Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

Testvéreimről: Kálmán bátyám

arra a gondolatra, hogy ebben a nagyvárosban éppen hozzám jöjjenek? Ábrányi erre előveszi a tárcájából a londoni hotel címét, amit Párizsban kaptak, és átnyújtja az öregúrnak. Az elolvassa és elmosolyodik. Szó nélkül átnyújtja a címet a feleségének, az már elkapja magát és tovább adja a lányainak, kik szintén kacagva megmondják, hogy nem abban a hotelben vannak, hanem magánházban és megmagyarázták a fiúknak, hogy a kocsis könnyen tévedhetett, mert a kerület nincs kiírva A fiúk nagyon szégyellték a tévedést, azonnal tovább akartak állni, de a háziak nemcsak hogy akkor nem engedték el őket, hanem egész londoni tartózkodásuk alatt ott kellett lakniuk.

Ők mutatták be nékik Londont és környékét, a londoni életet. A fiúk jól tudtak zongorázni, táncolni. Az előkelő angol család élvezte őket, ismerőseikkel meghívatták őket. A szállodaköltséget a fiúk úgy törlesztették le, hogy ha színházba, vagy olyan helyre mentek, hol belépti jegyet kell fizetni, a fiúk fizették. Ez volt a megállapodásuk. Még évekig leveleztek a lányokkal a londoni tartózkodás után.

Amikor a minisztériumba kerültem és leviziteltem a szakosztályvezetőknél, a közszállítási osztály vezetője Dr. Fodor Jenő volt. Nagyon kedvesen, mint Kálmán jogásztársa fogadott. Tudott korai haláláról, leírta Kálmán szőke, középen választott frizuráját, egész külsejét, kedves modorát és ő is elmondta az előbb leírt londoni esetet és hozzátette, hogy örökre sajnálja, hogy ezen a Turin-Párizs-London-i utazáson nem vehetett részt.

Erre a párizsi világkiállításra készült el az Eiffel-torony, ami egy fél százada Párizsnak jellegzetes külsőt adott. Kálmán minden testvérnek, nekem is piros kerek-lapos sapkát hozott (ma svájci sapkának mondanánk), melyre felül az Eiffel-torony volt arannyal rányomva. Soká hordtuk ezt a sapkát gyerekek. Anyám szerint, ha kiment Almádiban a verandára és körülnézett a vidéken, ezekről a piros sapkákról rögtön meglátta, hogy gyerekei merre csatangolnak a hegyben. Bizony, abban az időben árnyékról még szó sem volt Almádiban. A vitrinemben őriztem

♦ 62 ♦