Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)
Testvéreimről: Andor öcsém
mmmmmmamwummmm meg a felügyelő személyzet is, órákig nyugodt volt, mert le nem szállt a kocsijáról. Később két lovat, majd 4 lovat, illetve széket hajtott, akkor azután előkerült a magas gyerekszék, amelyikről már megemlékeztem, ez volt a bak, és innen hajtotta a négyesfogatát. Gyermekkorunkban közös játékunk nemigen volt, csak már gimnazista korunkban, mikor a labdázás, teniszezés, nyáron evezés, majd vitorlázás jobban kiküszöbölte a korkülönbségeket közülünk, mint a gyermekszoba levegője. De harcunk, veszekedésünk sohasem volt egymással, mert ő nem vágyott az én játékaimra, én pedig nem vágytam az ő játékaira. Egymással szemben pedig verekedősek nem voltunk. Andirka mint gyerek igen rossz evő volt. Mindig egy a személyzet közül az étkezésnél mellette volt és tömte az ételt a szájába a legkülönbözőbb fortéllyal, mesével és egyéb trükkökkel biztatva. Szüléimét különösen az aggasztotta, hogy húst semmit sem volt hajlandó enni. Akárhányszor azután megtörtént, hogy nagy dicséret mellett kelt fel Andirka az asztaltól, mert minden húsát megette, és alig pár perc múlva szemétlapáton hozta a szobalány be a megrágott húst, amit az asztal alól sepert össze. A verés ugyan ilyenkor anyánktól Andirkának kijárt, de ezzel a tettével azért imponált nékünk a gyerek, mert a szájából a megrágott húst mindig úgy tüntette az asztal alá, hogy azt — a nagy figyelés dacára — soha senki nem vette észre. Mikor azután tanköteles korba került, őhozzá is Száz bácsi járt tanítani. Amikor én már első gimnazista voltam, Andirka hozott haza sarlachot142, én őtőle kaptam el. Ő igen gyenge mértékben volt [megjfertőzve, kiválóan ki is állotta, én meg olyan súlyos mértékben voltam bent, hogy napokig élet-halál között lebegtem, és alig tudták az életemet megmenteni. De természetesen ő erről nem tehetett. Ma is emlékezem, amint ő ott feküdt betegen az ágyában, és nem volt szabad feléje se nézni, ő meg vidám és eleven volt, néhány nap múlva meg már én voltam elkülönítve és mást, mint doktort, és síró édesanyámat és cirógatva vigasztaló édes142 Scharlach (német) = vörheny, skarlát ♦ 84 ♦
