Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1990-07-10 / 13. szám

- Hogyan találhatja meg Önt az egyszerű vá­lasztópolgár ha kérdése, véleménye van, ho­gyan orientálódhat, hogyan ismerheti meg a választók véleményét, ha erre alig-alig juthat ideje? Lesz-e fogadóórája, hol és mikor? F. J.: Az ön kérdése nekem is kérdés, mert szinte semmit sem tudok. Annyi biztos, hogy fogadóhelyiség és fogadóidő, azaz egy megfelelő hely, ahol bárki elér, szükséges. Nincs még rögzítve, hogy mikor és milyen módon kapnak az egyéni képviselők a terüle­tükön irodát, de kell. Tervezzük, hogy Pak­son - hiszen ez a választókörzetnek a központja - lesz egy állandó iroda a képvise­lőnek. Egy állandó fix hely, egy olyan em­berrel, aki félmunkaidőben állandóan inspekciót tart. Minden állami és tanácsi szervnek egyrészt körlevélben megkülde­­nénk, hogy ide lehet fordulni, azt is, hogy én mikor vagyok ott jelen, illetve ha nem, akkor távollétemben a titkárnőnek, vagy titkárnak, aki itt van, akit odafelveszünk. Továbbá újsá­gokban közhírré tennénk, kiplakátolnánk, tehát ahogy ön fogalmazott: még az „egysze­rű” választópolgárnak is könnyű legyen engem megtalálni.- Mikor várható ennek az irodának a felállí­tása? F. J.: Elvileg már így kellene működnünk. Hogy mégsem mentem utána, annak több oka van, bár ígéretet kaptunk. Egyrészt késik és nem lépett életbe az önkormányzati tör­vény, amelynek egy passzusa biztosan foglal­kozik ezzel. Tehát eddig a kérésünk nem lenne jogos, illetve gesztus értékű lenne, ha megkapnánk. Mihelyt törvény rendelkezik efelől, akkor nem pusztán belátására van bíz­va a mindenkori állami vezetésnek, illetve a paksi vezetésnek, hogy adjon, hanem akkor adnia kell. Tehát nekünk bölcsebb lenne kivárni egy­részt ezt az időt, amikor már semmiféle gesz­tusokat nem kell kérni azért, ami amúgy is megjár. Tehát ez a bölcsesség azt diktálja, hogy majd a helyhatósági választások után kerüljön sor, de ha mondjuk halmozódik az igény, mint a mai napon, akkor viszont mégis a kényszer azt diktálja, hogy addig se váljunk, és akkor ideiglenes jelleggel, de már meg kell indítani ezt az irodát. Lakástelefonom: 75- 36-032.- Tárgyaltak-e már és mikorra tervezik az energiaprogram tárgyalását, mi a személyes vé­leménye az energiaprogram paksi fejlesztésé­ről? Az atomerőmű 30 km-es körzetében élők energia árkedvezményéről. Mit tett, mit kíván tenni? F. J.: Igen, Paks az atomváros, nyilvánvaló, hogy ezer szállal kötődik az atomerőműhöz és az atomerőmű sorsa nemcsak ennek a szűkén vett régiónak, hanem az egész or­szágnak az életében is jelentős szereppel bír. Tudom, átlátom, hírét hallottam, hogy kü­lönféle lobbik, energiacsoportok birkóznak a színfalak mögött, hogy a hőerőművek, illet­ve az atomerőmű, illetve más megoldások alapján épülő erőművekbe történjen-e a to­vábbfejlődés, a fejlesztés. Én mint laikus ember, nem látok tisztán, de nem is vagyok jogosult, csak mint ma­gánember mondhatok véleményt, hiszen ez nagyon komoly átlátást, koncepciót igényel, szakembergárdát, amely mérle­gelje, összemérje és kiválassza, hangsúlyo­zom az országnak, nem Paksnak, hanem az országnak a legfontosabbat. Egy-egy ilyen erőmű telepítésének nagyon sok fak­tora, tényezője van, mindegyiket számítás­ba kell venni, különösen egy olyan erőmű­nek, mint az atomerőmű, hiszen mögöt­tünk van négy évvel Csernobil, tehát tudjuk, hogy ez nem gyerekjáték. Egy elhi­bázott szőlőtelepítést, gyümölcsfa ültetést azért még korrigálni lehet. Le lehet bonta­ni esetleg egy pincét, egy épített házat, lásd a pécsi 20 emeletes és a szekszárdi példát, de erőműveknél más a hangsúly. Tehát én ebbe