Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

Édesanyám testvéreiről

megvették a Fenyő nevű vörösberényi paraszttól a telküket, és építettek rá Lajos bácsi tervei szerint, aki akkor már semmit sem látott, egy kényelmes nyári lakot. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a gyermekeivel olyan meleg rokoni viszonyban voltunk mi, Véghely-gyerekek, mert a nyarakat 1887-től - ha az évszámban nem tévedek - mindig együtt töltöttük. Ami nagy szó. Minden évnek az iskolamentes idejét.

Lajos bácsi és Béla bácsi teljesen ellentétes egyének voltak. Lajos bácsi, talán a vaksága is hozzájárult, elhanyagolta külsejét, cinikus, szellemes, eleven eszű, a gyerekeket szerető, azokkal sokat foglalkozó egyén volt. Egyszerű, de jó falusi konyhát vittek, saját termésű, de rettenetesen rossz cecei bort tartott, amiből töméntelen sokat ivott.

Különben az orvosok (családiak) Lajos bácsit a világ 8-ik csodájának tartották, mert olyan keveset evett, és ezzel szembe [n] mértéktelenül ivott, dohányzott, és szedte elképzelhetetlen mennyiségben a kábítószereket - a morfiumtól kezdve tudja Isten, [hogy] miig. Régen elpusztult volna abba[n] már 50 szervezet is, s ő bírta, magas kort élt meg, 70-en felül halt meg.

Ezzel szemben Béla bácsi ruházatára, saját személyére, életmódjára és életnívójára sokat adó, szintén magas termetű, de testes, kövér, pocakos ember volt. A gyerekeket nem szerette. Velünk csak nagy távolságról érintkezett, a Molnár-gyerekeket meg folyton büntette. Sarolta néni viccesen elmondta, hogy például az Imrét, ha valami okot adott rá — akár a magaviseletével, akár az iskolai tanulmányi eredményével —, akkor soha nem verte meg, hanem megmondta, hogy másnap fogja érte a büntetését megkapni. És másnap, amikor az egész család igen jó kedvben diskurál[t], csak megszólal[t] Béla bácsi:

— No, Imre, most hozd el a nádpálcát, majd elfenekellek — és Imrének szegénynek köllött hozni a nádpálcát, amit meg is tett nagy bőgve, és emiatt még külön a verés után le kellett térdepelnie. Hát azt szerette volna, hogy jókedvvel, fütyörészve hozza [a nádpálcát].

♦ 172 ♦