Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

Ifjúságunk aranykora Almádiban

«■»«»■»MMWMBTiTOTiwiHnfiTiriMrrffflgfflffTaríwi

munkára inspirálná. Ilyen helyen képzeli az igazi boldogságot. Kis alacsony termetű zsidó ember volt. A külsejére ma is emlékezem.

Ha valakit a gyerekszemmel észrevett fogyatékosságáért, vagy komikus, vagy szokatlan magatartásáért, vagy kiejtéséért családi körben kigúnyoltunk, mindig a védelmükbe vették a szüléink, és nem egyszer volt az oka, hogy elmondták részletesen az illető élettörténetét. Sokat tanultunk ezekből a mozaikszerű kis történetekből. Már ekkor leszűrhettük valamennyien gyerekek, hogy az életben dolgozni kell, és csak a szorgalma az, ami eredményhez tudja juttatni az embert. Aki pedig sokat tanul, kutat és dolgozik, annál mindig előadódik valami modorbeli vagy más fogyatékosság, amit sohasem szabad ezeknél úgy megítélni, mint ha azoknál fordul elő, kiknek bőven van idejük a maguk csiszolására, művelésére. Ez annyira mélyen rögződött meg bennem, hogy szinte kedvesnek találtam a szellemi kiválóságoknak ilyen apró fogyatékosságait. Sőt, egy időben gyűjtöttem is az ilyen kis derűs történeteket, melyek az emberek életében az ilyen fogyatékosság miatt előfordult [ak]. Társaságban ezeket előadva igen jó hatásokat értem el. Nem egyszer mentségemre kellett nagy emberek derűs eseteit előadni. Ez nem annyit jelent, mintha én is nagy ember lettem volna, hanem sajnos, engem is ért sok komikus eset utol a hivatalban, [a] közéletben, társaságban, családban, és mindig könnyű volt egy híres ember hátán kimászni egy hasonló derűs esetével kapcsolatban a már nyakig elsülylyedt nevetséges helyzetből.

♦ 52 ♦