Hudi József (szerk.): Voyta Adolf visszaemlékezései (Pápa, 2012)
Voyta Adolf visszaemlékezései - I. Családom, gyermekkorom
VOYTA Adolf visszaemlékezései lyát és Pápát védendő, Ihászinál107 megállt és ott várta be az osztrákokat. Ez június 28-án108 volt. Persze, nagy volt a zavar Pápán, én pedig eltűntem hazulról. Senki sem tudta, hová lettem. Pápáról sokan kimentek Ihászira, én is ezekkel mentem. Az osztrákok csatasorba álltak előttünk déli 1 órakor. A gabnák, kukoricák még fent álltak. Az osztrákok felhasználták ezt a körülményt, onnét lőttek ki a vadászok a honvédjeinkre, de ezek ágyúkkal109 kinyulatták110 őket! A csatának esti 8 óra vetett végett111 oly formán, hogy a lövések, attakok112 113 gyérültek, az est beálltával a honvéd is visszavonult a Kálvária hegyén hagyva két ágyút jelzés végett.112 A honvéd hadosztály együtt maradt, de Pápán pár órai nyugvás volt. Ez idő alatt minden házból a[n]nyi ételt-italt vittek ki, aki csak tehette, adott nekik. Én is a csőcselék[k]el vi[s]szamentem Pápára, úgy 10 óra lehetett, hogy a honvéd hadosztály menetelt Veszprém felé. Másnap aztán jött a „nemulass” - apám bezárt a konyha melletti cselédszobába, ahová az ebédet és a vacsorát adták be. Ez tartott két napig, míg a honvédsereg már Pesten volt. Börtönszobámból apám kieresztett és komolyan kérdezte tőlem, hogy miért jöttem haza Szombathelyről. Istenem, mit mondjak? Hát azt mondtam, hogy elment a kedvem a mesterségemtől. Erre atyám azt mondta:- Jól van, de nekem 24 óra után mondd meg, mi akarsz lenni. Szabadon jártam egész nap, töprengve, hogy mit hazudjak atyámnak, mert az nem volt igaz, hogy elment a kedvem a pályámtól, hanem a viszonyok vittek magukkal. 107 Ihászi - másként Ihász - puszta Marcaltö szomszédságában, a Marcaltő-Pápa közötti országút mentén. FÉNYES 1851. II. 131. 108 helyesen: június 27-én 109 A kéziratban eredetileg: átyukkal, javítottuk. 110 A szöveg 12 oldalas gépiratos változatában hibásan: kiugratták. 111 Az ütközet érdemben délután fél négy és hat óra között zajlott le. FIERMANN 1999b. 41. 112 attakok (francia-német) = támadások 113 Kmety az ütközet után Ihász mögött 3,5 km-re foglalt állást, s csak éjjel vonult be Pápára. Vö. HERMANN 1999b. 42. » 30 «