Paksi Hírnök, 1990 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1990-04-17 / 7. szám
Egy paksi, a sok közül... 14 esztendős leszek én az őszre Sokat gondolok a szép, biztos jövőre. Paks. Itt születtem én, itt élem életem Halálom napján is. Itt keress, Istenem! Nagyon megváltozott Paks a sok év alatt De a szeretete szivemben megmaradt. Épült az erőmű, nagyon kezdtünk félni Csak egy robbanás kell, s azután nincs semmi. S most lesz egy temető, de ott nem pap temet... És ott nem lesz fejfa, nem írnak rá nevet... Atomot temetnek el a föld mélyébe De én nagyon félek, hogy visszajön Ide! Bekerül a vízbe mit észre sem veszek... egy este elalszom, s reggel nem ébredek. Ki tudja mikor, és hogy jön elő onnan És akkor meghalok, sok sok ember meghal! Nem tudom azt írni; biztonságban vagyok. Csernobilban mondták. S mit találok ma ott?! Vigyék el! Vigyék el az atomtemetőt az erőművet is, és a betonerdőt! Élni akarok még! Nem akarok félni! Itt akarok élni! Élni, s majd meghalni... Testem akkor majd eföldbe süllyed... Isten! Kérlek, ilyen halált adj majd nekem! Ámen! Bajor Péter 7. d. oszt. tanuló (II. Sz. Isk.) Vadvirágaink, fáink védelmében! Március 15-én - ezen a csodálatos tavaszi napon - az imsósi erdőben jártam. Az ott látottak, tapasztaltak ébresztették bennem a következő gondolatokat. A természet és természeti kincseink védelme mindannyionk feladata, kötelessége. Most, tavasz idején is sok virág nyílik, ami nem kerüli el a kiránduló ember figyelmét. Szívesen szed a kiránduló, a turista hóvirágot, ibolyát, gyöngyvirágot, s kötnek a lányok, fiuk mezei csokrot, bokrétát. Ez még nem volna baj. De tudni kell, hogy egyre több lágyszárú virág, növény és sok fa szorul védelemre, sokat közülük - éppen a letárolás, a nem körültekintő kitermelés folytán - a teljes kipusztulás veszélye fenyeget. A kirándulónak, turistának megtetszik az az egy, vagy pár szál színes virág, leszakítja, s mire hazaér a virág elhervad, leszedője a szemétbe dobja. Lehet, hogy arról a területről, ahonnan leszedte e pár szál virágot, végleg kipusztította azt, mivel pótlási lehetőség híján nem képes vegetatív úton szaporodni. Lehet, hogy az adott növény nem védett, de abban az erdőben kevés van belőle és leszakításával sok kirándulót fosztunk meg a szép természeti látvány örömétől. Ahol sok a virág ott sem szabad minden szálat leszedni: ha nem marad virág nincs ami magot teremjen, új egyedet produkáljon, hozzon létre. Ne szedjünk védett, vagy olyan virágot, amiből csak egy-két szál található a környéken. Jáijuk az erdőt, mezőt, mert sok kincset rejteget számunkra, de védjük, óvjuk virágainkat, fáinkat, erdei és mezei növényeinket! Haaz Béla erdőmémök hallgató Mit szeretne a Berzsenyi Társaság? Közel másfél száz esztendeje halott a költőóriás, aki a felvilágosodás korszakának egyik szellemi vezéralakja volt. És közel másfél száz esztendeje érezzük folyamatos hiányát is. A niklai remete öröksége és magyarságtudata ránk hagyományozódott, ránk az utódokra. Berzsenyi élete példázat arra, hogy meg lehet őrizni szellemi autonómiánkat, hiszen a tudatunkat kisajátítani akaró gyűlölség sem volt képes gerincünket megtörni. Az indulatokkal sáfárkodó nagyhangúak elbújhatnak szégyenükbe, mert mi, a huszadik század napszámosai továbbéljük, továbbvisszük az üzenetet. Belső kényszerré igényült ez a tenniakarás. Olyan kényszerré, amely rövidre szabott századunkban több ízben életre hívott mozgalmakat, és nem csupán a költői életmű ápolását tűzte ki feladatául, hanem a kortárs magyar művészet átfogó megismertetését is. Amikor a nyolcvanas évek második felében újra alakult a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság, az állampárti politika prominens képviselői nem jó szemmel nézték életre hívását, de a Magyar írók Szövetsége is valamiféle belső ellenzéket tekintett benne. Azóta bebizonyosodott, hogy a Társaság, folytatva az elődök munkáját, elsősorban művészeti és irodalmi kérdésekkel foglalkozik. Ismételten fölvállalva a mai magyar szellemi élet kimagasló produktumait. A mozgalom mára olyannyira kiteljesedett, hogy szinte az egész magyarság művészeti elitjét magába foglalja. És hiába vannak állandó csaholok s pártoskodók, ezt a gyönyörű ívelést letörni már nem tudják. Iskolák, intézmények veszik fel Berzsenyi nevét, pártolók sokasága jelzi, hogy a Társaság jelen van kulturális mindennapjainkban. Ám a megyében 1987 óta létező csoport, ez idáig fölmutatni semmit sem tudott. Ehhez talán az is hozzájárult, hogy megváltozott a politika arculata, és az aki eddig nem jeleskedett közéleti személyiségként, az mára aktívan igyekszik beleszólni a demokráciáért folyó harcba. Ugyanakkor jelen van az országos közömbösség is, ami ötödrangúvá degradálja a művészetek pártolását. Természetesen ilyen feltételek mellett értékek, hagyományok nem teremtődhetnek. Berzsenyisnek lenni elsősorban annyit jelent, hogy saját lakóhelyünkön kapcsolódunk be a közművelődés vérkeringésébe, melyet Pakson a Jámbor Pál Társasággal karöltve szeretnénk megvalósítani. Terveink között szerepel egy kiállítás megrendezése, valamint a paksi Berzsenyi Baráti Kör megszervezése. Hagyományteremtés céljából az aprófalvak kulturális életének emelésében próbálunk segíteni. Berzsenyisnek lenni, annyi, mint megőrizni nyelvünket, magyarságunkat és szellemi értékeink kontinuitását. S mindez csak rajtunk múlik. László-Kovács Gyula Csigagyűjtők figyelem! A Paks és Vidéke Áfész április hónapban megkezdi a csiga felvásárlását a mindenkori legmagasabb felvásárlási áron. Bővebb felvilágosítás a 10-611/38 telefonon. 1990. ÁPRILIS 17. 13 PAKSI HÍRNÖK
