Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1990-06-12 / 11. szám

Hissari felett felhőtlen az ég? Hissari Paks törökkori neve, ezt kevesen tudják és arról a korról igen keveset mondott eddig a helytörténeti kutatás. Én sem er­ről az időszakról elmélkedem, ha­nem a negyedik betelepítést köve­tő évtizedeket gondoltam végig. Az közismert, miszerint Paks a tö­rök kiűzése után elnéptelenedett, ugyanígy a megye is. Paks 1686 és 1730 között három betelepülési hullámban szaporodik lélekszám­­ban és épületekben egyaránt. A negyedik betelepülési idő­szakot én az 1975-80-as évekre te­szem, amikor teljes intenzitással megkezdődik az atomerőmű épí­tése és duplájára nő a település lé­lekszámú A négy betelepülési időszak viszonyai között sok ha­sonlóságot lehet felfedezni. Csak a példa kedvéért: az első három betelepítés idején új házakat - középületeket kellett emelni. Ez a helyzet megismétlődött a negye­dik betelepítésnél is. Vannak kü­lönbségek is, nevezetesen a török utáni benépesítés alkalmával az új telepeseket nem „fogadta” az ős­lakosság. Az 1970-es évek betele­pülőit viszont vegyes érzelmekkel fogadta az akkori község lakossá­ga. A tárgyi feltételeken rövid idő alatt lehet változtatni, ellenben az emberi viszonyok megváltoztatá­sa - formálása nagyon keserves és hosszan tartó folyamat. Valójá­ban én ez utóbbiról kívánom igen röviden - csak jelzés értékűen - felvázolni észrevételeimet és ta­pasztalataimat. 1976-tól van sze­rencsém figyelni és megélni a he­lyi eseményeket, és ettől az időtől érdekel a település múltja, a hely­­történeti kutatás. Örömömre szolgált, hogy éppen ekkor - 1976-ban jelent meg Paks nagyközség monográfiája. Első fel­lángolásomban azt hittem: itt ko­moly helytörténeti munka folyik, gyorsan be kell kapcsolódni ebbe a munkába. Aztán hetek alatt megta­pasztalhattam: komoly munka fo­lyik, de csak 2-3 ember szítja a hely­­történeti szellem lángját. Tudom azt, hogy ezen megállapításom igen érzékenyen érinti az őslakosok egy részét, akik a lokálpatriotizmust kis­sé ferdén értelmezik. Ettől függet­lenül a tény - még ha fájdalmas is - tény marad. Sok-sok munka árán azért a 70-es évek vége felé megnyílt az első olyan kiállítás, amelyen be­mutatták az iskolások által össze­gyűjtött tárgyi emlékeket. Avárossá nyilvánítási jogi aktus után lassan, de biztosan formálódott a város szellemi arculata. Megjelent az első újság - az Atomerőmű Építői - majd az első helytörténeti periodi­ka, a Paksi Mozaik. A Mozaik párt általi betiltása után szétzilálódott az a szellemi csapat, amely gyülekezni kezdett a két említett újság köré. Ezen a helyzeten változtatott az a reformfolyamat, amelyik az 1988/89-es években kezdett elin­dulni. Ezen folyamat egyik fontos ál­lomása a Jámbor Pál Társaság megalakulása, a társaság lapjának a megjelentetése, majd a társaság szívós harcának eredményeként megjelent a Paksi Hírnök, 1901 óta az első városi újság, amelyet a városi tanács ad ki. A társaság munkálkodásának eredményeként egymás után in­dulnak az iskolai újságok. Az a szellemi mag, amely a Mozaik be­tiltásával csigaházába bújt, vissza­húzódott a közélettől, ismét hal­latja hangját, egyre markánsabban mutatja arculatát. Új kiadványok jelennek meg és vannak előkészü­letben. A városi tanács és a Paksi Atomerőmű Vállalat 2 000 000 fo­rintos alapítványt hozott létre a tehetséges paksi fiatalok támoga­tására, akik a tudomány, az anya­nyelvi kultúra, a művészetek és a sport területén mutatnak fel ki­magasló eredményeket. Az ala­pítványt egy lelkes tagokból álló kuratórium kezeli. A kulturális és szellemi gépezet belendült, ám megjelentek a felhők a kulturális horizont felett. Ezt a felhőt - mint előzőleg is - a politika teremtette. Ismét vannak jelzések, amelyek szerint egyes politikával, és a poli­tikának