Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)
Almádi fürdőzések
wmmmmmmmmmmmmmm De térjünk vissza a Balatonhoz! Az igaz, hogy minden gyerek — akár fiú, akár leány — rögtön megtanult úszni Almádiban, mert a szülők, amint nem ölbefürdetős nagyságú volt a csemetéjük, a mély víz miatt rögtön beíratták Weber János669, majd Bodor úszó mesterhez.670 Mindkettő vörösberényi parasztlegény volt. Azt hiszem, a katonáéknál tanulták ki a mesterséget. Mind a kettő jó kiállású ember volt, a Bodort a gyermekeim is ismerték, de Webert már nem. Ez olyan igen magas, erős, hatalmas ember volt. De volt is benne egy kissé olyan „majd megmutatom én”-természet. Például egyszer, amikor ő is mulatott, jött egy nagy vihar, rohant ki a partra utána nézni hajóinak, amik szintén rá voltak bízva, mert csónakmester is volt. Abban az időben, mikor ez történt a Fürdő r. t.-nek még csak két csónakja volt. Az egyik a „Czicza” — ez egy nagy, öblös, fehérre festett csónak volt elég sok férőhellyel.671 A másik a „Miöten” nevű, egy barnára festett, jól szaladó, karcsú csónak.672 Amikor Weber kiér[t] a fürdő-669 Rosszul emlékszik: a sajtóhírek alapján megállapítható, hogy 1888-1903 között Ébert János volt Almádiban az úszómester. Utoljára 1903-ban - bizonyára tévesen - Ébel János néven említik. Ekkor csónakmesterként Viczai Jánost alkalmazták. - KOMPOLTHY Tihamér: A Balaton vésziben. = VFH 8 (1888) 35. sz. (augusztus 25.) [2-3.], Diákok veszedelme a Balatonon. = Balatonvidék 7 (1903) augusztus 2.) 5. 670 Bodor Mihály úszómestert 1924-ben alkalmazta először az 1918-1939 között működő Balatonalmádi Fürdő és Építő Rt. Korábbi említését nem találtuk a Veszprém és Zala megyei hírlapokban. SCHILDMAYER 1995. 551. 671A Czicza nevű fehér csónakot az almádi fürdőbizottság (5-ös bizottság) megbízásából Kompolthy Tivadar vásárolta meg 80 forintért Richard Young balatonfüredi hajógyárostól. 1888 nyarán vaslemezzel megerősíttették a hajó alját és keményfa evezőket készíttettek hozzá. Kompolthy az almádi úszómesterrel együtt több alkalommal kimentette a viharba került csónakokat. KOMPOLTHY Tivadar: A Balaton vésziben. = VFH 8 (1888) 35. sz. (augusztus 25.) [2-3.], Utójáték. = VFH 10 (1890) 33. sz. (augusztus 9.) [2.] 1890 nyarán a Propper családot mentették ki a viharos Balatonból. 672 Brenner Lőrinc fürdőtulajdonos már 1881-ben 2 csónakot helyezett üzembe: a nagyobb 20, a kisebb 8-12 személyes volt. Egyik a Veszprém, másik az Almádi nevet kapta. 1887 júliusában rendeztek jótékonysági bált egy újabb csónak beszerzésére. Balogh Károly pénztáros szerint a bál 70 forint tiszta jövedelemmel zárult, ezen felül 5 forint felülfízetés történt. Ez az összeg már elegendő lehetett egy új csónak megvételére. A fürdőtörténet szerint az 1889. évi szezonra a meglévők mellé újabb csónakokat vásároltak. - Argonautikus: Almádi élet. = VHF 7 (1887) 36. sz. (július 30.) [2.], SCHILDMAYER 1995. 498-499. ♦ 344 ♦