Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

Millenáris ünnepségek Veszprémben

mmm UBBaaammmmmmmmmmmmmmKmmmmmmmMmmmMmmmmmBmmmmmmauamammammmmmmmmmmmgKm felvonulás tetszett a legjobban, de azt hiszem, hogy legpazarabb, és egy­szer és mindenkorra utánozhatatlan is volt. Amint ott az országnagyok, főurak, vármegyék, törvényhatóságok, városok, pompát kifejtettek — ki díszfogaton, ki lovon, ki gyalog — és azok mind ott vonultak el előttünk, főpapok, egyházak, stb. A kiállításon láttam a koronát, az összes koronázási jelvényekkel, a Szent jobbot, Lehel kürtjét, amik gyermeki lelkemben mind mély benyo­másokat keltettek. Maga a kiállítás is igazán méltó volt ezeréves múl­tunkhoz. Itt legjobban a történelmi pavilon, azután a földművelési és [az] ősfoglalkozásokat feltüntető pavilon tetszett legjobban. Itt láttam egy nagy kocka alakú üvegládába [n] egymillió darab egy­­fillérest kiállítani. Legjobban persze a szívemhez nőtt az úgynevezett „Kiállítási falu”, azt hiszem azért, mert Veszprém megye is kiállított egy házat Szentgálról. A keletkezéséről már egyszer megemlékeztem, de en­nek a révén azután a többi kiállított falusi ház is nagyon tetszett, amik azután együtt képeztek egy falut. A vadászati, halászati pavilonok is na­gyon tetszettek, és igen jól emlékezem rájuk. Anyám igen sokszor kivitt bennünket a kiállításra. A kimenetel igen egyszerű volt. Akkor lett kész az Andrássy út alatt a földalatti villamosvasút575, rendesen azon men­tünk ki, igen kényelmes és olcsó volt. De vitt ki bennünket fiákeren576 is, hogy lássuk végig a várost, és köz­ben mindent magyarázott, hogy mi micsoda, úgyhogy mi, vidéki gyere­kek létünkre, igen jól [megismertük Budapestet. A kiállítási attrak­­ciókfat is], mint a „Konstantinápoly”, és volt sok alkalmi mutatványos dolog. Ha, mint rendesen, reggel kimentünk, csak estefelé jöttünk haza. Kint tízóraiztunk és ebédeltünk, sokszor még uzsonnáztunk577 is, hiszen 575 A budapesti földalatti vasút műtanrendőri bejárását 1896. április 11-én végezték el a Gizella (ma Vörösmarty) tér és a Városliget között. Ferenc József május 2-án nyitotta meg Európa első földalatti vasútját és az ezredévi kiállítást. Kezdetben a földalatti vasút 20 kocsival működött. BENDA 1983. III. 792-793. 575 A kéziratban: fiakkeron, javítottuk. 577 A kéziratban: uzsonnyáztunk, javítottuk. ♦ 296 ♦

Next

/
Thumbnails
Contents