Hudi József (szerk.): Véghely Dezső visszaemlékezései (Pápa, 2020)

Édesapámról

amm aHBHHnBaHBHHHHHBHHHMHBBn házuknál mindig szívesen ehették az ebédjüket is, meg a vacsorájukat is, de apanázst a Véghelyek a fiataloknak nem adtak. A Molnárék sem adtak apanázst, de mégis ők voltak a panaszosok a fiatalok anyagi helyzetét il­letőleg, de arra [nem] gondoltak, hogy azon segítsenek. Ők úgy képzelték, hogy lányukat hozzájuk adták, igen szép, parádézzanak vele, a szépsége megérdemli és köszönjék meg, hogy ilyen szép menyük lehet. Persze, ezek nem a házasság elején jöttek ki, hanem később. A Molnárné már abban is valami komplottot249 látott, hogy az első gyermek nem Fehérváron, hanem Veszprémben született meg. A paplan­históriát már elmondtam. Talán az akart az ő részéről anyagi segítség lenni, hogy a gyerek születésével kapcsolatos kiadásokat leveszi a fiata­lok válláról, de ezt már Véghely Imréék megtették. De arra viszont nem gondolt, hogy időbe[n] vigye [a] lányát Fehérvárra és ne hagyja az utolsó időre az utazást. Egyszóval: akarata volt, de hogy a fiatalokon úgy segítsen, ahogy az nékik jó, arra sohasem gondolt, hanem azt szerette volna, hogy azok az életüket úgy éljék, ahogy azt ő eltervezte, és ahogy ő azt kívánja. Anyagias természetű nő lehetett, de nem csak ő, hanem az egész csa­ládja, mert a nyáron találtam egy olyan levelet, melyet az édesanyám írt az édesapjának, Molnár Imrének akkor, amikor ő már özvegyember volt, hogy ne vonja meg az öccsétől, [a] szintén Molnár Imrétől a tanulmá­nyaihoz szükséges anyagi segítséget. Erre pedig az adott okot, hogy néki írni kellett, mert erre a testvéröccse, Imre kérte fel, mert a bátyjai, Béla és Lajos úgy befolyásolják az apjukat, hogy Imre tanulmányi költségeit most már szüntesse be, vagy redukálja. Bizonyára kiszámították, hogy ők mennyi ideig lettek taníttatva és Imre már elérte szintén ezt az időt. De arra már nem gondoltak, hogy az orvosi pálya hosszabb tanulmányi időt igényel, mint a jogászi pálya, amit ők tanultak. Hát pedig, kár volt nékik az édes apjukat így befolyásolni, és kár volt Imre öccsüket abba a helyzetbe hozni, hogy a férjnél levő és távolban lakó nővéréhez fordul-249 Komplott (német) = összeesküvés, cselszövés ♦ 126 ♦

Next

/
Thumbnails
Contents