Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-07-10 / 13. szám
A vállalkozások könnyítése érdekében Tisztelt Polgártársak! Néhány információt szeretnék Önökkel megosztani, mert különböző, vadabbnál-vadabb hírek keringenek a városban. Három témát említettem a Hírnök egyik korábbi számában, nevezetesen a Béke Szálló hasznosítását, bevásárlóközpont építését és egy ipartelep létesítését. Ezek közül az iparteleppel kapcsolatban egy írásos ajánlat érkezett hozzánk, melyet a pártok részére közreadtunk, majd ezzel kapcsolatban közös beszélgetést folytattunk a pártok képviselőivel. Olyan egyezség született ekkor, hogy elvileg támogatják ezt a vállalkozást, ám keresni kell a város számára a lehető legkedvezőbb megoldásokat. Később néhány párt szakvéleményt is készített erről a szerződésajánlatról, mely szerint egyik támadta, másik támogatta a vállalkozást. Döntés nincs, tovább keressük a megegyezés lehetőségeit az üzleti vállalkozás megvalósítása érdekében. Ezen a megbeszélésen szóbeli megállapodás született, hogy ez a téma nem kerül politikai csatározások kereszttüzébe. Dönteni csak a racionalitások alapján, szakemberek véleményére apellálva lehet, és döntésre csak a tanácstestület jogosult. A pártok szakértője által megtárgyalt első ajánlatot magam sem tartom alkalmasnak arra, hogy szerződés legyen belőle, csak az alapját képezheti a további tárgyalásoknak. Természetesen nem kívánjuk kizárni a nyilvánosságot sem, ezért továbbra is kérem azokat a pártokat, amelyek önálló szakértői csoportot tudnak létrehozni, azt jelezzék nekem annak érdekében, hogy minden fontos információt átadhassak részükre. Kérem azokat a nem párttag paksi polgárokat, akik szeretnék véleményüket elmondani ebben az ügyben, vagy vállalnának szakértői munkát, keressenek meg, íijanak vagy telefonon hívjanak. A lakosságnak pedig ígérem, amennyiben lesz olyan közös álláspont, amelyet érdemes a nyilvánosság elé vinni, akkor azt megteszem. Ennek módjáról-helyéről időben értesítjük majd a lakosságot. JÁKLI PÉTER Nincs veszélyben a túlparti strand Több aggódó telefonon hívta a szerkesztőséget a túlpart kövezése miatt. A vízügy a partvédelem érdekében kövezi ki a túlparti kanyarban az omladozó partot. Ez a munka a part védelmén túl a komp kikötési lehetőségét is javítja. A kövezést csak a „Béka” nevű büfé magasságáig végzik, attól lejjebb nem bántják a strandolok megszokott helyét. A büfé és a kompkikötő közötti részen egy rövid kőgátat emelnek, amely a sodrás elterelésével, csökkentésével védi majd a strand parti részét a további alámosásoktól, és a vizet is csendesebbé teszi.- b -Emlékműterv-felajánlás Krémer Miklós, Paks, Építők u. 12. szám alatti lakos figyelemmel kísérte a II. világháború áldozatai emlékére szánt emlékmű körüli bonyodalmakat. Miután olvasta, hogy a zsűri nem fogadta el az emlékmű tervét, úgy határozott, ő is készít egyet. Testvére Paks és Szekszárd között pusztult el a háború alatt, így átérezte az emlékmű felállításának szükségességét. A képen látható makett l:10-es arányban készült, a középső négyzetlapon négy oszlopban lennének felírva az áldozatok nevei. Teljesen ingyen ajánlja fel a városnak ötletét és tervét Amennyiben a terv a zsűri elé kerülne, és ha azt el is fogadná, továbbá a lakosságnak is tetszene, bizony tetemes pénzt lehetne megspórolni. Az eredeti elképzelést a Hírnök 10. számában közöltük. Kétjük olvasóinkat és az áldozatok kapcsán érintetteket, íiják meg véleményüket. Szerk. Házasság Paks városban 1990. május hónapban házasságot kötöttek: Metzger József - Molnár Judit Tóth László - Straub Erzsébet Anna Csizmadia József Ferenc - Csemák Katalin Patkó Zoltán - Németh Julianna Klippel Ferenc Péter - Zsobrák Gyöngyi Szili Sándor - Balogh Márta Hanoi Zoltán - Tóth Mária Zita Kolki Tibor - Susán Janka Váradi László - Kovács Edina Ádám Attila - Mármarosi Magdolna Rózsavölgyi István - Trapp Gyöngyi Bocskai Ferenc - Girst Katalin Pázmány Zoltán Hugó - Torma Éva Rohn Mihály Gábor - Kém Éva Feil Ferenc - Czvack Angéla Ilona Csányi Dániel - Kém Aida Erika Dr. Nagy József Attila - Reinhardt Hilda Prahtner János - Kollár Andrea Baksai József - Lassú Valéria Magdolna Ledneczki József - Kincses Emese Kohlmann Béla - Bíró Erzsébet Zsuzsanna 1990. JÚLIUS 10. 11 PAKSI HÍRNÖK