Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)
Farkas József és családja
— Annyiszor bent voltam kedves Dezsőké, az éjjel magánál, mert olyan egészségesen, nyugodtan lélegzett, hogy jól esett hallgatni. Én meg jól elhallgatgattam néhányszor. — Jót nevettem a dolgon, és megköszöntem a figyelmét. Egy áldott, jólelkű néni volt, minden csúnyasága és jámborsága mellett is én szerettem, mert technikus koromban igen jó hasznát vettem elfogult szeretetének. Ugyanis, ha366 a sok tanulás miatt már nem fogott az eszem, és emiatt kishitűség vett erőt367 rajtam — hogy ilyen körülmények között talán el sem tudom végezni a műegyetemet —, csak elmentem hozzá, elpanaszkodtam néki, hogy mi fáj nekem. Hát, elkezdett beszélni, hogy ezt verjen ki a fejemből, mert még egy ilyen jóeszű, és jól tanuló fiatalember nemcsak hogy [a] rokonságban sincs, hanem még az ismeretségi körében sem találkozik368. Olyan ügyesen tudott beszélni, hogy a végén kidüllesztett mellel mentem a lakásomra, folytattam a tanulást, és úgy fogott az eszem, hogy az csoda. Visszaadta a lelki egyensúlyomat, és a magamba[n] való bízást. Hanem egyszer megjárta szegény Janka néni. Mikor az első szigorlatomra készültem, akkor is felkerestem egy ilyen alkalommal, mikor azután arra hivatkozott, hogy egy X nevű barátnéja van Kecskeméten, akinek a fia szintén műegyetemi hallgató. Egy nagyon szép, egészséges fiú, aki csak folyton tanult, tanult, meg is mondta az édesanyjának, ne hagyja azt a szegény fiút tönkremenni a sok tanulástól, így feltétlenül rámegy az egészsége, stb. Vesztemre azután megkérdeztem Janka nénit, hogy hogyan hívják azt a sokat tanuló szép és jó fiút, mikor megnevezte, hogy Szalay Sándor. Alig tudtam visszatartani magamban a kacagást, mert bizony Janka néni tanácsát nagyon megtartotta a barátnéja, mert a Szalay Sándor a Táply Zsiga bácsival együtt (32-36 éves férfiak voltak, mikor mi 19-20 évesek) közismert őstechnikusok voltak a műegyetemen, 366 A kéziratban: ha arra, javítottuk. 367 A kéziratban: erőt vett, javítottuk. 368 értsd: található