Kövy Zsolt - Szabó György - S. dr. Lackovits Emőke: A Pápai Református Gyűjtemény (Pápa, 1987)

Kövy Zsolt: A Dunántúli Református Egyházkerületi Levéltár

levéltáros, aki egyúttal a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek az igazgatója. Az egyházkerületi levéltár — megidézve egykori vándorlevéltár sorsát — 1969-ben ismét költözött. Az egyházkerület elcserélte egy veszprémi épületért a Jókai utcai házat, s így a levéltár — a pápai református egyház tulajdonát képező — Teleki Blanka utca 17. számú épületben talált új otthonra. A mély fekvésű, eléggé vizes épület nem túl sok jóval biztatott a levéltár jövőjét illetően. Nagy állami segítséggel, 1980-ban mégis sikerült az épületet kellően vízteleníteni, s 1981-ben pedig Dexion—Salgó-állványzattal beren­dezni. Az épület kutatói vendégszobát is kapott, s 1985-től a fűtése, s raktárainak téli temperálása is megoldottá vált. Az egyházmegyei és gyülekezeti anyagok begyűjtése 1953 után erősen lelassult, 1986-ig csak három egyházmegyéből, s 24 egyház- községből átvett — mennyiségben nem túl jelentős—jegyzőkönyv- és iratanyaggal gyarapodott a központi pápai levéltár. A levéltári kutatás — az anyag rendezettsége folytán — viszont 1964—1967-ig újra fellendült. Főként az egyháztörténet, az iroda­lom- és művészettörténet levéltári forrásai iránt nyilvánult meg komolyabb érdeklődés. 1968-ban némileg csökkent a kutatási kedv, 1969-ben pedig lehetetlenné is vált, mert a levéltár a Jókai utcai épületet elhagyni kényszerült, s az új helyre való átköltözés, az ott végzett átépítési és berendezési munkák megakadályozták a kutatószolgálatot. Job­bára csak a 80-as évektől állt helyre a korábbi szolgáltató színvonal. 1983-tól már értékelhető eredmények is jelentkeztek, úgy a kutatók számát, mint a kutatási terület szélesedését illetően. Az utóbbi időkben a kutatók évi átlagszáma már elérte az 50 főt, sőt a levélben való adatszolgáltatásokat is számítva a százat is. Példaként említhetjük az 1986. évet. Akkor 40 kutató fordult meg a levéltárban. A levéltár székhelyéről: 8 fő, illetékességi területé­ről: 12 fő, egyéb hazai helységből: 19 fő, külföldről: 1 fő. A kutatás mai fő területei: egyháztörténet, történettudomány, irodalomtörténet, művészettörténet, iskolatörténet, genealógia, heraldika és helytörténet. A kutatók között vannak hivatásos tudományos kutatók (főként néprajzosok), lelkészek, írók, peda­gógusok, egyetemi és főiskolai hallgatók, s egyéb foglalkozásúak. Ebből is kitűnik, hogy korábban csak az egyháztörténetet szolgáló levéltár kutatóköre mennyire kibővült. A levéltári anyag elhelyezésére az épület raktáraiban 350 m3 88

Next

/
Thumbnails
Contents