Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-06-12 / 11. szám
Paks és a Duna A Duna, mint hatalmas folyam valaha birodalmakat választott el egymástól. Ez a szerepe a magyarok bejövetelével megszűnt. Igazi jelentősége azonban csak a szabályozás után érvényesült. E megállapítás Paksra kétszeresen is vonatkozik, hiszen addig a főág kelet felé elkerülte, Paksnak csak egy szerényebb mellékág jutott. A dunakömlődi hajtűkanyar átvágásával kerültünk közvetlen kapcsolatba a Duna főágával. Ezután nekünk paksiaknak is sok veszélyt jelentettek az árvizek. Ezek korlátozására komoly árvízvédelmi munka folyt partvonalunkon. 1833-1835 között elkészült a Paks-Fadd közötti védőgát, míg a paksi part kikövezése, az 1841. évi átvágás után csak jóval később, a század végén fejeződött be. A város déli része került leginkább veszélybe, ezért 1890-ben a töltést végig - 1 méter magasan - felemelték. 1892-ben kiépítették a töltés hosszában a telefonvonalat, megteremtve Bogyiszlóig az állandó figyelőszolgálatot és a gyors öszszeköttetést. A hajózás biztonságossá tétele érdekében állították fel Pakson is az állandó és rendszeres vízjelzőszolgálatot. A mércét a mai halászbárka előtti parton és a Piaci-rév hídjának északkeleti pillédén helyezték el, mely deciméter beosztású. Térképészeti „fix pontját” a katolikus templom tornyának keleti oldalára szintezték. Ezt jelzi a kis fekete „vízjel” felirata. A árvíz legfőbb oka a jégdugulás, amit ma már jégtörő hajók bevetésével meg tudnak akadályozni. A kettős töltés emelése mindenképpen elkerülhető lehetett volna, ha a megszálló katonaság nincs itt, bizonyára nem így intézkednek. Kétségtelen, hogy a Duna legjelentősebb haszonvétele a hajózásból származik. 1751-ben Paks mezőváros hajómegállító joga megszűnt, emiatt jelentős jövedelemtől esett el. Magánosok közül sokan rendelkeztek kisebb hajóval és uszályokkal, melyekkel korábban gabonát, manapság elsősorban sódert (dunai kavicsot) szállítottak, de jól jövedelmezett a Paksi Gőztéglagyár termékeinek fuvarozása is. Külön tömörültek „Paksi Hajózási Vállalat” néven 1905-ben, érdemes tehát erre a gazdasági ágra odafigyelni. Az első személyhajó, a Pest nevű osztrák gőzös, 1846. június 22-én kötött ki Pakson, a lakosság legnagyobb ámulatára, hisz szinte kézzelfogható távolságról szemlélhette a „csodamasinát”. A napi hat személyhajót minden alkalommal népes felnőtt- és gyereksereg várta az állomáson. Nem úgy, mint ma, amikor fiataljaink legfeljebb távcsővel kísérhetik az átlag 600 méter széles folyó közepén elhúzó hajócsodák útját, a Duna-tengeijárók érdekes felépítményét. Az osztrák Duna-Gőzhajózási Társaság 1850 körül építette meg kikötőjét az „Erzsébet sétány” déli végében, melynek volt épületeit jelenleg a szövetkezeti halászok használják, illetve bérlik. Tovább növekedett a forgalom, amióta 1886- ban, a Piaci-rév és a Duna utcai partszakaszt „szabad kikötővé” nyilvánították. 10 évre rá viszont megnyílt a paksi vasúti szárnyvonal, emiatt a kisebb áruk forgalma lecsappant, de a nagy tömegű, elsősorban a fanemű tűzianyagok és épületanyagok szállítása, felfokozódott. Az 1930-as években Pakson még öt fatelep létezett. Változatlanul Paks volt a Paks— Mohács közötti Duna-szakasz egyik legforgalmasabb állomása és kirakodója. Bizonyítja: a megye első Hajós Egyletét Paks székhellyel alakították meg 1863-ban. Másik bizonyíték: hogy 1912-ben megnyitotta személyhajójáratát és kikötőjét a Magyar Folyam és Tengerjáró Hajózási Vállalat is, a Csónak utca Duna felőli végénél. 1919. június 20-án zajlott le Paksnál a „folyami” csata, miközben a Munka nevű monitor a mai korzó partja előtt elsüllyedt. Forradalmár matrózait 1921-ben ítélték el. Bertha Géza 12 évi, Érti Viktor pedig 3 évi fegyházbüntetést kapott. 1926-ban született meg a kormányhatározat a dunaföldvári híd megépítéséről, így Paks ettől a forgalmat növelő lehetőségtől és látványosságtól elesett. Nem sokra rá a két hajózási vállalat, a DDSG és a magyar MEFTER fuzionált, közös kikötőként 1930- tól a sétatér melletti állomást használták. A MEFTER-kikötőt csónakházzá alakították át. A volt osztrák állomást az 1950- es években a töltések és a Duna közé helyezték, majd a kikötőt 1960- ban végleg felszámolták. Ezzel megszűnt a gyorsteherforgalom is, mely a kereskedők szállítási költségeinek megnövekedéséhez vezetett. így ért véget a paksi dunai élet egyik virágzó ága, a személyhajózás, a mai fiatalságnak is nem kis fájdalmára. A halászat, mint fontos dunai haszonvétel megtartotta jelentőségét. A Paksy család királyi adományként jutott a dunai halászat regáléjogához, melyet haszonvételre 1873-ban, és azután esztendőnként a közbirtokosok bérlőknek adtak ki. Ekkor vezette be a megye a halászat április 1. és július 1. közötti tilalmát. Ugyancsak 1873-ban alakult meg az „Első Középdunai Haltenyésztő Társulat” Paks székhellyel. A halastó területére a kalocsai főkáptalan és a paksi közbirtokosság 24 évre kötött bérleti szerződést. A halastavakat a bal parton, akkor még a Pakshoz tartozó Laki-Dunaágban alakították ki, zsilipes zárógáttal. Nagysága 100 katasztrális holdra, azaz 57 és fél hektárra terjedt ki. 1931-ben alapították meg a „Paksi Sporthorgász Egyletet”, melyhez a vidék lakossága is csatlakozott. A Duna szabályozása talán legtöbbet az ősi halászmestereknek, a későbbi kishalászoknak ártott. Nemcsak kenyerüket vesztették el, hanem velük kihaltak a dunai haszonvétel legjellemzőbb alakjai, a „halászjobbágyok”. DR. NÉMETH IMRE helytörténész A „Bárkán” mindig van hal 1990. JUNIUS 12. 3 PAKSI HÍRNÖK
