Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-06-26 / 12. szám
Családi sarok Anyám nem mondta!? A világ csodája az élet, az élet csodája az ember, a jobb világ záloga a gyermek, s a legcsodálatosabb lény, aki jobbá alakítja, nyesegeti, nevelgeti, szépre, jóra megtanítja, Ő, az ÉDESANYA. Még a szó is csodálatos, akárhogyan mondjuk: anyám, anya, édesanya... Mégis hallottam nagyon csúnyán mondani. „Anyám nem mondta” így hangzott. Mi ebben a csúnya? Aki ezt mondta, kamasz fiú, aki a végre kiserkent fíivön, az alig cseperedő fák és bokrok között focizott, tépte, nyűtte a jövő oxigénjét, a másfajta ÉLETET. Akkor mondta mindezt, amikor valaki szólt, hogy az élőt tisztelni kell akkor is, ha az „csak növény”, s óvni kell a szépet, mert csak úgy marad szép. Erre mondta Jövendőnk záloga”, hogy „anyám nem mondta”. Csúnyábban hangzott, mint megannyi divatos káromkodás. Azóta is visszazeng fülemben, s hitetlenkedve csodálkozom. Valóban nem mondta? S ha nem, miért nem? (Nem kell hozzá pénz, idő is csak kevés.) Miért gondolja az, „aki nem mondta”, hogy a gyerek magától megtanulja? Honnan? A legnagyobb tekintély, ANYÁM NEM MONDTA, miért hallgassak másra? Miben bízik, „aki nem mondja”, honnan tanulja meg tisztelni az embert, az aki nem tiszteli az ÉLETET? Biztos vagyok benne, hogy ez csak kivétel. Az édesanyák nagy része igenis elmondja, hogy a fa nem kitömi, a fű nem kirugdalni való, hogy jót játszani úgy is lehet, ha nem zavarunk másokat és nem teszszük tönkre a környezetünket. Reggel Mária Válás - szülők - gyereksorsok Biztosan sokan hallottak már a vasárnapi szülőkről. A válás után az egyik szülőből hét végi anyuka, apuka lesz. Ekkor elviheti magával a gyereket, foglalkozhat vele, nevelheti, de az utóbbi általában elmarad. A kapcsolattartás ugyan mindkét szülőre kötelező lenne a gyerek érdekében, de a gyakorlatban nem így történik. Lehet-e ugyanis az érzelmekre szabályokat, rendeleteket erőltetni? Az elvált házaspárok esetében, magam is tudom, hogy a gyerek eszköz, a múltban egymás ellen elkövetett hibákért. A szülők sérelmüknek elégtételeként felhasználják a gyerek létét, célzó fegyvernek. Mit okoznak? Életre szóló, kitörölhetetlen, negatív nyomokat, a még minden iránt érzékeny kis gyereklélekben. Mi is történik? A szülők megszakítják az életközösséget. Megkezdődik vagy folytatódik a gyűlölködés. A vélt vagy valós sérelmek bosszúvággyá duzzadnak. Kiszabadulnak az indulatok, mint a palackba zárt szellem. Pokollá válik a kapcsolattartás. A gyerek nem érti, hogy akik életre hívták, milyen felfokozott gyűlölettel viseltetnek egymás iránt. A kettészakadt kis áldozat szenved, őrlődik a bizonytalanságban. Kezdetben még betölti a postás szerepet szülei között, azután belefárad, anyu és apu ádáz küzdelmébe. A szülők a felnőttség fölényével amúgy is félreállítják, ha netalán tán volna is véleménye. A gyerekből hamarosan jó politikus lesz. Viselkedik apukánál, anyukánál. Csupa szépet mond, mert fél. Egyszóval megtanul hazudni. Jogosan, hiszen az apu is mást mond, meg az anyu is. A szülők magyarázkodnak, küzdenek, állítólag a gyerekért. Elvakultságukban azonban észre sem veszik, hogy saját hiú érzelmeik nyalogatásában egy vagy több kis élet megy tönkre. Mert, hogyan is képzeli a másik, miért én alázkodjam meg, miért én engedjek? Hogyisne! Azt már nem! A gyerek pedig gyakran elkallódik vagy félénk, esetleg agresszív felnőtt válik belőle. Az önnyugtató magyarázat ilyenkor is megvan: szegényke elvált szülők gyereke. Pedig egyáltalán nincs min csodálkozni. Ki adta volna a biztonságot, egy megértő