elkötelezett személyek be akaiják vinni a politikát a kultúrá-Nyílt levél Bajor Péternek Kedves Péter! Amikor szép versedet olvastam a Paksi Hírnökben sajnáltalak, de nem akartam írni Neked. Sajnálta­lak, mert versedből az derült ki, hogy az atomerőmű közelsége fé­lelmet ébreszt Benned. Nem írtam, mert úgy gondoltam, érzésed csak legszűkebb környezeted hatására alakult ki, nem tipikus. Amikor a következő számban egy felnőtt (Rauth Ágnes) gondola­tait olvastam, melyeket versed ha­tására vetett papírra, mégis tollat ra­gadtam. Egyrészt a „félünk, sokan félünk” megjegyzés indított erre, másrészt a „meddig tudunk önma­gunknak is szemrebbenés nélkül hazudni?” kérdés. A félelem természetes érzés, és bizonyos keretek között hasznos is. Jó, ha a kisgyerek fél a tűztől. Jó, ha az autót vezető felnőtt tudatában van annak, hogy veszélyes dolgot csinál, figyelmetlensége, könnyel­műsége súlyos következményekkel járhat. De félelmet érezni indoko­latlanul is lehet. Van aki a sötétben fél egyedül, van aki betegnek kép­zeli magát, pedig egészséges. Az ilyen indokolatlan félelemnek álta­lában oka van. A Te félelmed az atomerőműtől véleményem szerint túlzott. Hogy mi lehet az oka, nem tudom, de úgy gondolom elsősor­ban a felnőttek mulasztásainak le­het itt szerepe. Szeretném, ha tudnád, hogy so­kan vagyunk, akik nem érzünk fé­lelmet, pedig az atomerőműben dolgozunk. Ez nem a vak ló me­részsége, aki ijedtség nélkül vágtat a szakadék felé. Ez annak a gépkocsi­­vezetőnek a magabiztossága, aki is­meri gépét, bízik a műszaki alkotás­ban és önmagában is. Ha érdekel részletesebben az atomerőmű biz­tonsága, hívjál fel az erőműben a ba, illetve mint politikusok kíván­ják azt irányítani. Itt kezdődik az én félelmem, mert attól tartok, megismétlődik a Mozaik betiltása utáni helyzet. Az a több tucatnyi lokálpatrióta és szellemi munkás, aki mindent megtett a város szel­lemi arculatának formálásáért, most megijed - joggal - és ismét visszahúzódhat. Természetesen van megoldás: a mindennapi politikát nem szabad beengedni a kulturális szférába. Egy város szellemi és kulturális életét nem szabad a mindennapi pártharcok színteré­vé változtatni. Minden végig nem gondolt po­litikai töltésű intézkedés belátha­tatlan következményekkel járhat, ismét megbém'thatja a kulturális gépezet kerekeit. Ezzel nem azt akarom monda­ni, hogy ne politizáljanak azok, akik a város kulturális életében is szerepet kívánnak vállalni! Nem. Azt viszont mondom, hogy a párt­érdekeket és az esetleges szemé­lyi sérelmeket félretéve lehet csak a város életében maradandót al­kotni. A kultúra szolgálata érdekében sokszor önmagunk fölé kell, hogy emelkedjünk, szinte naponta kell bizonyos önös érdekünket legyűr­ni, hogy szolgálni tudjuk a várost, annak kultúráját és mindenek­előtt az embereket. Ha az elmon­dottak - elvártak? - szerint cselek­szünk, csak akkor mondhatjuk el: valóban felhőtlen az ég Paks „kul­turális ege” felett. BEREGNYEI MIKLÓS 18-713-as telefonon. Szeretnék megismerkedni Veled. Néhány gondolat a hazugságok­ról. Való igaz, hogy a világban sok a hazugság. Van amiről elhangzása pillanatában nyilvánvaló, van ami­ről évek, évtizedek múlva derül csak ki, hogy az. De mégis sokkal több a valós állítás. Lényegesen több becsületes ember van, mint becstelen. Ne hidd azt, hogy a fel­nőttek általában hazudnak! Ne hidd el, hogy hazug világban élsz! Ha elolvastad Rauth Ágnes levelét és ezt is, annyit legalább megérthetsz, hogy ugyanarról a dologról sokféle nézet létezhet, és a választás - remé­lem így látod Te is - nem könnyű. Ta­­nulni kell, ismereteket kell szerezni, majd gondolkodni és csak azután dönteni. Személyes döntésed kialakí­tásában szeretnélek segíteni. Szívélyes üdvözlettel: RÓSA GÉZA PAKSI HÍRNÖK 10 1990. JUNIUS 12.

Next

/
Thumbnails
Contents