Kövy Zsolt - Szabó György - S. dr. Lackovits Emőke: A Pápai Református Gyűjtemény (Pápa, 1987)
Szabó György: A Dunántúli Református Egyházkerület Pápai Nagykönyvtárának története
,,Útmutatás”. Ez utóbbiból is kiderül, hogy az egyházvezetés különösen is két folyóirat rendszeres olvasását tartotta fontosnak a lelkészek részéről. A Tudományos Gyűjteményét és hallei Literatur Zeitungét. A lelkészeket buzdították a két orgánum megrendelésére, az egyházmegyéket pedig egyenesen kötelezték erre.2* A Kézirattárban őrizzük a Tudományos Gyűjtemény két érdekes példányát (1836. évf. III—IV., IX—X. k.), melyekből megtudjuk, hogy Botos Mihály tapolcafői lelkész, a pápai református traktus esperese előfizetett a Tudományos Gyűjteményre, valamint melléklapjára a Koszorúra, s rendszeresen körbeküldte azokat egyházmegyéje lelkészei között. A folyóirat említett két példányához hozzá van fűzve az esperes kézírásos levele, melyben a lelkészek figyelmébe, s alapos áttanulmányozására ajánlja a küldött számokat. Az esperes leveléhez fűzve, egy másik lapon 37 község lelkésze, illetve tanítója igazolja a küldemény átvételét, s annak továbbküldését. A korabeli sajtótermékek mellett felsorolhatnánk a felvilágosodás és a reformkor szinte teljes kalendáriumtermését. A kalendáriumok népszerűek voltak a diákság és a tanárok körében is, így természetes, hogy nagy számban fordulnak elő a könyvtár állományában. Népszerű volt a város és környéke viszonylatában a Főiskolai Nyomda által kiadott Közhasznú Kalendárium, vagy utóbbi nevén Népbarát. A kollégiumi könyvtár,, Dunántúl Athénjában” Márton István halála (1831) után rövid ideig Edelényi Sándor tanár, majd Stettner-Zádor György jogtanár viselték a könyvtárnoki tisztséget. Stettner működése a jelentősebb. Tudományos érdeklődése, jelentős irodalmi és politikai kapcsolatai, irodalmi munkássága, valamint a Pápai Kaszinó tevékenységében való élen járó résztvállalása a könyvtár tekintélyét nagymértékben növelték. Mindez pozitívan éreztette hatást az állománygyarapodásra, valamint a könyvtár használatára és a kölcsönzésekre. Az olvasóközönség a reformkorban is jobbára a diákság volt, valamint a tanárok, de használhatták az iskola könyvtárát a lelkészek, a város műveltebb polgárai, a nevesebb és a „tudományt kedvelő” emberek, akik az ország távolabbi pontjairól érkeztek „Dunántúl Athénjába”. Kétségtelenül igaz, amit Fülöp Géza ír 27