szót, egy kedves simogatást. Arra nem volt idő, hiszen azt kellett figyelni, milyen hibát követ el a másik, s gyorsan lecsapni. Hány alkalommal hallottam ilyen mondatokat: menj ahhoz a szemét apádhoz, aki teletömi a fejedet... nem lehet bírni veled, ha két napig ott vagy. Az apa sem marad alul: torkig vagyok anyád hülyeségeivel... ahhoz ért, hogy ellenem neveljen... te is olyan érteden leszel... stb. Ezek még a finomabb változatok. De gondoljunk csak bele magunkat a gyerek helyzetébe! Mit érezhet, mit gondolhat? Az ő szájából is olykor kifakad: velem mindent lehet csinálni, mert gyerek vagyok? Egyszer úgyis felnövök! Igen! Egyszer felnő, s nem rakosgathatják a szülők védőbástyának maguk elé. Hogy milyen felnőtt lesz, a felhőtlennek nem mondható gyerekkor után? Ki tudná megmondani? Talán a szülők, mert ha nem, akkor megkérdőjelezendő, hogy közben hol voltak? Azért hadd mondjak valamit. Ha már mindenképpen válni kell - hiszen a rossz családi élet is ezer veszélyt hordoz magában -, legalább azt kellene tudomásul venni, hogy a gyerekeknek az apa-anya egy dolog. Ezért elsősorban a szülőknek kellene figyelemmel lenni a fejlődő kis emberpalántákra, még akkor is, ha már kettőjük között elpattant a húr. Kiss Gábomé * Egy misszió munkájáról II. * A szenvedélybetegek, különösen az alkoholbetegek gyógyítása nagy feladat elé állítja a velük foglalkozó orvosokat. A káros hatások szinte az egész emberre kiterjednek (szervi elváltozások, fájdalmak, szellemi korlátozottság, jellemhibák). Mindez nemcsak az egyént, hanem környezetét, majd az egész társadalmat érinti. Gyógyításuk addig lehetetlen, amíg a kiváltó ok meg nem szűnik. Vegyük szemügyre az egész embert! Lénye három részből áll. Test, szellem, lélek. E három elválaszthatatlan egységet alkot, ezért egyetlen rész sem hanyagolható el. A test sérüléseit gyógyítja az orvos, a szellem sérüléseit a gyógypedagógia, a lélek sérüléseire nincsenek tabletták. Ezt gyógyítják sokan alkohollal, drogokkal stb. pedig nem ez a megoldás! A Misszió a gyógyítást innen kezdi, mert addig nem lehet eredményes a fizikai és szellemi egészség helyreállítása, amíg a lelki életben zavarok vannak. Jézus Krisztus a gadarai ördöngösnek sem egy jól szervezett kultúrműsort ajánlott, hanem kiűzi az ördögöket. Lelkileg megtisztítja (Lukács 8:26-39). Egy gutaütöttnek sem mozgásterápiát ajánl, hanem először bűnbocsánatban részesíti, aztán gyógyítja meg úgy, hogy önmaga viszi haza azt az ágyat (gyékényt), amin a barátok hozzá vitték (Máté 9:1-8). Először tehát a lélek egyensúlyát kell helyreállítani, azután következik egy egészséges életmód utáni vágy. Mindehhez egyetlen segítségünk van: a Biblia. Az az ember, aki az alkohol rabjává lesz, sorozatos veszteségeit, kudarcait pótolja. Egész életét átjárja a veszteség érzése. Alkoholos állapotban minden olyan egyszerűnek tűnik. Szinte egy álomvilágba kerül, aztán jön a hamisítatlan jelen valósága, ami újra lehangoló, - tehát menekülés vissza a mámorba. A Jézus Krisztusban való hit nem elvesz, hanem erőt ad. Szembe nézni önmagával, hibáival, elrontott tetteivel, a mindennapok küzdelmével. Erre tanít a Szentírás, ami az egyetlen útmutató a nagy HOGYAN-ra? Egyedül nem megy, hiába a sok szép fogadalom. Ha pedig van megoldás, jó lenne, ha minél többen élnének vele. Pakson is van lehetőség, a művelődési központban minden szerdán 18 órai kezdettel ülünk le a Biblia mellé azokkal, akik botladozva ugyan, de az első lépést megtették vagy szeretnék megtenni egy tartalmas emberi élet felé. (Folytatjuk) Kőváry László 1990. JÚNIUS 26. 11 PAKSI HÍRNÖK
