Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

Almádi fürdőzések

házhoz, látja ám, hogy a vihar elszakította a „Cziczát” és már jó messzire van. Erre rögtön ledobta magáról a ruháját és be a vízbe, utána úszott, elérte a hajót. Mivel evezőszerszám nem volt benne, a szájába vette a csónak láncát, és úgy úszott a viharba[n] ki vele. Megmentette a hajóját, mert a vihar biztosan átvitte volna a túlsó partra, és ott a sekély vízben a hullámok összetörték volna, mint ahogy ezt mindig meg is tették673. Ezt, vagy ehhez hasonló hőstettet Bodor uram nem követett volna el, őnéki csak a szája volt nagy, és a modora bugris. Weberről még azt jegyzem fel, hogy mikor Almádi még igen pri­mitív volt, a Nemzeti Színház művészei jártak oda többen nyaralni. Egyik nyáron Márkus Emília674 is a két kislányával, aki akkor még Pulszky Károly675 felesége volt. Pulszky — apámnak jó barátja, ki a nya­rat nem tölthette Almádiban — a Krisztián villát (most alsó Weninger­­nyaraló) bérelte és a feleségét anyám gondjaira bízta. Márkus676 Emília azt a módit vezette be, hogy ezzel a szép, hatalmas parasztlegénnyel vitette le magát ölbe[n] a villától a fürdőig és vissza. Erre azután anyám levette róla a kezét. Márkus Emília — úgy látszik — úszni tudott, de azért az úszómestert használni akarta. Az is az én kis­gyermek koromban történt meg, hogy mi, gyerekek, valamennyien 673 A kéziratba: teszik, javítottuk. 674 Márkus Emília (Szombathely, i860, szeptember ío. - Bp., 1949. december 24.) színésznő, a Nemzeti Színháznak a századforduló idején Jászai Mari mellett legünnepel­­tebb drámai művésznője, a „szőke csoda”. A Színitanoda elvégzése után 1877-ben a Nem­zeti Színházhoz szerződött, melynek 1928-ban örökös és tiszteleti tagja lett. Több mint 70 évet töltött színpadon. Ő volt Paulay Ede társulatának egyik erőssége. Sikerét sokol­dalú tehetségének, szépségének, beszédművészetének köszönhette. Klasszikus és modern drámák lírai hősnőit egyaránt nagyszerűen alakította. Igazi területe a századvégi francia társadalmi dráma volt. SZINNYEI1902. VIII. 656-657., SZÉKELY 1994. 488-489. 675 Márkus Emília 1882-ben lett Pulszky Károlynak (1853-1899), az Országos Képtár igazgatójának a felesége. Annak öngyilkosságát követően, 1903-ban Párdány Oszkárhoz (kb. 1872-1945) ment feleségül. SZINNYEI 1902. VIII. 657., SZÉKELY 1994.488., CENNER 1961. 23-24. 676 A kéziratban előtte: De, töröltük. ♦ 345 ♦

Next

/
Thumbnails
Contents