Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

Almádi fürdőzések

datálódik Schneller Ellával739 (Óvári Kálmánná, majd Buzeczky Béláné) is a barátságom, aki szintén Almádiban postamester volt. Mielőtt azután hazamentünk volna, ki[-ki] magához vette a családja postáját, de74° nem mentünk haza, hanem az egész banda [ment] valahova játszani és csak uzsonnára741 értünk haza. Egy ilyen postai szolgálatunk alkalmával ol­vastuk el „Dudu nénje” (Molnár Juliska Keserű Ferencné) rosszul címzett levelezőlapját, ami emiatt visszajött, és nem tudta a postás, hogy ki írta, mert az aláírás „Egy utas nő” volt. De mi Juliska írását megismertük. Az esernyőjét Cece és Fehérvár között a vonatba[n] felejtette, a szüleinek nem vallotta be, hanem Almádiból írt egy kártyát a vasútnak, de elégte­lenül címezte, azért visszajött, és hogy a vasút ne tudja meg, hogy ő volt a hanyag, és feledékeny, hát a nevét nem írta alá. Mi azután ujjongva vittük a Molnár villába a kártyát és „Dudut” évekig „Egy utas nő”-nek hívtuk. Az is ezzel az almádi postára járással függött össze — pedig akkor már nagy diák voltam —, amit először feledékenységből, de a második, harmadik, negyedik napon már heccből csináltam. Farkas Elemérné 739 A soproni postaigazgatóság 1894. június 23-án helyezte üzembe az almádi posta­­hivatalt, amely a fürdőidényben működött. SCHILDMAYER 1995. 487. Óvári Kálmán veszprémi lakos, gyógyszerész és földbirtokos, balatonalmádi szőlőbirtokos, Veszprém városi és vármegyei közgyűlési tag, a Balatoni Szövetség igazgatósági tagja, dr. Óvári Ferenc országgyűlési képviselő öccse. 1902-ben almádi községi bíró, az 1903-ban alakult Almádi Körnek egyik vezetője, alakulástól előadásrendezője, 1905-ben háznagya volt. 1909-ben a Balatonalmádi Pinceszövetkezet alapító tagja. 1918. februárjában, 50 évesen hunyt el Balatonalmádiban, az ottani köztemetőben nyugszik. - Pinceszövetkezet B. Al­mádiban. = Gazdák Lapja 8 (1909) 48. sz. (november 28.) 12., Gyász. = PH 15 (1918) 7. sz. (február 16.) 3., A Balaton Szövetség igazgatósági ülése. = PL 40 (1913) 18. sz. (május 4.) 4., Gyász. = PH 15 (1918) 7. sz. (február 16.) 3., Halálozás. = PK 28 (1918) 7. sz. (február 17.) 3., SCHILDMAYER 1995. 565., 570. (Halálakor nem emlékeztek meg a feleségéről, ami azt a gyanút kelti fel a figyelmes olvasóban, hogy már jóval előtte elváltak.) - Buzeczky Béla a balatonalmádi római katolikus egyházközség világi elnöke volt. - Schneller Ella postamesternő nem fordul elő az újságokban. - Óvári Kálmán és Buzeczky Géza életraj­zát a helyi lexikonok nem ismerik. 740 A kéziratban ezután: persze, töröltük. 741A kéziratban: uzsonyára, javítottuk. ♦ 367 ♦

Next

/
Thumbnails
Contents