Hudi József (szerk.): Voyta Adolf visszaemlékezései (Pápa, 2012)

IV. Családalapítás, üzleti vállalkozások

Voyta Adolf visszaemlékezései Azonnal kaptam is megbízásokat. Első volt a pápai ev. ref.275 gyü­lekezet megbízása egy templom, papiak és iskola tervezésére és építé­sére. Ezen tervezési munkám várakozáson felül megnyerte a gyüleke­zet tetszését. Ebből azonban először is az iskola, aztán a papiak, s nehány év múlva a templom lett építve.276 Kluge Ferenc277 kékfestő­mester tagja volt [az építési] bizottságnak, alkalma volt tehetségemet megismerni, és rövidesen megbízott a háromemeletes kékföstőgyár tervezésével és építésével. Egy évvel később egy földszintes, és ismét pár év múlva egy díszes emeletes lakó- és tárház tervezését és építését bízta reám.278 Úgy az ev. ref. gyülekezet dicsérő, valamint Kluge Fe­renc nagy elismeréssel írt bizonyítványai279 az irataim közt vannak.280 Az 1864. év folyamán semmi különös nem történt, csupán egy le­vél [említésre méltó], melyet báró Puteani úrtól281 kaptam, melyben kér, hogy építésügyben látogassam meg őt Szigligeten.282 Ennek az úrnak a nevét sohasem hallottam, de természetes, hogy elmentem hoz­zá. Mindég azon tűnődve, hogy miképpen tudott rólam. Nagyon szívesen fogadott, a kívánt ügyben tanáccsal szolgáltam neki. Kért, ha időm engedi, nézzek körül e szép helyen, ahol eszembe jutott Kisfaludy Sándornak a versrésze: 275 evangélium szerint reformált: itt = evangélikus, más esetben ev. ref. = refor­mátus 276 Az evangélikus iskola 1863-ban, a papiak 1882-ben, a templom 1884-ben épült. A várostörténet a tervezőt és kivitelezőt eddig nem ismerte. Vö. GERŐ-SEDL- MAYR 1959. 141-142., 142., NÉMETH-SZABÓ 1989. 93-94. 277 Az evangélikus Kluge Ferenc kékfestő egyházközségi elöljáróként az építési bizottság tagja volt. 1871. február 27-én Pápán hunyt el 44 évesen tüdőlob betegség­ben. Március 1-jén temették. VEML IV. 482. A Pápai Evangélikus Gyülekezet halotti anyakönyvének másodpéldánya, 4/1871. sz. Háza ekkor a 823. számot viselte. 278 Kluge Ferenc koraeklektikus emeletes lakóházat 1869-ben építették. 279 A kéziratban helytelenül: bizonyítványok, javítottuk. 280 Sajnos, ezek az iratok a hagyatékában nem maradtak fenn. 281 Báró kimpáni Puteáni József (Felsőbogát-puszta, 1811. április 20. — Szigliget, 1869. július 6.) szigligeti birtokos, 1848 előtt főrendi tag, 1848-ban népképviselővé választották. Vö. PÁLMÁNY 2002. 1099. 282 Szigliget község a Balaton-felvidéken, Zala vármegyében. 1869-ben 832 lako­sát vették számba. 1895-ben Freystädtler Jenő, báró Puteáni Géza és báró Todeszko Hermann gazdasága volt a legjelentősebb. Vö. KOVACSICS-ILA 1988. 382-383. » 78 «

Next

/
Thumbnails
Contents