nem szólók bele, rábízom a szakem­berekre. Hangsúlyozom, rábízom a szakembe­rekre, mert biztos vagyok benne, hogy azok a mostani szakemberek, már nem külföldi sugallatra hozzák meg a döntést mint történt Bős-Nagymaros ügyében, hanem csak és egyedül Magyarország, az összmagyarságnak az érdeke fogja mo­tiválni döntésüket és a valós tények. Tehát ebbe nem tudok beleszólni, hogy le­gyen, hol legyen, milyen legyen? Ez a szak­embereknek az asztala, nyilvánvaló hogy ha arra kerül a sor, akkor kikérem a szak­embereknek a véleményét, és átrágom, és ha helyesnek találom, akkor ezt mindenki­nek melegen és barátian tudom ajánlani. De most még annyira ködös, annyira vajú­dó az ország egész élete, hogy talán ez majd későbbi időpontban kerül tárgyalás­ra. Nem vagyunk elkésve. Na most akkor az energiadíj, ez nagyon jó választási fogá­sa volt egyes pártoknak és személyeknek, nemcsak a paksi választókörzetben, hanem másutt is. Nagyon szemléletes és találó példát szeretnék megemlíteni, hogyha nem ismert ön előtt, ha húzónk egy 30 km-es kört, akkor ez a kör ha konkréten ragaszkodunk a mértani vona­lakhoz, metszeni fogja Szekszárdot. Mi­után Szekszárdon vannak tömbházak is, valószínű, hogy metszeni fog tömbháza­kat is. Képzelje el a következőt: az egyik lakásban villanyáram kedvezmény van, egy méterrel odébb, túl azon a bűvös 30 km-es határon, a szomszéd lakásban viszont nincs, ez tudom, hogy kiélezett, de hát ha már így hangzott el a kérdés, hogy 30 km, akkor ezt vegyük 30 km-nek. Vagy hogyha mondjuk ez a bizonyos kép­zeletbeli karika gumiból lenne, akkor nyilvánvaló, hogy annak a szomszéd lakó­nak is érdeke, hogy kicsit maga felé húzza a határt, de akkor már ha egy métert odébbhúztuk, akkor a szomszéd falunak akik 2 km-rel maradtak ki, odébb húzzuk a határt és ha egy olyan nyúlékony gumi lenne ez a 30 km-es bizonyos kedvezmé­nyes kör, akkor azt vennénk észre, hogy végül az országhatár lenne, ami kedvez­ményes körünknek a széle. Én úgy tudnám elképzelni, hogy a budapestiek kapnak áramkedvezményt, most vagy a budapesti áramkedvezmény legyen az egész ország területére érvényes, vagy ha már demokrácia van és innen odáig nem megy, akkor ne menjen onnantól idáig, tehát akkor viszont a budapestiek is annyit fizessenek mint mi vidéken élők, mert tulajdonképpen ez lenne a számomra a legmegnyugtatóbb. Én nem tartom szerencsésnek ezt a 30 km-es körzeti kedvezményt. Megmon­dom miért: mert ez nagyon hatásos és tu­lajdonképpen sok jó barátot lehet vele szerezni. Én azt találnám sokkal megnyug­tatóbb megoldásnak, hogy ne az áramdíjat szállítsák lejjebb, a fizetéseket emeljék föl­jebb. Ezzel sokkal többet nyernénk. Nézzük állami szemmel, tulajdonkép­pen az, hogy egy nagy vállalat milyen ked­vezményeket ad a saját dolgozóinak az végső soron belügy. Ezt egy jól menő vál­lalat megteheti. Na most az a kérdés, hogy a magyar állam viszont tarthat-e magának mostoha vagy édesgyermeket, mert az biztos, hogyha az egyiktől elvesz, a másik­nak ad, akkor tehát a mi kedvezményün­ket valaki másnak kéne megfizetni és az az állam viszont minden magyar állampol­gárt egyformán édesgyermekének tart, és ha kivételt tesz, akkor csak más kárára tehet velünk kivételt, mert az osztogató ál­lam másik oldalon fosztogató állam, és akkor mi csak a más kárára tudnánk ked­vezményhez jutni, és nem tudom, hogy nekünk mint magyar állampolgároknak jo­gunk van egy másik magyar állampolgártól bármit is elvenni. KATONÁNÉ SZALAI IRÉN PAKSI HÍRNÖK 4 1990. JÚLIUS 10. Ne áramkedvezmény legyen, a fizetéseket emeljék meg! Két kérdés Figler János országgyűlési képviselőhöz

Next

/
Thumbnails
Contents