, mint a válogatott tagja. Eredmények: 500 m CII. 2. Szabó A., Hoffmann. C IV. a Szabó A., Hoffmann, Zala, Pá­­lizs összetételű magyar csapat az első helyen végzett Franciaország és Spa­nyolország válogatottja előtt. 1000 m CII. 4. Szabó A., Hoffmann. CIV. 2. Magyarország (Szabó, Hoffmann, Zala, Pálizs). 10000 m C I. 13. Hoff­­mann. __ ÖKÖLVÍVÁS. Nagyszabású ököl­­vívóshowt rendeztek a Milánó mel­letti fürdőhelyen, Salice Termén. A program során kötelek közé lépett a PSE volt válogatott öklözője, Erős Lajos is. Erős ellenfele a Franciaor­szágban élő zairei Csibamba volt. A hatmenetes mérkőzést egyhangú pontozással Erős nyerte. Ezzel a győ­zelmével harmadik profi meccsét is megnyerte. Erős legközelebb július­ban lép szorítóba, ellenfele még ismeretlen. LABDARÚGÁS. A magyar labda­rúgók amatőr ligája a közelmúltban Pakson, az Atomerőmű SE sporttele­pének klubhelyiségében tartotta ülését. KOSÁRLABDA. Ismét rangos nemzetközi rendezvénynek adott otthont a Paksi Atomerőmű SE. A sportcsarnokban látta vendégül a ma­gyar férfiválogatott a hazánkban tur­nézó Szovjetunió „B” válogatottját.- za jó -Szőlő- és bortermelők Tolna megyei borversenye A Tolna Megyei Tanács V. B. mező­­gazdasági és élelmezési osztálya szerve­zésében 1990. május 25-én a Tengelici Oktatási Központban került megrende­zésre a Tolna Megyei Borverseny. A verseny fővédnöke Zsitway Attila, MÉM mezőgazdasági főosztályvezető­helyettes, míg a bírálóbizottság elnöke dr. Diófási Lajos, a Dél-dunántúli SZBKI igazgatója volt. A versenyre magánterme­lők, mezőgazdasági nagyüzemek és borá­szati vállalatok küldték be legjobbnak il­letve érmes helyezettnek vélt boraikat. Borverseny-összesítő: Verseny kategória Minták Ebből: Arany Ezüst Bronz Oklevél Kizárt db db db db db db Vörös óbor 52 19 12 9 1 11 Vörös újbor 84 7 30 27 10 10 Fehér óbor 31 2 10 10 5 4 Fehér újbor 73 8 26 21 8 10 Összesen: 240 36 78 67 24 35 Paks városból 2 kistermelő és egy me­zőgazdasági nagyüzem nevezett a megyei borversenyre. Kiemelkedő helyezést ért el dr. Kiss Já­nos 1988. évi MERLOT borával. Az aranyérmesek közül kategóriájában sor­rendben a 4. legmagasabb pontszámot ér­te el. A kategóriában 48 bort neveztek. Ugyancsak külön említést érdemel a Dunamenti Egyesülés Tsz Chardonnay aranyérmes bora, mely 18,51 pontot ért el a versenyen. Az 1990. június 18-án tartott ered­ményhirdetéskor dr. Diófási Lajos érté­kelte a borversenyt és adott útmutatást az idei szőlőtermeléshez és borkészítéshez. Az értékelés után Mátyás István, a Tol­na Megyei Tanácselnökhelyettese adta át a versenydíjakat és az okleveleket a ver­senyzők részére. Értesítés Értesítjük az adófizető állam­polgárokat, hogy a.z Adófelügye­lőség fogadónapja - a művelő­dési központ nyári takarítási szünete miatt - július 11-én, 18-án és 25-én a városi tanács épületében, a 3. emeleti tanács­kozóteremben lesz. Komp­járatok Naponta 6 órától 19 óráig - óránként. Ebédidő: 13 órakor. A forgalomtól függően sű­rűbben is fordul. Tovább! (Ballagás ’90) Csillogó szemekkel néztek fel az égre Ez az év is eltelt, nagy sokára - végre A mi iskolánkból az Életbe léptek 8 év lassan eltelt... Ti most búcsút vesztek Mint egy lélekharang, a végső csengő szól Iskolánkban ti most halljátok utószor Nem látunk titeket már e ház udvarán Elindultok fel, fel az élet létráján. Zeng már a búcsúdal... A vállon tarisznya Benne útravaló: bor, pénz és pogácsa Átadjátok helyeteket... Isten veletek, cimborák! Tovább, tovább, tovább! Elballag a vén diák... BAJOR PÉTER 1990. JULIUS 10. 13 PAKSI HÍRNÖK

Next

/
Thumbnails
Contents